72 óra kompromisszumok nélkül 2021-ben

72 óra 2021 borító

Az első alkalomtól folyamatos és kitartó partnerei vagyunk a 72 óra Kompromisszumok nélkül országos kezdeményezésnek. Néhány évig a megyei koordinációt is csinálhattuk, s mindeközben megismerkedtünk a megyei ’kemény maggal’, azokkal, akik hozzánk hasonlóan kitartóan évről évre készülnek erre az eseményre.

Önkéntes tevékenységek a köz szolgálatára, szoktuk emlegetni. Mert mindenféle dologgal lehet kapcsolódni. A közösségért tenni akarás, a jobbító szándék az, ami mindig előtérbe kerül. Ugyan akkor azt is tapasztaljuk, hogy pont ez a szerteágazó kreatív tevékenységre való aktivizálás az, ami hátráltató. Miért is mondjuk mindezt? Mert sokkal egyszerűbb a TeSzedd mozgalom, mert szemetet kell szedni, vagy a Föld napja, amikor szintén szemetet kell szedni. Ez az, amit megértenek az emberek, azok, akik nem szokták, nem ismerik az önkéntes tevékenységben rejlő erőforrásokat, annak szépségét és jóságát. Persze ezen a 72 órán is lehet szemetet szedni, de lehet mást is csinálni. Mi itt a Mag-házban, Komáromban jellemzően nem a szemétszedést választjuk, évről évre kreatív akciókkal készülünk, amelyhez újabb önkéntesek megszólításával és bevonásával is próbálkozunk. Így volt ez ebben az évben is.

Mindenfélét csináltunk a 72 óra alatt, nyüzsögtünk, mint a hangyák. A nyüzsgés helyszíne az Élettér Egyesület komáromi épülő közösségi terébe, az ART-Térbe hívtunk és vártunk minél több szorgoskodót. S akkor mi az, amit csináltunk? Mindent is. Kerítést állítottunk, földkábelt vezettünk, ehhez árkot ástunk, majd temettük. A felhalmozott fákat összevágtuk és elszállítottuk tüzelőnek, elraktuk a virágainkat télire. Elhelyeztük a még tavasszal kapott játszóteret, befejeztük az út térlapozását, s hát feljutottunk a padlásra is, ahol kizártuk a jó nagy piszkot okozó galambokat, áttisztítottuk a padlásteret és rendeztük azokat a játszótéri eszközeinket, amit ott tárolunk.

Külön köszönet és öröm, hogy ezúttal bővült MAG-unk a tatabányai pajtásainkkal. Igazán jó hangulatban és eredményesen töltöttük a 72 óránkat, örülünk, hogy részesei lehetünk.

Őszi programok a Mag-házban

Őszi programok a Mag-házban

2021 őszi programok a Mag-házban

Program ajánlatunk:
2021. október 22. 16:00 Tartósítószer nélküli csalamádé készítése Koczka mamával
2021. október 29. 10:00 Őszi szüneti Tök-ölő – kézműves játszódélelőtt
2021. október 29. 16:00 Tartósítószer nélküli csalamádé készítése Koczka mamával
2021. október 30. 10:00 Csodagyertya készítése Dani-Szabó Eszter iparművésszel
2021. október 30. 16:00 Homokba öntött gyertyák készítése Dani-Szabó Eszter iparművésszel
2021. november 05. 16:00 Tartósítószer nélküli fügelekvár készítése Koczka mamával
2021. november 06. 08:30 Tűzzománc ékszer készítése Botyike Creative – Pintér-Bótyik Böbivel
2021. november 06. 14:00 Szappan készítés Szappanoda – Kórósi Anitával
2021. november 13. 08:30 Tűzzománc ékszer készítése Botyike Creative – Pintér- Bótyik Böbivel
2021. november 13. 14:00 Szappan készítés Szappanoda – Kórósi Anitával
2021. november 20. 09:00 Téli dísz varrás Monyolka – Krüpl Edittel
2021. november 20. 14:00 Szappan készítés Szappanoda – Kórósi Anitával

Helyszín: Mag-ház (2903 Komárom, Csendes utca 8.)
Regisztráció: maghaz.monostor@gmail.com e-mail címen vagy a +36 20 313 4525-ös telefonszámon
További részletek a Mag-ház facebook oldalán: fb.com/maghaz.monostor

 

Tartósítószer nélküli csalamádé készítés Koczka mamával

Csalamádé készítés

Időpont: 2021. október 22., péntek – 16:00
Helyszín: Mag-ház (2903 Komárom, Csendes utca 8.)
Tartósítószermentes csalamádét készíthetsz, miközben ellesheted a praktikákat. A kész finomságokat pedig haza is viheted! 😃
Hogy megeszed, vagy gasztroajándék lesz, már rád bízzuk! 😉
Kicsiket is várjuk, Koczka Mama mosolygós csalamádéja mindenkit elvarázsol!
Jelentkezés regisztrációhoz kötött! Regisztrálni a maghaz.monostor@gmail.com címen, csalamádé tárggyal lehet, vagy a +36203134525-ös telefonszámon.
Részvételi díj: 6 000 Ft, mely tartalmazza az alapanyagot, üvegeket, az elkészített hazavihető 8 db 7,2 dl-es csalamádét.
Ha van felesleges üveged, szívesen fogadjuk! 😉
Gyermekeknek ingyenes.


 

Élményalkotás a Mag-házban

Lepd meg szeretteidet élményalkotással vagy saját készítésű ajándékkal

Gyere és próbáld ki az alkotás örömét!

Gyertyaöntés – 2019. november 2. – 14-17 óráig

Kreatív alkotó program sorozat 2019. október 26-tól december 13-ig tart szombatonként 14-17 óráig Dani-Szabó Eszter iparművész vezetésével

Ízelítő a következő alkalmak programjaiból
kávé kapszula ékszerek – 2019. november 9. – 14-17 óráig
nemezelés – 2019. november 16. – 14-17 óráig
karácsonyi ablakdíszek – 2019. november 23. – 14-17 óráig
adventi naptárkészítés – 2019. november 30. – 14-17 óráig

Áraink: 

  • felnőtt: 2 000 Ft/fő
  • gyermek: 1 500 Ft/fő

4 alkalmas bérlet:

  • felnőtt: 7 000 Ft/fő
  • gyermek: 5 000 Ft/fő

 

1.alkalom: 2019. október 26.
Dani-Szabó Eszter és Dani Zsolt kiállítása az 1848-49-es szabadságharc 170. évfordulójára készített „Sem csellel, sem erővel” című komáromi hadtörténeti látképének bemutatása.

A kiállítást megnyitja Dr. Mikolasek Sándor
A foglalkozás témája: üvegmatrica festés az öregvárról

Részletes tájékoztatás és időpont egyeztetés:
Dani-Szabó Eszter +36 30 860 4950, daniszaboeszter@gmail.com

További információ:
Mag-ház +36 20 584 2860, eletter@novonet.hu

Szomszédünnep az évfordulók tükrében

ALGIDA Önkéntes Program

Az ALGIDA Önkéntes Programjában keretében önkénteseket várunk 2019. szeptember 27-ei rendezvényünkre**, Komáromban!

A közérdekű önkéntes tevékenységedet az Unilever Magyarország Kft egy Algida ajándékcsomaggal támogatja!
Gyere és légy részese a komáromi Mag-ház tevékenységének! 

Információ az eletter@novonet.hu e-mail címen és a +3620/584-2860-as telefonszámon.
Jelentkezz az eletter@novonet.hu e-mail címen!

* A program az Algida Önkéntes Program támogatásával valósul meg, viszont az Algida csak támogató és minden felelősséget kizár a program létrejöttével és megvalósulásával kapcsolatban.
** A programot az Élettér Egyesület szervezi és valósítja meg.

Szomszédünnep az évfordulók tükrében

Időpont: 2019. szeptember 27. péntek
Helyszín: Mag-Ház, Komárom, Csendes u. 8.
Az esemény megtekintése a facebookon

– 10 órától katonai hagyományőrzők, 1848-49-es fegyverek bemutatója és történelmi előadások a Harkály-pusztai fegyverletétel 170. évfordulóján
– 12 órától ebéd
– 14 órától megemlékező műsor a fegyverletétel helyszínén, Harkály-pusztán
– 15 órától kézműves foglalkozások Tóth Kálmán igazgató tanító emlékére, aki a településen nem csak az oktatást, hanem a közösségi kulturális életet is beindította.
– 17 órától a Szent Pál-szigeti Mag-unk Kincse program termékeinek kóstolása, közben Tóth Kálmánra emlékezve közösségi zenélés a Horsa Bandával.
– 18 órától Hangszersimogató, kötetlen együttlét.

Önkénteseket várunk a következő tevékenységekre:

  • Helyszín rendezése
  • Étkeztetésben való segítés
  • Kézműves foglalkozások vezetése
  • Játékos foglalkozások vezetése
  • Hangszersimogatóban való részvétel

A programban együttműködők:

  • Az 1848-49-es Forradalom- és Szabadságharc Hagyományőrző Közhasznú Egyesület
  • Őseink Nyomában Alapítvány, Őrdöngős Népzenetanodája, Horsa Banda
  • Monostori Általános Iskola
  • Kerecsen Ifjúsági Egyesület

Azok a tevékenységeink amelyekre folyamatosan várunk önkénteseket: Continue reading

Születés Hete a MAG-Házban!

👨‍👩‍👧Születés Hete Fesztivál országos szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat Komáromban is!  🤰

2019. május 5.-étől május 10-ig délelőtt a kisgyermekeseknek, délután pedig a kismamáknak-papáknak kedvezünk ingyenesen látogatható programokkal. A programok színes és tartalmas szabadidős elfoglaltságot ígérnek a családtervezés, anyává-apává válás, magzati lét, várandósság, szülés-születés, szoptatás/táplálás, csecsemőgondozás, hordozás, hozzátáplálás, gyermeknevelés, gyermekvállalás témakörökben.🤱 Minden szakembert, babára vágyót, várandóst, anyukát és családjukat szeretettel várunk. 

Facebook

Nyári Táborok a Mag-házban (2019)

Nyári táboraink bejárós jellegűek és 5 napot foglalnak magukba.
Az 5 napos táboraink részvételi díja: 19.500Ft/fő/tábor

FIGYELEM!

2019. augusztus5 -től meghirdetett Kisművész Táborunk a munkanap átcsoportosítás végett 6 napos, de a táborra jelentkezők választhatják az 5 napos táboroztatást is. Ezen a táboron az 5 napos részvételi díj: 19.500Ft/fő/tábor, a 6 napos részvételi díj: 23.400Ft/fő/tábor

A táborokra való jelentkezés kizárólag e-mailen (eletter@novonet.hu. Az e-mail tárgy rovatba kérjük írja be: táborjelentkezés.), valamint személyesen a Mag-házban (Komárom-Koppánmonostor, Csendes u. 8. munkanapokon 7.30-16.30 óráig) lehet.

A táborra jelentkezőknek a részvételi díj befizetéséhez részletfizetést biztosítunk.

Continue reading

IV. Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal szakmai fórumán Monostori Éva a közfoglalkoztatás tapasztalatait ismertette a hajléktalan mintaprogramot megvalósító közfoglalkoztató szemszögéből, amelyben immár harmadik éve foglalkoztatnak a komáromi székhelyű Mag-házban. 

Monostori Éva, szakmai fórum Tatabányán

A szakmai fórumot 2018. szeptember 4. tartották a Tatabányai, Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalban, amelyet Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott nyitott meg. A szakmai fórumon a Mag-házban megvalósuló mintaprogram mellett Sógorka Miklós, Súr polgármestere mutatta be a településén megvalósuló közfoglalkoztatási programokat. A IV. Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítást és szakmai fórumot a Belügyminisztérium munkatársai is figyelemmel kísérték. 


1700 közmunkás van a megyében című cikk letöltése | Kisalföld 2018.09.05.

Mindent a közösségről – Szabadegyetem és konferencia

Mindent a közösségről konferencia programjaA szabadegyetem három napja a lokális élelmiszerellátás közösségi dimenzióját járja körül a teljesség igénye nélkül, egyúttal induló eseményét képezi egy tatai bevásárlóközösség szervezésének is. A tervezett előadások témái a rövid ellátási lánc (REL) gyűjtőfogalma alá tartozó azon közösségi megoldásokat tekintik át, melyek hitünk szerint a helyi társadalom szövetének erősítését szolgálják. A fenntarthatóság társadalmi relevanciáján túl tárgyaljuk a fogalom környezeti és gazdasági vonatkozásait is számos jó példán keresztül. Az esemény két elméleti napját követően a résztvevők “testközelből” figyelhetik meg a fent említett bevásárló közösség első nyílt napját, lehetnek részesei az alakulás első fázisának.

Online jelentkezés a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság honlapján!