Híreink

civil kurázsi

arcok

Ma éppen egy hónapja….

… hogy elindultunk egy új és kihívásokkal teli mindennapokba. A Mag-ház szervezeteivel arra az elhatározásra jutottunk, hogy nem zárunk be, s nem maradunk otthon, vagy legalább is nem úgy maradunk otthon, mint ahogy az általánosságban elvárható lenne. Felelős állampolgárokként, felelős civil szervezetekként civil kurázsiból hoztuk a döntésünket.

Miben rejlik a mi civil kurázsink?

A tiszta állampolgári bátorságban, a mi cselekvési irányunkban, amelynek jelen helyzetre ‘kihegyezett’ – értékei: az emberi méltóság; az egyenlőség, igazságosság, jogállamiság; a demokrácia, tolerancia, társadalmi felelősség; a közjóra való törekvés, minden résztvevő jóléte; a szenvedést csillapítani, a károkat megakadályozni, a szükségállapotot enyhíteni, a minden embert megillető alapvető szükségletek kielégítéséért, különösen az éhezés, szegénység és betegség ellen.

A civil kurázsink cselekvési irányai:

1. Közbelépés: mások javára cselekszünk továbbra is ebben az előre nem látható szituációban amibe belecsöppentünk és gyorsan kellett dönteni, mit tehetünk.
⦁ Alkalmazva az elvárt egészségügyi és szociális elvárásokat továbbra is biztosítjuk a szolgáltatásainkat.
⦁ Támogatás elmaradása ellenére sem adtuk vissza az élelmiszermentést és osztást. Ötödik évet kezdünk a napi élelmiszermentésben, ahol közel 70 család és több mint 500 komáromi lakosnak tudunk – a lehetőségeinkhez mérten – élelmiszer adománnyal segíteni.
⦁ Az oktatási rendszerbe csatlakoztunk. Felkészült önkénteseink és technikai, infrastrukturális háttérrel tudjuk segíteni a családokat, különösen és kiemelve mindazokat, akiknek nincs lehetőségük az online folyamatokhoz.
⦁ Társadalmi vállalkozást indítottunk, amelyben részben szolgáltatással együtt a gépparkunk bérlését kínáljuk. Szolgáltatásként megjelenik a ház körüli teendők és saját erőforrásunkra alapozott szakipari tevékenység is.
⦁ Elkötelezett civilként továbbra is informáljuk a civil szektort az aktualitásokról és a megfelelési lehetőségekről.

2. Kiállás: cselekvési kényszer nélkül – általános és civil értékekért, mások és önmagunk igazságáért, érdekeiért.
⦁ Álláskeresővé válásunkban nem a saját sorsunk siratása, hanem a közjó szolgálatát tekintjük továbbra is célként. Feladatokat oldunk meg, gyorsan és hatékonyan reagálunk a felmerülő problémákra.
⦁ Élelmiszerrel segítjük mindazokat, akik jelzik igényüket.
⦁ Az élelmiszermentéssel hozzájárulunk a környezeti fenntarthatósághoz.
⦁ Segítjük az esélyegyenlőséget, a gyermekeket és fiatalokat a napi oktatásban.

3. Védekezés: azokkal a támadásokkal szemben, amivel szembesülünk. Tehát a saját integritásunk védelméről van szó. Nem hagyjuk szó nélkül a szervezeteinket érintő:
⦁ megkülönböztetéseket,
⦁ diszkriminációt és
⦁ hitelrontást.

Hogyan telik egy átlagos nap a Mag-házban? Mi az, amiben konkrétan segítünk és hogyan? Mi az, aminek érdekében kiállunk és miben rejlik a védekezésünk? Minderről folyamatosan időről időre jelentkezünk.
Miért is?

Mert fontosnak tartjuk tevékenységünket.
Mert csak saját magunk kommunikációjára számíthatunk.
Mert kommunikációnk hiteles és korrekt.
Mert ha kedv, tudás, lehetőség jelentkezne a kapcsolódásra, egymásra találhassunk.

Élelmiszerosztás nagyszombat estéjén

Élelmiszerosztás

“Nem kevésbé szükséges mások érdekeit szolgálni, mint a sajátunkat.” – Károlyi Gáspár –

Nagyszombat, este 20 óra.
Hol lehetnénk jobb helyen ennek a napnak az estéjén, amikor szép és friss élelmiszereket tudtunk osztani.
Húsvét vasárnap reggel 9 óra.
A csomagok kiszállítása.

Köszönjük az önkénteseinknek, akik az osztást napról napra és ünnepnapok estéin önzetlenül segítik: Fekete Zsuzsanna, Ződi Zsuzsanna, Markóné Tóth Ágnes, Kóti Hajnalka, Németh János (Kacsa), Akács Gergely, Brosch Imre, Monostori Éva, Monostori Ádám, Monostori János, Monostori Mátyás

Köszönjük Kiss Károlynénak a műanyag zacskókat és a varrott zsákokat, amellyel két hétre elegendő osztáshoz járult hozzá.

Köszönjük Szalai Nolenak, aki külső bizottsági tiszteletdíját ajánlotta fel a napi segítésre. Igaz, hogy a tiszteletdíjat nem kapta meg a várostól, azonban az ígéretét felénk így is teljesítette. A felajánlott 50.000Ft két hónapra megfelelő üzemanyagot biztosít a napi szállításhoz.

Közhasznú szervezetek éves beszámolójának változása!

törvény

A civil szervezetek számvitelét, beszámolását több ponton is érintő változások láttak napvilágot 2019-ben, és 2020. január 1-jétől is, így érdemes ezekre is figyelmet fordítani.

Az első – és talán nem kellő visszhangot kapott – változás abban áll, hogy már a 2019-es év tekintetében is kötelező a kettős könyvvitelt vezető civil szervezetek részére a civil törvény szerinti kiegészítő mellékleten kívül, a számviteli törvény szerinti kiegészítő melléklet készítése, és letétbe helyezése is! Részletek: nonprofit.hu

Önkéntesként tevékenykedni a járvány idején

Önkéntes

A COVID-19 járvány terjedése egyre nagyobb feladatokat ró a civil szervezetekre és lakosságra is. Szinte naponta találkozunk felhívásokkal, amelyek önkéntes tevékenységre, segítésre ösztönöznek. Nem árt azonban, ha tájékozódunk a különleges helyzetben végezhető önkéntességi feladatokról. Előzzük meg mindazt, ami később gondot okozhat.

– Mi történik akkor, ha az önkéntes, vagy a segített személy fertőzött?
– Mi történik és kit terhel a felelősség akkor, ha az önkéntest baleset éri az önkéntes tevékenység végzésekor?
– Mi történik és kit terhel a felelősség akkor, ha az önkéntes okoz balesetet az önkéntes tevékenység végzésekor?

Az önkéntes tevékenységre jelentkezésnél az alábbiakra hívjuk fel a figyelmet:
– Az önkéntes tevékenységet koordináló szervezet az EMMI-hez bejelentett tevékenységre kéri a segítséget?
– Figyelembe veszi a speciális igényeket, így pl. az életkori szabályozásokat? Végezhet egyáltalán önkéntes tevékenységet?
– Az önkéntes feladat veszélyeztetheti az önkéntes egészségét? Kinek a feladata a védőfelszereléseket biztosítani?
– Az önkéntes tevékenységhez tartozik önkéntes szerződés? A szerződésben milyen feladatok ellátása szerepel? Mi a joga és mi a kötelezettsége a fogadó szervezetnek és az önkéntesnek?
– Megkapta a feladat ellátásához szükséges munka- és balesetvédelmi oktatást?
– Megkapta a feladat ellátásához szükséges szakmai és erkölcsi követelményeket?
– Kérdezzen rá, hogy a fogadó szervezet rendelkezik-e baleset- és felelősségbiztosítással, és az kiterjed-e az önkéntesekre is!

Bővebb információ az Önkéntes Központ Alapítvány honlapján: oka.hu

Első tesztnap az élelmiszerosztásnál

Élelmiszermentés

Köszönjük önkénteseinknek az elkötelezett munkát és köszönjük partnereinknek, hogy fegyelmezetten fogadták az új szabályokat.

Tevékenységünket 2020. január 1-jétől kizárólag önkéntesként, mindenféle támogatás nélkül végezzük. Amennyiben fontosnak érzi, hogy ebben az időben se vesszen kárba élelmiszer és/vagy úgy érzi jó szívvel segítene a rászoruló családoknak, akkor szívesen fogadjuk támogatását.

Amiben segítségünkre lehet:

– Bár igyekszünk a lehető legjobban környezetünk védelmére törekedni, nem tudjuk teljesen mellőzni a műanyag és/vagy papír zacskókat, amiből többféle méretben és mennyiségben is fogadunk felajánlásokat.

– A műanyag zacskók mellé önkénteseink vászonzacskókat varrtak, amelyekből sosem elég. Amennyiben van odahaza felesleges anyaga és tud varrni, készíthet számunkra – jobbára – pékáru csomagolására mosható zsákokat.

– Ahhoz, hogy a szállítást és szétosztást tudjuk folytatni sok háttértevékenységre kell forrást biztosítani. A szállításhoz üzemanyagra, az épület fenntartásához rezsire és tisztítószerekre, a folyamatos nyitva-tartáshoz és az adminisztrációhoz emberi erőforrásra van szükségünk. Amennyiben megteheti, kérjük pénzbeli adománnyal támogassa tevékenységünket:
Élettér Egyesület, OTP Bank Zrt. 11740030-20052401 (tárgy: élelmiszermentés).

– Az elmúlt 3 évben együttműködési megállapodással Komárom Város Önkormányzata segítette a folyamatot. Ettől az évtől sajnálattal tapasztaltuk, hogy valamennyi támogatástól megvonta egyesületeinket. Mi folyamatosan kérelmezzük a döntés felülvizsgálatát. Amennyiben megteheti, kérjük, Ön is írjon egy emailben levelet városunk vezetőinek, e cél további támogatását kérve.

– S nem utolsó sorban megosztásával is sokat segíthet, lendíthet a folyamaton.

Köszönjük együttműködését saját szervezetünk, az élelmiszerrel támogatott családok és az el nem pazarolt élelmiszerek nevében is.

Digitális tanulás

Digitális tanulás

A koronavírus elterjedése elleni intézkedésekből kifolyólag március 16-tól a magyarországi közoktatás digitális formában valósul meg. Az Oktatási Hivatal által kiadott módszertani segédletben megismert programok és eszközök használatával kapcsolatban keressen minket bizalommal!
Segítünk!
Kérdése van? Keressen a +3620 584 2860 telefonszámon vagy az eletter@novonet.hu e-mail címen!
Részletes ajánlás: oktatas.hu

 

Élelmiszermentés továbbra is!

élelmiszer

Élelmiszermentés továbbra is!

Értesítjük a kedves partnereinket, hogy a Mag-házban továbbra is folytatjuk a Magyar Élelmiszerbankkal és a TESCO Globál Kft-vel az élelmiszermentésünket a hét munkanapjain a megszokott időben.

Átgondoltuk a lehetőségeinket és az emberségünket, így arra jutottunk, hogy a jelenlegi helyzetben nem tehetjük meg, hogy hátat fordítunk azoknak, akik a leginkább rászorultak. Nem tehetjük meg, hogy veszni hagyjuk mindazt az élelmiszert, amely nélkülünk ‘bedarálásra’, azaz veszendőbe kerülne.

Az élelmiszerosztáshoz a mai napon lefertőtlenítettünk és alaposan kitakarítottunk mindent. Új szabályokat vezettünk be, bízva abban, hogy nem adunk esélyt a fertőzés megjelenésének.

Bízunk abban is, hogy Komárom Város Önkormányzata is felülvizsgálja korábbi döntését és – e célra elutasított – pályázatunkat támogatásra bocsátja.

A kutak bejelentése – Jegyzői tájékoztató alapján

Kutak bejelentése

Komárom Város Jegyzője KP/2299-1/2020 számú tájékoztatója alapján segítjük a megfelelő adatlap kitöltését az udvarán lévő kút bejelentéséhez a Mag-házban.

A vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet alapján a települési önkormányzat jegyzőjének engedélye szükséges kút létesítéséhez, üzemeltetéséhez, fennmaradásához és megszüntetéséhez.

Keresse a Mag-házat a +3634/526-955, +3620/584-2860, eletter@novonet.hu elérhetőségeken vagy a 2903 Komárom, Csendes utca 8. címen.

A tájékoztató a Komárom Város honlapján elérhető, az alábbi hivatkozás alatt:

komarom.hu