72 óra kompromisszumok nélkül 2021-ben

72 óra 2021 borító

Az első alkalomtól folyamatos és kitartó partnerei vagyunk a 72 óra Kompromisszumok nélkül országos kezdeményezésnek. Néhány évig a megyei koordinációt is csinálhattuk, s mindeközben megismerkedtünk a megyei ’kemény maggal’, azokkal, akik hozzánk hasonlóan kitartóan évről évre készülnek erre az eseményre.

Önkéntes tevékenységek a köz szolgálatára, szoktuk emlegetni. Mert mindenféle dologgal lehet kapcsolódni. A közösségért tenni akarás, a jobbító szándék az, ami mindig előtérbe kerül. Ugyan akkor azt is tapasztaljuk, hogy pont ez a szerteágazó kreatív tevékenységre való aktivizálás az, ami hátráltató. Miért is mondjuk mindezt? Mert sokkal egyszerűbb a TeSzedd mozgalom, mert szemetet kell szedni, vagy a Föld napja, amikor szintén szemetet kell szedni. Ez az, amit megértenek az emberek, azok, akik nem szokták, nem ismerik az önkéntes tevékenységben rejlő erőforrásokat, annak szépségét és jóságát. Persze ezen a 72 órán is lehet szemetet szedni, de lehet mást is csinálni. Mi itt a Mag-házban, Komáromban jellemzően nem a szemétszedést választjuk, évről évre kreatív akciókkal készülünk, amelyhez újabb önkéntesek megszólításával és bevonásával is próbálkozunk. Így volt ez ebben az évben is.

Mindenfélét csináltunk a 72 óra alatt, nyüzsögtünk, mint a hangyák. A nyüzsgés helyszíne az Élettér Egyesület komáromi épülő közösségi terébe, az ART-Térbe hívtunk és vártunk minél több szorgoskodót. S akkor mi az, amit csináltunk? Mindent is. Kerítést állítottunk, földkábelt vezettünk, ehhez árkot ástunk, majd temettük. A felhalmozott fákat összevágtuk és elszállítottuk tüzelőnek, elraktuk a virágainkat télire. Elhelyeztük a még tavasszal kapott játszóteret, befejeztük az út térlapozását, s hát feljutottunk a padlásra is, ahol kizártuk a jó nagy piszkot okozó galambokat, áttisztítottuk a padlásteret és rendeztük azokat a játszótéri eszközeinket, amit ott tárolunk.

Külön köszönet és öröm, hogy ezúttal bővült MAG-unk a tatabányai pajtásainkkal. Igazán jó hangulatban és eredményesen töltöttük a 72 óránkat, örülünk, hogy részesei lehetünk.