Szombaton nagy volt az izgalom a Mag-házban, mert a táborzárást követően délelőtt és délután is a varrásé lett a ház.

Mondhatnám, hogy kifordították a házat a négy sarkából, de nem így volt. Csupán a táskák külső és belső részei forogtak, no meg a varrógép.

Nagy öröm nekünk, hogy a havonta meghirdetett gyerekvarrásra egyre több gyerkőc érkezik. Vannak kitartóak és visszatérők, de mindig vannak újak is.
S, hogy a kedvük is jó legyen, az öröm is elöntse őket és büszkén vihessék haza az alkotást, no erről hónapról hónapra Edit Krüpl, azaz Monyolka gondoskodik.

Mi sem vagyunk langyos vizek, de Editke kitartása, fantáziája és lelkesedése még bennünket is elhagy.
Varrtak már plüssjátékot, abból nem is egyet, ilyen-olyan tarisznyát és hátizsákot, s, hogy ne maradjanak le a felnőttektől, most válltáskák készültek, illetve aki hamarabb végzett, annak maradt ideje valami meglepetés összeállítására is.

Augusztusban szünetet tartunk, de szeptembertől ismét tervezhető a VARRÓsDOBOZ, amit minden hónap harmadik szombatjára teszünk.

Nézegessétek, ízlelgessétek, s jelentkezzetek majd a felhívásunkra, várunk minden lelkes varrni-vágyó gyerkőcöt.

Milyen egyszerűek, tiszták és szépek a lényeges események!”
A Kishercegből vett idézettel zárjuk a hetet.
Azt a hetet, amiről idén sem, az elmúlt években sem, sőt, már 5 éve nem született se hír, se hírverés.
Mint ha nem is léteznénk.

Na, de sebaj, mert nem az számít, hogy hányszor állsz egy színpadon, hanem az, hogy hogyan!
S ez adja értékét a táborainknak, mint ennek a Kert-Konyha-Kamra táborunknak is.

Az utolsó nap sem telt haszontalanul.
Elkészült a kovászos, leszűrtük, hűtőbe tettük, hogy este odahaza ezt falatozzuk.
Elkészült az idei mosógél is, hogy legyen mivel kimosni azt a sok elkoszolódott ruhát, amit a héten nyúztunk.
Bekevertük a palacsinta tésztát és megérkezett Kalács Kriszta néni is, akivel csodajó száraztésztákat készítettünk. Elméletileg cérnametélt, ami jó lesz a hétvégi húslevesbe.
Aki elkészült segítette az aszalmányok csomagolását is, ami alma és fűszernövények. Jó kis csomaghalmazunk keletkezett.
Elültettük az Ökofaluból hozott palántákat is, szép kis kertünk kerekedett.
Elkészítettük a fokhagymakrém levest és megsütöttük a palacsintákat.
Mint minden táborban már több éve, minden ebéd után nagyüzemben fogyasztjuk a fagyit és hát mára ennyi munkát terveztünk, irány a Duna partja.

Uzsonna és táborzárás. Melegszendvics, méteres torta, mert Mirának pont ma van az ötödik szülinapja, dinnye és mindenki vigye el mindazt, amit csináltunk egész héten.

Jaj, de az Aranyfakanál!
Ki is az, aki a legügyesebb, aki az idei évben kiérdemli azt, hogy magával vigye és egy évig őrizze.
Titkos szavazás, mindenki egy nevet mond, aki szerinte a legjobban teljesített a héten. Nem a felnőttek, hanem a táborozók döntenek. Idén megint Kertész Bogi viszi el a fakanalat.
Gratulálunk mindenkinek, hiszen nagyon lelkes és ügyes kis táborozóink voltatok. Fárasztó volt, de nagy öröm volt veletek ez a hét!

 

Korán reggel nekiláttunk tegnap a feladatoknak, vagyis a legnehezebb napnak.
Tudtuk, hogy nehéz lesz, strapás lesz, készültünk is rá, de nagy szerencse, hogy reggel még zuhogott, délelőtt még borongott, mert így legalább nem fájt a szívünk a Duna iránt.

Nehéz is felsorolni, hogy mi mindent készítettünk, de azért megpróbáljuk.

Egy biztos, hogy reggel 8-tól Lajosné Koczka, Koczka mama határozott, de nagyon kedves irányítása alatt szolgáltunk. 🙂
Szívvel és lélekkel, mert imádjuk a csalamádét, még ha a hagymapucolást meg is könnyeztük.
A kollektív sírás után jön a nevetés, mert minden üvegbe kerül mosolygós fejecske, ami nem csak Koczka mama védjegye, hanem a mi lelkesedésünk is.

A savanyú mellé Éva Monostori vezetésével készült még sárgabarack lekvár és rostos meggylé is. Természetesen a szörp sem maradhatott el, ebben az évben citromfűből készült.
Tele is lett az összes üzemen kívüli hűtő, amiben a dunsztolást végeztük.

Mivel ezen a napon több fronton is jelen voltunk, így Tóth Ágnes Anikót ‘elvesztettük’ egy időre. De talán nem is baj, mert így legalább Ágica és Bogi kiteljesedhetett, az előző nap tanult méteres kalácsot ezúttal ők ketten készítették el, ezúttal segítség nélkül. Miklós Danielovicsnak jutott a hálás szerep, övé lehetett a maradék csokoládé.

Uzsonna előtt még egy utolsó dobás, hiszen az elmúlt évben a legsikeresebb finomság Váradi Enikő tejfölöse nem maradhatott el. Ezt ugyan nem tudtuk kóstolni, mindenki hazavitte, s majd ma este odahaza teszteli.
Szerintem jó lesz. 🙂

Természetesen készültek a receptes könyvek is, és maradt idő a játékra is.

Sokat dolgoztunk, rengeteg dolgot alkottunk és a legnagyobb baj, hogy holnap már vége a hétnek, s egy évet kell várni a legközelebbi táborra.

Szerdán aztán jól belecsaptunk a lecsóba!
Mindent is csináltunk, csak lecsót nem. 🙂

Na kérem!
Még, hogy a ház körüli teendők unalmasak?
Hát nem!

Minden korban meg volt a hagyománya annak, hogy ne csak a dolog, hanem a szórakozásra is jusson idő.
Reggel Ördöngös Népzenetanoda Horsa István személyében nálunk időzött 1-2 órát és elmesélte, hogy milyen alkalmak azok, amikor az emberek ünnepeltek. S ha már ünnepeltek, akkor azt miként is csinálták.

Nem volt ám akkor ilyen, meg olyan zenekar, meg hangosító, meg technikus. De voltak ügyes kezű, jó hangú fiatalok, akik kipróbáltak hangszereket, megszólaltatták, majd szép lassan elsajátították a tudományt.
Ez volt a reggeli bemelegítő program nálunk is. S, hogy súgjunk a kedves szülőknek, Pista elmondása szerint nagyon tehetséges, fogékony gyerekekkel találkozott, még az is meglehet, hogy pont ilyen kis ügyes és tehetséges gyerekekből, fiatalokból került ki annak idején a zenekar.

De minden mulatságnak vége szakad, így a tücsökmuzsika is befejeződött, irány a hangyaboly és ki-ki feladatának megfelelően sürgölődött.

Volt ám tegnap minden.
Egy kis alma aszalás, méteres kalács sütés, készült a konyhában az ebéd, ami spagetti volt saját fűszerekből és paradicsomszószból.
Minden sós után kell az édes, így kerekedett mákos és diós guba, természetesen vanília mártással és felkészültünk a holnapra, azaz a mai napra, mert megpucoltuk a gyümölcsöket, előkészítettük a legstrapásabb csütörtöki napot.

Nagy meleg volt, minden honnan folyt a víz rólunk, de szerencsére jutott idő a strandolásra is, ahol valahogy már a következő táborunkra is előkészültünk, mert kitapasztaltuk, hogy az ősember miként tudott védekezni a szúnyog ellen.
Természetesen iszappal.
Nem csodálkoznánk, ha az éjszakai vízproblémát is mi okoztuk volna, mert annyi sarat, iszapot mostak le rólunk odahaza, hogy ettől még akár el is dugulhatott a rendszer.

Na szóval…
A tegnapi nap igazán karakánra sikeredett, korán kezdtünk és majdnem nem is fejeztük be.

Reggel gyorsan összeraktuk a korábban az ART-Tér Művészeti szabadiskola és közösségi tér – Komáromban szedett fűszernövényeket és betettük az aszalóba szárítani. Vagyis egy részét, mert lehet itt és lehet lógatva, vagy kosárban is szárítani. Mi mindhárom technikát kipróbáltuk.
Reméljük, hogy pénteken oregánó, majoranna, zsálya, menta és kakukkfű kis csomagokat is tudunk hazavinni.

Aztán gyorsan bezsúfolódtunk az autókba és igen lassan – mert Komáromban csak így lehet haladni, – nekiindultunk Agostyánba, az Ökofaluba, hogy ezt a napot ott töltsük, fejünket és bendőnket megtöltve szellemi és egyéb táplálékokkal.

Kemencében süthettünk kenyérkéket, cipót Zsuzsa néni segítségével.
Györgyi nénivel végig néztük az Ökofalut, tanulmányoztuk a kerti tevékenységeket és az állattartást. Megtanultuk a takarékos szemléletet, a szemét nélküli életmódot és kaptunk egy kis betekintést a természetben élő emberről.

Nagyon finom ebédet kaptunk és volt időnk játszani is amíg sült a kenyér.

Egy meglepetésünk is volt, mert Csaba bácsi madarász is egész nap velünk volt, annyi kis madarat tudott befogni, gyűrűzni és mérlegelni, hogy mindannyian tudtunk madárkát visszaengedni is a természetbe.

Még maradtunk volna, de már nagyon elhaladt az idő, kisült a kenyér, csomagolhattunk és indulhattunk haza. Ezúttal a szüleink és gyakorolhatták a Mag-háznál a türelmet, mert majd 18 óra volt mire visszaérkeztünk. Jól el- és kifáradva.

 

Uborkával nyitottuk meg az idei Kert-Konyha-Kamra táborunkat.

Az uborka az egyik olyan zöldségünk, amelynek számos jó tulajdonsága van. Hidratál, ápolja a bőrt, segít a fogyásban, antioxidánsok, ásványi anyagok és vitaminok táptalaja, s nem utolsó sorban az emésztést is segíti.

Na! Pont ezért kezdtünk az uborkával. Reggel gyorsan mindenki elkészítette a kovászos uborkáját, péntekig, a tábor zárásáig a napra és a természetre bíztuk.
Maradtak nagyobb darabok, így a mai paprikás krumpli mellé elkészítettük a saját uborkasalátánkat, amit nagy örömmel és lelkesedéssel faltunk.

Na, de ne siessünk ennyire, hiszen a délelőtt még nem telt ki az uborkával, Krisztina Kalács segítségével feldolgozhattuk a kecsketejet és sajtot készítettünk belőle. S, hogy azt is tudjuk, hogy honnan, miből származik a tej, még volt idő arra, hogy a kecskefarmot is jó alaposan megtekintsük.

Ebéd, az elmaradhatatlan fagyi és irány a Duna-part. Természetesen vittük a fényképezőt, lelkesen próbálkoztunk is, de sajna a memória kártya az nem volt benne, így aztán a délután csupán az emlékeinkben él.

Az elmúlt héten megmaradt kifliket az aszalóban kiszárítottuk, majd eldöntjük, hogy a héten mákos guba, vagy kenyérmorzsa készül belőle. Kivettük és félre tettük, most jöhetnek a fűszernövények, amiket az ART-Tér Művészeti szabadiskola és közösségi tér – Komáromban gyűjtöttünk. Az aszaló is folyamatos munkafázisban van, ebben a melegben egészen biztos, hogy érdemben innen is tudunk még szüretelni ezt meg azt.

Mára ennyi. De holnap egy új nap, amikor Agostyánba az Ökofaluban töltjük a napot.

Minden évben az utolsó napra készülünk.
Már így indul a tábor hétfőn reggel.
Lemegyünk a szigetbe?
Hol lesz a bázisunk?
Tudunk építkezni, meg tervezni?
Ki kivel lesz?
Ja, idén újra külső sereg támadása az, amire készülünk.
Még szerencse, hogy itt vannak a cserkészek, akik nagyon szeretnek és tudnak is számháborúzni, így talán nem volt annyira nehéz egy ‘kannibál’ sereget toborozni belőlük a mai támadáshoz.

Megérkeztek, mi pedig megrettentünk.
Hát hová leszünk, mi, kicsi partra vetett segéd kalóz matrózok a nagy, tekintélyt parancsoló cserkészeknek álcázott támadó kannibálokkal szemben.

Na, de mindegy, nem adjuk fel.
Küzdünk, ameddig tudunk, s ahogyan tudunk.
Még szerencse, hogy évek óta magunk mellett tudhatjuk segítőnek Mátyás Monostorit, azaz Makeszt, akire mindig számíthatunk, s akiben bízunk is.

S akkor itt van az előző évi csajos kalózok vezetője Ötvös Panna, aki most a kannibálok mellé, vagy elé szegődött. Egy biztos, a mai nap nem mellettünk, hanem ellenünk van.

Szokásos reggeli értékelés, a színes kagylók gyűjtése, majd eligazítás.
Közös szabályrendszer felállítása, szúnyogriasztó, kulacs, zászló, induló, indulás.
Még egy utolsó megbeszélés a helyszínen, aztán indul az összecsapás.

Alig telt el 10 perc és már győztünk is!
Makesz megszerezte a zászlót.
El sem hisszük, mi győztünk, s nem a cserkészek lelkes csapata.

Na, jó!
Legyen visszavágó.
Fél óra küzdés, kapaszkodás, s kikapás.
Ezúttal mi maradtunk alul.

Ne, de nem mehetünk csak így haza.
Legyen végre egy döntő, s legyen egy döntős csapat is.

Fogat összeszorít, minden erőt bevet és 40 perc elszánt küzdelem után Arni megszerezte a zászlót, miénk a győzelem.

Mi nyertünk!

Jól el is fáradtunk, irány a Mag-ház, ahol Szilvi Juhászné paprikás krumplival Éva Monostori pedig palacsintával és bundás almával. A palacsinta jó dolog, még szerencse, hogy voltak alvállalkozók is, Monostori Mirandola és Jánosné Monostori Kati mama személyében. Így mindenki annyit ehetett, amennyit csak szeretett.
Végül a közös ebéddel pecsételtük meg a klassz kis délelőtti hadijátékot, ami után mi már csak értékeltünk és elvihettük mindazt a kincset, amit a hét során összegyűjtött kis kagylóinkból meg tudtunk vásárolni.

Ez volt 2023-ban a Robinson tábor, ahol minden kalóz-matróz nagyon jól érezte magát.

Ez igazán egy nagyon izgalmas sziget.
Mi azt gondoltuk, hogy egyedül vagyunk rajta, hiszen az elmúlt napokban egy lélekkel sem találkoztunk.

Na, de a mai reggelen találtunk egy titokzatos üzenetet, ami arra buzdította a csapatot, hogy útnak eredjen.
Valami kincs reményében indultunk meg, de az elmaradt, helyette azonban sok kalandos helyen jártunk, mindenféle feladatokat kellett megoldanunk, míg végre újra a bázishelyre érkeztünk.

Még nem tudni, hogy mi végre volt jó ez a kaland, miféle tudás, tapasztalás az, amit később hasznosíthatunk, de egészen biztos, hogy van ilyen szándéka ennek az útnak.

Elkészült a palackpostánk, amit vízre tettünk, a feladatok között volt olyan is, amikor világító tornyot kellett építenünk. A posta elment, a torony áll, mi pedig reménykedünk a megtalálásunkban.

Délután aztán tovább építettük a táborhelyet, próbálkoztunk a halfogással és engedtünk magunknak időt az ejtőzésre is.

Megérdemeltük, mint ahogy a kiváló ebédet is.
Na jó! Itt, minden kaja jó. Legalább is eddig.
Vagy csak mi, hajótörött kiéhezett kis kalózok alakulunk, formálódunk? Egy biztos, éhen nem halunk.

 

Rohadt sok(k) a szúnyog.
Szinte kibírhatatlan.
El is kellett hagyni a rég jól megszokott és bejáratot grundot és új bázis után kellett nézni.
Egy kicsit szellősebb, huzatosabb, de valamivel elviselhetőbb a vérszívók inváziója. Nem elég a számkivetettség, a kietlen szigeti berendezkedés, még ezek is szívják a vérünket.
Na, de nem adjuk fel, indulunk.
Meg kell tervezni mindent is.
Beosztottuk magunkat két csoportba.
Az egyik csoport üzeneteket gyártott palackpostába, ez is egy lehetőség a megmenekülésünkre.
A másik csoport megtervezte a sziget és a csapat védelmét, átgondolta a búvőhely(ek) helyét és funkcióját, a csapattagok szerepét. S, most hogy elkészült a terv, jöhet a kivitelezés. Délelőtt kicsitől nagyig mindenki épített a szigeten. Jól el is fáradtunk.
S nem elég a szorgos munka, előbújt a nap is, meghozta a nyári hőséget is.
Elfáradtunk, így adtunk magunknak időt és lehetőséget a hűsölésre, a vízparti tevékenységekre.
Persze vannak, akik itt sem tudnak nyugodni, itt is építeni kell. Előbb persze óvatosan, kicsit visszafogottan, aztán később, ahogy hűlt a test és oldódott a feszültség, úgy formálódott az iszapjáték. Készült csúszda, valami halátjáró – mert időközben egy hal is akadt valahogy a kezekbe, – iszapgolyók, vagy bombák és csapdák. Mindennek egyetlen dolog volt a lényege, hogy mindezt úgy csináljuk, hogy a lehető legkoszosabbak legyünk.
Holnap is lesz nap, tele izgalmas feladatokkal, amelyeket persze előre nem áruljuk el. Legyen elegendő annyi, hogy egészen biztosan nem fogunk sem unatkozni, sem pedig – még – kimenekülni e szigetről.