Nyári táborok 2023

Nyári táborok 2023

Nyári táborok 2023

Az idei évben is nagy készülődésben vagyunk a nyári táborokra.
Mutatjuk és hirdetjük, hogy mire hívjuk és várjuk a gyerekeket.
Nagy az izgalom, hiszen újdonsággal is készültünk.
Halászunk, vadászunk, sütünk, főzünk, vigyázunk az egészségünkre, barkácsolunk, felújítunk, kalandozunk, hadakozunk, építünk és sokat játszunk, nevetünk.

Tábor kínálatunk:

  • Indián tábor 2023.június 19-23. ahol tipit építünk, indián öltözéket készítünk, izgalmas játékokat készítünk, s talán még egy lovat is elcsenünk.
  • Mekk Mester tábor 2023. július 24-28. ahol csupa-csupa érdekes otthon is elkészíthető kis praktikával ismerkedhettek meg.
  • Társas-Játék tábor 2023. június 26-30. ahol sos-sok közösségi játékot tanulunk, tervezünk és készítünk.
  • Ősember tábor 2023. július 31-augsztus 4. ahol visszatérünk a természetbe, halászunk, vadászunk, gyűjtögetünk és mindenféle harci eszközt készítünk.
  • Robinson tábor 2023 július 3-7. ahol (időjárás és vízállás, valamint szúnyoghelyzet figyelembevételével) a Szent Pál-szigeten tábort építünk és védünk, számháborúzunk.
  • Raklap tábor 2023. augusztus 21-25. ahol bútorokat mentünk meg, játékokat készítünk.
  • Kert-Konyha-Kamra tábor 2023. július 10-14. ahol az izgalmas sütés és főzés, befőzés mellett kertgondozásra és játékokra is hagyunk időt.  /A Kert-Konyha-Kamra tábornál a részvételi díjon felül 7.000Ft-ot kérünk az élelmiszer alapanyagokra. Ez a tábor 62 000 Ft/hét/gyerek /

Születésnap – elszámolás

25. születésnap

Közösségi szülinap, a közösség erejével!

25. születésnap

Május 14-én ünnepeltük közösen a születésnapunkat, melyre sok mindennel készültünk, nagyon sok barátot hívtunk vártunk.
A visszajelzések, a jelenléti ívek, a becslések alapján úgy láttuk, hogy aznap közel háromszázan voltunk részesei a közös ünnepünknek.

A Mag-ház és az azt üzemeltető szervezetek konzorciuma ünnepére, ami a Komáromi Értéktár része is.
Megpróbáltunk a 4 szervezet és a 2 közösségi tér közös ünnepére városi támogatást is igényelni, gondoljuk nem mondunk újat azzal, hogy nem jutott rá se keret, se akarat. Nem is ért váratlanul az elutasítás, így eleve nem számoltunk azzal, hogy a közvagyonból némi részesedéssel bírunk majd.

Az elmúlt években már elindultunk egy másik úton. Olyan úton, ahol a közösség erejére támaszkodunk, s ahol a lehető legtöbbet próbáljuk meg kihozni magunkból. Mármint a közösségből, abból a szeretett közegünkből, ahol valósan működő az elfogadás, a megértés, az együttműködés, az egymásért való felelősségvállalás és nem csupán a ‘haszonban’, hanem a kötelezettségekben is közösséget vállalunk.

Ezért született meg már az invitálásunkban is kérés.
Szeretettel hívtunk és vártunk mindenkit. Függetlenül attól, hogy anyagilag tud-e részt vállalni a közös együttlétünkben, vagy sem. A lehetőségét azonban megadtuk a jótékony adományozásnak.

Örömmel adjuk hírül, hogy mostanra sikerült minden kiadásunkat rendezni, s összegezni a közös gyűjtésünket, amit közszemlére is bocsátunk, ne csak az ünnepben, hanem annak minden részletében is osztozzunk.

– A megjelölt bankszámlánkra 250.000Ft támogatás érkezett.
– A kihelyezett adománygyűjtő dobozban 533.000Ft-ot számoltunk meg a nap végén.
– A torták kivételével valamennyi sütemény és rágcsa közösségi gyűjtésből volt, tehát nem kellett fizetnünk érte, s az értéküket sem tudjuk megbecsülni. Ám nagyon finom volt minden, el is fogyott, de elegendő is volt.
Összességében 783.000Ft közösségi adományt számolhatunk.

S akkor nézzük, hogy mire költöttünk:

– Az önkéntes emlékcímek készítése, keretezése 196.000Ft volt;
– Az Emlékkönyvek, kiállítási fotók, valamint az ajándékfűszerek, szörpök címkéinek nyomdai költsége 150.000Ft volt;
– Az ajándéktollakra 80.000Ft-ot fizettünk;
– A nap szenzációja, a csapolt sör és a 6 torta 130.000Ft-ba került;
– Dekorációra 30.000Ft-ot költöttünk;
– A menüsorhoz hiányzó alapanyagok 147.000Ft-ból kijöttek;
– Szállásra csak 40.000Ft-ot kellett költenünk;
– S a Fláre Beás zenekarnak 100.000Ft-ot fizettünk.
– S akkor nem kellett számolnunk a már meglévő alapanyagokat, a téli vadkacsákat, a korábbi években eltett szörpöket, a hűtőinkbe mindig valahogy feltelítődő egyéb finomságokat.
S ugyan így nem kellett számolnunk az egyéb itókákkal, kiváló pálinkákat kóstolhattunk, már-már kiállítás és minősítő verseny is alakulhatott volna.
S ugyan így nem tudjuk kiszámolni azt a sok segítő önkéntest, aki munkájával segítette az előkészületeket, szorgoskodott a szülinapon és velünk maradt a ‘romok’ eltakarításánál is.
Az Ördöngös Népzenetanoda is partnerünk volt, így az ő ajándékuk a fogadó muzsika volt.
Összességében 873.000Ft kiadásunk keletkezett.

S akkor nézzük mit mutat a közösségi mérlegünk.

783.000Ft adományunk volt, s a szülinapra 873.000Ft-ot költöttünk.

Nagy hála és köszönet minden adományozónak, így mi, akik ünnepeltettük egy kicsit MAG-unkat, mindössze 90.000Ft-ot adtunk készpénzben az önkéntes munkánk, valamint a szülinappal járó közüzemi díjak költségeivel együtt.

Önkéntes emlékcímek

Emlékcímek 2022

A Mag-ház szervezeteinek a 2022-es év Önkéntes díjazottjai:

– Ötvös Pál – Kerecsen Ifjúsági Egyesület
– Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesület – Komáromi Zenész Egylet | KZE |
– Végh József – Komárom Környéki Civil Társulás
– Juhász Gábor – Komárom Környéki Civil Társulás
– Müller Éva – Élettér Közösség- és Településfejlesztő Egyesület
– Kiss Károly – Komáromi Talpasíjászok
– Koczka Lajosné (Koczka mama) – Mag-ház
– Hegedüs Roland – ART-Tér Művészeti szabadiskola és közösségi tér – Komárom

Emlékcímek 2022 Emlékcímek 2022 - Juhász Gábor Emlékcímek 2022 - Juhász Gábor 2 Emlékcímek 2022 - Kiss Károly Emlékcímek 2022 - Tóthvázsonyi Ifjúsági Egyesület Emlékcímek 2022 - Ötvös Pál Emlékcímek 2022 - Müller Éva Emlékcímek 2022 - Monostori Éva Emlékcímek 2022 - Mészáros Zsuzsa és Hallgató Éva Emlékcímek 2022 - Koczka Lajosné

Nyári táborok 2022

Mag-ház táborok 2022

Az idei évben is nagy készülődésben vagyunk a nyári táborokra.
Mutatjuk és hirdetjük, hogy mire hívjuk és várjuk a gyerekeket.
Nagy az izgalom, hiszen újdonsággal is készültünk.
Halászunk, vadászunk, sütünk, főzünk, vigyázunk az egészségünkre, barkácsolunk, felújítunk, kalandozunk, hadakozunk, építünk és sokat játszunk, nevetünk.

Tábor kínálatunk:

  • Raklap tábor 2022. június 20-24. ahol bútorokat mentünk meg, játékokat készítünk.
  • Ősember tábor 2022. június 27-július 1. ahol visszatérünk a természetbe, halászunk, vadászunk, gyűjtögetünk és mindenféle harci eszközt készítünk.
  • Robinson tábor 2022. július 11-15. ahol (időjárás és vízállás, valamint szúnyoghelyzet figyelembevételével) a Szent Pál-szigeten tábort építünk és védünk, számháborúzunk.
  • Makk Marci tábor 2022. július 18-22. ahol nagyon sok vidám mozgásos feladatra és játékra számíthattok.
  • Indián tábor 2022. július 25-29. ahol tipit építünk, indián öltözéket készítünk, izgalmas játékokat készítünk, s talán még egy lovat is elcsenünk.
  • Mekk Mester tábor 2022. augusztus 1-5. ahol csupa-csupa érdekes otthon is elkészíthető kis praktikával ismerkedhettek meg.
  • Kert-Konyha-Kamra tábor 2022. augusztus 8-12. ahol az izgalmas sütés és főzés, befőzés mellett kertgondozásra és játékokra is hagyunk időt.

Táboraink díjai:

A táborok díja 44 000 Ft/hét/gyermek
Részletfizetési lehetőség!

Táborkedvezmény!
A második tábor 40.000Ft/hét/gyermek
A harmadik tábor 30.000Ft/hét/gyermek.

Testvérkedvezmény!
44 000 Ft helyett 40 000 Ft egy vagy több testvér esetén. Csak az egyik gyermeknek 40 000 Ft/hét/gyermek a díj.

A jelentkezést a 10 000 Ft előleg befizetésével tudjuk a tábor csoportok létszámába beszámítani.

Banki utalás információi:

A táborokat a Kerecsen Ifjúsági Egyesület kezeli.
A tábor díjak átutalással is befizethetők, bankszámlaszám: 11740030-20052456 (OTP Bank), vagy személyesen a Mag-házban hétfőtől péntekig 8-16 óra között.
Az átutalásnál a megjegyzés rovatba kérjük beírni a gyermek(ek) nevét és a táborok időpontját.
A részvételi díjat lehet részletekbe is befizetni, de a tábor kezdéséig a teljes összeg befizetése szükséges

Elérhetőségek, jelentkezési lap:

Érdeklődni és jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:
Személyesen a Mag-házban (Komárom-Koppánmonostor, Csendes u 8.)
Telefonon a +36 20 584 2860 vagy a +36 34 526 955-ös telefonszámon
E-mailen az eletter@novonet.hu címen, illetve a 

A regisztrációhoz szükségünk van a gyerekek nevére, az egyik szülő nevére, telefonszámára, illetve a gyerekeknek van-e étel vagy gyógyszer allergiájuk?
A jelentkezési lap számítógép segítségével is kitölthető, nem szükséges kézzel beírni az adatokat.

Tábor plakátok:

A Komárom (koppánymonostori) Mag-ház 2022. nyarán meghirdetett táborai:

Raklap tábor 2022. június 20-24. ahol bútorokat mentünk meg, játékokat készítünk.

Raklap tábor 2022

Ősember tábor 2022. június 27-július 1. ahol visszatérünk a természetbe, halászunk, vadászunk, gyűjtögetünk és mindenféle harci eszközt készítünk.

Ősember tábor 2022

Robinson tábor 2022. július 11-15. ahol (időjárás és vízállás, valamint szúnyoghelyzet figyelembevételével) a Szent Pál-szigeten tábort építünk és védünk, számháborúzunk.

Robinson tábor 2022

Makk Marci tábor 2022. július 18-22. ahol nagyon sok vidám mozgásos feladatra és játékra számíthattok.

Makk Marci tábor 2022

Indián tábor 2022. július 25-29. ahol tipit építünk, indián öltözéket készítünk, izgalmas játékokat készítünk, s talán még egy lovat is elcsenünk.

Indián tábor 2022

Mekk Mester tábor 2022. augusztus 1-5. ahol csupa-csupa érdekes otthon is elkészíthető kis praktikával ismerkedhettek meg.

Mekk Mester tábor 2022

Kert-Konyha-Kamra tábor 2022. augusztus 8-12. ahol az izgalmas sütés és főzés, befőzés mellett kertgondozásra és játékokra is hagyunk időt.

Kert Kamra Konyha tábor 2022

 

Születésnap 25-15-5

Születésnap 25-15-5

„…a falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében.”
Dobó István

Gárdonyi Géza: Egri csillagok című regényében Dobó István várvédő gondolataival hívunk és várunk minden kedves barátunkat, segítőnket, támogatónkat és érdeklődőt, akik az elmúlt 15-25 évben részesei voltak mindennapjainknak, s tudásukkal, tapasztalatukkal, támogatásukkal, emberségükkel és szeretetükkel hozzájárultak e nemes nap létrejöttéhez.
2022. május 14-én 14.00 órától összevontan ünnepeljük születésnapunkat a közösségeink által hűen gondozott és szeretett Mag-házban (Komárom-Koppánmonostor, Csendes utca 8.)
A közösségi együttlétünkre érkezőket az Ördöngős Népzenetanodával fogadjuk.
A délután folyamán elismerjük önkénteseink odaadó munkáját, ünnepi köszöntővel is készül egészen biztosan valaki.

Hagyunk egy fél órát azoknak, akik szólni kívánnak, azonban a hosszú, tömjénes ünnep helyett a közvetlen
baráti hangulatra helyezzük a hangsúlyt, ahol a baráti, szakmai beszélgetéseket a devecseri fiúk a Fláre Beás banda muzsikája színesíti.
A gyerekek játékterét a Mag-ház és ‘Micu játékbusza’ biztosítja.
Messziről érkező vendégeinknek segítünk az elszállásolásban.

Kérünk benneteket, hogy az ünnepi ajándékra szánt összeggel járuljatok hozzá a közös együttlétünkhöz!

Ünnepnapunk fővédnöke:
Hallgató Éva közösségfejlesztő
Ünnepnapunk védnökei:
Czidlina Balázs a Komáromi Talpasíjászok leköszönő elnöke
Horsa István népzenész
Komáromi Mátyás a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány munkatársa
Mészáros Zsuzsa közösségfejlesztő, az Élettér Egyesület alapító és tiszteletbeli elnöke
Monostori Lilla a Mag-ház lelkes táborozója
Vertényi Domonkos a 72 óra önkéntes mozgalom lelkes segítője


Kedves Barátunk!

Kérünk, amennyiben részt veszel a születésnapon, segítsd annak szervezését.
Jelezz vissza nekünk, hogy:

– egyedül, vagy kisérővel érkezel (ezzel segíted a vendéglátás szervezését);
– igényelsz-e szállást, s ha igen, akkor hány főre (kérünk jelezd, ha hozzájárulsz a szállás költségeihez);
– tudsz-e segíteni az előkészületekben (május 12-13-án, csütörtökön és/vagy pénteken); illetve
– tudsz-e segíteni az utómunkálatokban (május 15-én vasárnap)

Visszajelzésedet, kérdéseidet, kéréseidet a szuletesnap@mag-haz.eu email címre várjuk.

Ajándék helyett köszönettel fogadjuk hozzájáruló támogatásod:
Élettér Egyesület OTP Bank 11740030-20052401

 

Születésnap 25-15-5

MonostorÉRT

MonostorÉRT

Milyen témákról kérdezzük meg városunk, településünk vezetőit?

2022. március 26., 17 óra
2903 Komárom, Csendes utca 8.

Célunk, a valós párbeszéd kezdeményezése sokakat érintő társadalmi témákról, melyre szeretettel és tisztelettel invitálunk minden érdeklődőt. Fontosnak tartjuk, hogy helyben legyen beleszólásunk a rólunk szóló döntések alakításába. Gyűjtsük össze, fogalmazzuk meg azokat a kérdéseket, amelyekre kíváncsiak vagyunk.

Civil szervezetként 25 éve köteleződtünk el a társadalmi részvételiség népszerűsítésére.
Koppánymonostoron több mint 10 év telt el úgy, hogy a lakosság érdemi véleményezése elmaradt, legyenek azok beruházások, fejlesztések, közösségi tervek.

Április 3-án A TE VÁLASZTÁSOD, hogy ki képviseljen téged a magyar országgyűlésben. Légy felkészült, dönts felelősen és látogasd meg a atevalasztasod.hu-t további információkért.

Online bekapcsolódási lehetőség is lesz! Az online résztvevők a facebook oldalunkon és a mag@mag-haz.eu e-mail címen jelentkezhetnek!

Egyén felől a közösség felé mozdulás, közösségi erőforrások

Egyén felől a közösség felé mozdulás, közösségi erőforrások

Közösségi erőforrások műhelykonferencia a Mag-házban, Komáromban!

2022. március 24., szerda, 17:00 – 19:00
Személyesen és online is csatlakozhatsz a műhelyhez!

A mai korra jellemző egyén, individuumtól elmozdulva keressük azokat a folyamatokat és jó példákat, amelyek a közösség, a közösségi erőforrások felé mozdítanak el.

Célunk a fenntartható társadalmi tőke példatárának elindítása. Olyan megvalósítható példákat keresünk, ahol a helyi emberek között, a helyi emberek és szervezetek, valamint intézmények között létrejövő kapcsolatok, együttműködések közös cselekvések valósulnak meg.

Ahol a kölcsönös támogatás, s az ahhoz vezető együttműködés segítségével a közösség tagjai megvalósítják azokat a feladatokat, amelyek túl nagyok, vagy túl sürgősek ahhoz, hogy egy egyedülálló személy kezelni tudja. Csatlakozz hozzánk!

Egyén felől a közösség felé mozdulás, közösségi erőforrások

Bizalom és biztonság a jövő ’fiatal’ Európájában

Bizalom és biztonság a jövő ’fiatal’ Európájában

Műhelykonferencia a Mag-házban, Komáromban!

2022. március 23., szerda, 17:00 – 19:00
Személyesen és online is csatlakozhatsz a műhelyhez!

2022 meghatározó év a fiatalok, az európai fiatalok és a fiatalokkal foglalkozó szervezetek életében. A vírusinvázióra újabb csapás érkezett háború formájában.

  • Hogyan és miképpen tudunk gyorsan és hatékonyan reagálni az előre nem látható természeti és társadalmi kihívásokra úgy, hogy fiataljaink biztonságban érezzék magukat hazájukban, Európában?
  • Milyen lehetőségeink, erőforrásaink vannak, amelyekre építhetünk, s amely erős alapként szolgál a bizalmuknak.

Ezekre és hasonló kérdésekre keressük közösen a válaszokat és gyűjtjük össze az adaptálható jó gyakorlatokat műhelykonferenciánkon. Csatlakozz hozzánk!

Bizalom és biztonság a jövő ’fiatal’ Európájában

KözöS – ügyünk – Komárom! helyi önrendelkezési fórum

Közös-ügyünk-Komárom

Helyi önrendelkezési fórumra várunk 2022. február 10 és 11-én 17 órától a MAG-házban!



A kiemelt beruházások intézménye sok vitát váltott ki az elmúlt években.

Elfogadjuk, hogy ilyen státusra szükség lehet és a mindenkori államnak jogában áll ezzel a címkével ellátni és kivételesen kezelni egy-egy beruházást. A települések lakói ilyen esetekben inkább elszenvedői, mintsem nyertesei a beruházásnak. De nem csak az érintett települések lakóinak véleményét, érdekeit hagyják figyelmen kívül. Számos esetben a környezetvédelmi, örökségvédelmi szempontokat sem veszik figyelembe egy-egy beruházás esetén.

Komárom koppánmonostori városrészén mi magunk is közvetlen ’elszenvedői’ vagyunk a kiemelt beruházással járó ipari park bővítésének, jelesül az SK Innovation és ’testvérvállalatai’ által elektromos autókhoz akkumlátort gyártó cégek megjelenésével.

2019-től próbálunk lakossági kezdeményezéseket indítani, sikertelenül.

Az elmúlt hetekben nagyobb nyilvánosságot is kapott ’balesetek’ után megerősödni véljük a helyi cselekvés szándékát, erre szervezzük meg a KözöS – ügyünk – Komárom! helyi önrendelkezési fórumunkat, amelyen az alábbi kérdésekre keressük a közös állásfoglalásokat:

– Miért tartjuk fontosak és időszerűnek, hogy közösen gondolkodjunk e témában?
– Mi a tétje és hogyan éljük meg helyben a problémáinkat?
– Milyen lehetőségünk van a közös ügyeink képviseletére?
– Lehetséges-e egy ideális együttélés kiépítése?

Önrendelkezési fórumunkat 2 órában tervezzük.

Tudjuk, hogy ez az idő nem elegendő arra, hogy a felvetődött problémákra megtaláljuk a megoldásokat. Fontos hangsúlyoznunk, hogy ezt az alkalmat egy induló folyamatnak szánjuk, ahol a cselekvés irányvonalait, a problémák hangsúlyait jelöljük ki.

Nem titkolt szándékunk, hogy olyan közösségi folyamatot indítsunk, amelynek tagjai nem csak a kívánságaikat fogalmazzák meg, hanem aktív, cselekvésre is elköteleződnek.

Téged várunk a KözöS – ügyünk – Komárom! lakossági fórumra, ha úgy érzed, hogy:

– negatív befolyással van mindennapi életedre az ipari park és ennek megoldására törekedsz;
– meg tudod konkrétan fogalmazni a személyes problémádat és megérteni másokét;
– tudsz közösségben gondolkozni, dolgozni;
– elérkezett az idő a cselekvésre, s a közös folyamatba látod saját magadat.

Most nem téged várunk ebbe a KözöS – ügyünk – Komárom! lakossági fórumra, ha:

– pártpolitikai kampányban gondolkodsz;
– az ipari parkon túl más, nem kevésbé fontos témát kívánsz megbeszélni;
– nincs személyes elköteleződés részedről.

A program a Civil Kollégium Alapítvány társszervezésében valósul meg.
A Civilek és választások projekt az Ökotárs, az Emberség Erejével és a Civil Kollégium Alapítvány valamint a TASZ, Társaság a Szabadságjogokért együttműködésében valósul meg, az Európai Unió Rights, Equality and Citizenship programjának támogatásával.

A lakossági fórumra személyesen és online jelenléttel is tudsz kapcsolódni. Jelentkezésedet az alábbi linket teheted meg legkésőbb 2022. február 9. 12.00 óráig.


 

Fontos tudni, hogy személyes jelenlétre max. 30 főt tudunk fogadni.

Kérünk, regisztrálj mihamarabb!

Közös-ügyünk-Komárom

CKA logó EUREC logó