Élő Adás – Nyiss felénk!

Élő Adás

Európában először Élő Adás Online! *

Csatlakozz hozzánk, és légy részese a páratlan közösségi élménynek, most otthonodból!

A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság számos civil szervezetet a megszűnés szélére sodort, a kezdeményezéseknek most még nagyobb szükségük van a támogatásra.

Abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy a három csapat közé választottak minket:
a Dajer.hu, a Netkorrep program (Menetszél Egyesület) mellett megismerheted a mi munkánk ART-Tér-ben – mindezt egy online felületen.

A komáromi Élettér Egyesületben azért dolgozunk, hogy a környezetünkben lévő hátrányos helyzetben élőknek tapasztalatot, tudást és fizetőképesebb megélhetést biztosítsunk. ART-Tér nevet viselő társadalmi vállalkozásunkban egy olyan közösségi tér kapuit kívánjuk megnyitni ősztől, ahol kis műhelyekben különböző művészeti területen zajlik majd a munka. A hátrányos helyzetben élők foglalkoztatásával és a környéken élők bevonásával javítóműhelyt, varrodát és zenei stúdiót alakítunk ki. A sikeres nyitáshoz a fizikai tér fűtésének kiépítésére gyűjtjük most a támogatásokat.

Az est házigazdája: Bódy Gergő, a Momentán Társulat és a Klubrádió műsorvezetője.

Program ||18.00 – 19.30||:
köszöntő,
csapatok bemutatkozása 6-6 percben,
támogatási felajánlások

Az Élő Adás Online
▪️ egy másfél órás adománygyűjtő est, melyen a csapatok 6-6 perces bemutatkozását követően a résztvevők támogatásaikat ajánlhatják fel;
▪️ esten való részvétel ingyenes, mindössze előzetes regisztráció szükséges hozzá a lenti linken;
▪️ estre adományozói szándékkal érkező vendégeket várunk.

Ha még nem vettél részt ilyen eseményen, ez egy jó alkalom lehet, hogy megtapasztald egy közösségi adománygyűjtő est varázsát. Hívd meg barátaidat, ismerőseidet is, vegyetek részt együtt!

Regisztráció  https://www.crowdcast.io/
További infók  http://gy-sz.hu/elo-adas-online/

Mutassuk meg: most is tudunk változtatni.
Találkozzunk június 11-én, este 6-kor!

Köszönjük 58 – Nyiss felénk!

58 százalék

Kedves Követőink!

Nagyszerűek vagytok! Célösszegünk 58%-át elértük a támogatásotokkal! Bizakodóak vagyunk, közösen elérhetjük célunkat, hogy ősszel kinyithassa kapuit az Art-tér! Ez rajtatok is múlik, segítsétek megosztással, pár jó szóval ügyünket! 

Itt tudjátok a rézcsőre, csapra, radiátorra valót elküldeni számunkra: adjukossze.hu

58 százalék

 

Önkéntes nap – Nyiss felénk!

ART-Tér önkéntes

Ebben a videóban betekinthettek önkéntes napunkba mit csinálunk éppen az Art-térben. A munka folyik, önkénteseink kitesznek magukért ma is.
Én már elképzeltem milyen lesz, ha készen lesz. Remélem Ti is láttok benne fantáziát! 😉

Ha támogatnád Nyiss felénk kampányunk egy radiátor, vagy szerelvény árával, itt megteheted:

 

 


Monesz – Nyiss felénk!

Monesz

Adománygyűjtés kicsit másképp! Nyiss felénk – hogy mi is nyithassunk!

Az akció népszerűsítése érdekében Monostori Ádám “Monesz” pedig az alábbi “kihívást” kezdeményezte zenésztársai számára:
“A videóban eldobolt, bizonyára sokak által ismert dalhoz kérem azok csatlakozását, akik így közreműködésükkel támogatnák kampányunkat. A célom, hogy június 11-ig minél több zenész videójával egészüljön ki a felvétel, illetve, hogy kihívásom eredményeként 100.000 Ft adományt gyűjtsünk össze KÖZÖSEN. (Az adományozók a felületen a személyes üzenethez írják be a nevemet, ezáltal beazonosíthatóvá válik, hogy a mi akciónk eredménye a felajánlott összeg.)
Amennyiben részt vennél a kihívásban, kérlek írj üzenetet! Emellett bizonyos összeg felajánlásával és akciónk megosztásával is segítheted célunk elérését!
Ui: Az egyes lehetőségek nem zárják ki egymást, tetszőlegesen kombinálhatóak is 😉

Köszönjük, ha aktív részvétellel, adomány felajánlásával vagy akár egy megosztással segítesz kitűzött célunk elérésében!

Monesz a facebookon



Egyszerűen csak Julcsi! – Nyiss felénk!

Oláh Julcsi

Julcsi, aki kicsiként csodálkozóként, növekedve érdeklődőként, majd megérve felelősséget vállalóként formálódott a Mag-ház környékén.
Alig középiskolásként már kiváló ifjúsági tréningeket tartott ifjúsági demokrácia, társadalmi szerep- és felelősségvállalásból.
A nagyon szép emlékekkel bíró Komáromi Városi Diáktanács oszlopos tagja, aki nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is kiválóan alkotó.

Felelős követként tudja, hogy amit annak idején ő kapott, azt hogyan viszonozza. Fontos számára az, hogy amit annak idején fiatalon a Mag-házban és közösségeiben megtapasztalt, megtanult, az másoknak, a fiatalabbaknak is lehetőség legyen. Ezért vállalta az Élettér Egyesület ART-Tér kialakításához indított adománygyűjtési akcióban a követ szerepét.

Az ART-Tér egy művészeti szabadiskola és közösségi tér. Mi lenne stílusosabb, mint az alkotással való kihívás.

Támogasd Julcsit, hogy követként elérje a kitűzött célját, s ezáltal lehetőséget adjon a fiatalabb generációnak is a helyben alkotásra.

Oláh Julcsi a facebookon

Nem csupán fizikai erővel – Nyiss felénk!

Kristóf

Nem sokan mondhatják el, hogy ilyen fiatalon mi mindent tudhatnak MAG-uk mögött. Kristóf a Mag-ház fizikai építésével kezdte meg azt az önkéntes tevékenységet, amit később persze bőven tágított.
Nem csupán a fizikai erejével, hanem szakmai tapasztalattal is hozzájárul(t) Komáromban az ifjúsági kezdeményezésekhez, azon belül a fiatalok demokrácia programjaihoz, az osztályközösségek fejlesztéséhez.
Az önkéntes tevékenységről nem csak idehaza, hanem külhonban is szerteágazó tapasztalatot szerzett. S mint minden ‘Monostori’ fiú, ő is ütős. Egy különleges hangszer különleges művelője. Követként célja, hogy a komáromi ART-Tér olyan egyedi zenei képzési kínálattal tudjon szolgálni, ami minden korosztály számára lehetőséget nyújt az egyénben rejlő képességek kibontakoztatására.
Támogasd törekvését.

Kristóf a facebookon

Élelmiszermentés – élelmiszer osztás

Élelmiszermentés

A mögöttünk hagyott 4 évben nagyon sok tapasztalatot és segítséget kaptunk ahhoz, hogy Komáromban részesei lehessünk az élelmiszermentésnek, mellyel rászoruló családoknak segíthetünk.

Sajnos az elmúlt 1-2 hónapban drasztikusan csökkent a napi élelmiszer, amit szét tudunk osztani. Ezért is igyekszünk minden olyan budapesti kiajánlásban részt venni, amellyel további élelmiszereket tudunk tovább osztani. Sajnos nem rendelkezünk hűtőautóval, így a lehetőség mellett keressük azokat a partnereket is, akikkel együtt tudunk segíteni.

Két hete az IREKS Stamag Kft. jóvoltából 265 kg margarint tudtunk szétosztani. Köszönjük Jankó Miklósnak, aki az elmúlt évek során mindig törekedett arra, hogy a megkeresésünkre partnerünk legyen. Köszönjük Tóth Lászlónak is, aki szállításban, logisztikában több éve segíti tevékenységünket.

E hónap második felében szintén lehetőségünk lesz csokoládé szétosztására.
Köszönjük Nyári Kittinek a 30.000Ft-os támogatását és Valent Mayának az újabb 5.000Ft-os támogatását. Ez az összeg biztosítja számunkra és a rászorulók számára is, hogy a saját kisbuszunkkal tudjuk megoldani a szállítást. A támogatásukat a budapesti szállítás üzemanyagára fordítjuk.

Élelmiszermentés

Mira – Nyiss felénk!

Mira

Mi az önkéntesség? Miért érdemes másokért tenni? Mit nyerhetünk azzal ha együtt vagyunk?

Mira több, mint tíz éve került a Mag-ház közelébe és fiatalon szinte semmi tapasztalata nem volt a közösségi kezdeményezésekről, az önkéntes tevékenységről. Lelkes, kitartó és kreatív tenni akarása mára beérett. A gyereknap mesehősétől a fiatalok társadalmi szerep- és felelősségvállalásán keresztül a családig, a gyermekgondozásig jutott, ahol már képzett tanácsadóként is szerepet vállal a kisgyermekek hordozásában, szoptatásában, s dúlaként.

Mira tudja, hogy a komáromi ART-Tér azoknak is közösségi teret és lehetőséget jelent, akik gyermekvállalás előtt állnak, vagy kisgyermeket nevelnek, ezért vállalta követként közös ügyünk népszerűsítését. Segíts Mirának, hogy ne csak az ő, hanem a te álmaid is mihamarabb “otthonra” találjanak Komáromban az ART-Térben. Támogatásoddal segítsd vállalását.

Mira a facebookon

 



 

Tudatos Ifjúságért Alapítvány – Nyiss felénk!

A Tudatos Ifjúságért Alapítvány 2018. április 11-én indította útjára online elérhető ifjúsági magazinját.
A Tőled Hallottam magazinban fiatal újságírók cikkei jelennek meg heti rendszerességgel, olyan témákban, mint civil társadalom, a fiatalok kapcsolata az emberi jogokkal, demokrácia és közéleti vagy éppen társadalomelméleti kérdések. A Magazin írói mind hisznek a civil társadalomban rejlő végtelen erőben és felelősségben, amellyel nap mint nap a társadalomért dolgoznak. A civil attitűd, az önkéntesség, az önszerveződés, a párbeszéd és a demokratizáló akarat mind-mind egy fejlődni akaró társadalom létrejöttét szorgalmazza.

Legutóbbi cikkükben az ART-Tér Nyiss felénk! – hogy nyithassunk kampányunkról írtak.

https://www.toledhallottam.hu