ART-Tér – ahol élettér nyílik a komáromi fiatalok számára

Civil Rádió 117 perc

A Civil Rádió 117 perc című műsorában Monostori Éva, a Mag-ház szakmai vezetője beszélt az ART-Térről.

Leendő szerteágazó tevékenységekről, a most induló zenei, faipari szolgáltatásról, az udvar rendeltetéséről, a fiatalokról is szó esett az interjúban. Betekintést kaphatunk a működési, működtetési formáról és a kert sokszínűségéről is. A Komáromi Zenész Egylet (KZE) is nagy szerepet vállalt a közösségi tér létrehozásában itt Komáromban, mind az építkezés, mind a zenei oktatás terén!

Ezt az interjút videó formában is közzé tettük.

A Civil Díjak

Civil díj

Civil Díjak célja minél szélesebb körben ismertté tenni a legjobb hazai civil szervezeteket és projekteket. Célunk, hogy felhívjuk a szektor és a társadalom figyelmét azokra a civil kezdeményezésekre, amelyek kiemelkedő eredményeket értek el, különösen innovatívak, rendkívüli összefogást generáltak, változást indítottak el, vagy „csak” jó példával szolgálnak a többi civil számára. A díjátadó gála évről évre a civilek munkájának ünnepe és a civil szervezetek találkozóhelye.
2020-ban a következő kategóriákban adjuk át a Civil Díjat:
Legnagyobb hatású projekt
Legjobb kommunikációs kampány
Legjobb együttműködés
Legígéretesebb új szervezet
Legsikeresebb adománygyűjtés
Legsikeresebb érdekérvényesítési projekt
Legjobb helyi kezdeményezés
Legjobb társadalmi vállalkozás
 – A MagNet Bank különdíja
A pályázatokat szakmai zsűri értékeli kategóriánként a pályázati kiírásban olvasható szempontrendszer szerint.
A döntőbe jutott szervezetek online szavazáson vesznek részt, melyben a legtöbb szavazatot elért szervezet kapja a közönségdíjat.
A nyertes szervezetek oklevélben részesülnek, és megkapják a Civil Díj 2020 logó használatának jogát.

ÉLŐ Adás 2021-ben is!

Élő adás

Majdnem 1 évvel ezelőtt találkozhattatok velünk az Élő Adásban, ahol a Komáromban épülő és kialakítás alatt álló ART-Terünk fűtésének kialakításához gyűjthettünk adományt. Akkor mi azért kampányoltunk, hogy meg tudjunk vásárolni egy gázkazánt, ami nagy előre lépést jelentett volna. Ehhez képest annyi adományt gyűjtöttünk, hogy a kazán mellé radiátorokat és egyéb berendezéseket is meg tudtunk vásárolni. Gyakorlatilag a bekerülési költség 2/3-át tudtuk ezáltal biztosítani. Óriási lendületet kaptunk.
No és akkor ez csupán az anyagi oldala. Mindez mellé kaptunk egyéni, közösségi, kommunikációs és menedzselési segítséget. Olyant, amit nem csak a kampány során, hanem azóta is tudunk hasznosítani.
Ez egy olyan lehetőség, amit mindenkinek szívből ajánlunk. Ha civil vagy és van egy jó ügyed, akkor ne habozz, jelentkezz!

S ha mégis hezitálsz, akkor íme a mi kis videónk, amiből egy pici ízelítőt kaphatsz, hogy mit is jelent ez a felhívás.

Civil Rádió!

Civil rádió

A Civil Rádió műsorát a legszélesebb hallgatói közönségnek szánja, de a civil szféra híreire, információira, értékeire, eseményeire fogékony társadalmi csoportok a legfőbb célpontjai.
A Civil Rádió javarészt élő műsorokat közvetít a stúdióból, a beszélgetéseket megszakító zenével, alkalmankénti bejátszásokkal, telefoninterjúkkal, játékokkal. Fontos része ezeknek a programoknak az önkéntes szervezetek jogszolgálata (a bejegyzéstől a gazdálkodási-könyvelési kérdésekig), a tömegsport események népszerűsítése, a civil szervezetek – helyi önkormányzatok együttműködésének és konfliktusainak bemutatása, feldolgozása, a fogyasztói érdekvédelem stb.
A zenei részben friss amatőr produkciók kerülnek rendszeresen adásba, koncert és klubhírekkel, házimuzsika élő közvetítésétől (pl. egy lakótelepi lakásból) a táncházak programjáig sok minden belefér ebbe a műfajba, ami a Civil Rádió sajátos karakterét adhatja. Ez a közösségi rádió nem pusztán az ilyen szervezetekhez (és remélhetőleg más érdeklődőkhöz) szól, hanem javarészt a körükből toborzott önkéntesek működtetik (természetesen némi felkészítés után, technikusok és a rádiózáshoz, továbbá a közösségfejlesztéshez értő szakemberek segítségével).
Hallgasd te is a Civil Rádiót!

Életigenlő társadalmat és gazdaságot!

Életigenlő

Bólints rá!
A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) több, mint 100 hazai környezet- és természetvédő szervezet közössége, fő célja a természet egészének a védelme és a fenntartható fejlődés elősegítése.
Az 1989-ban alapított Szövetség tagjai Magyarország minden megyéjében jelen vannak és küzdenek természeti értékeink megóvásáért, a környezeti terhelések megelőzéséért. Nemzetközi szervezetekkel, kiemelten a Föld Barátai hálózattal együttműködve hangsúlyos szerepet játszunk Európa és a világ környezetvédelmi civil összefogásaiban.
Az MTVSZ elveiben radikális szervezet: a környezeti problémák okaira akarjuk ráirányítani a döntéshozók és az állampolgárok figyelmét közösségi akciókkal, hiteles szakmai rendezvényekkel, megalapozott tanulmányokkal és kiadványokkal, célzott lobbi tevékenységgel. Nem technikai vagy felszínes politikai megoldásokban hiszünk, hanem szükségét érezzük gondolkodásunk, erkölcsünk és velük együtt termelési és fogyasztási rendszerünk gyökeres átalakításának.
Kampányainkban kiemelkedő figyelmet fordítunk az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésére, a fenntarthatósági szempontok integrálására a szakpolitikákba, a génmódosítás-mentes és természetbarát mezőgazdaság támogatására, a káros infrastruktúra és ipari beruházások elleni fellépésekre, a magukat zöldre festő környezetpusztító óriás cégek és bankok leleplezésére, a polgárok és kiemelten az ifjúság környezeti oktatására és nevelésére.
Életigenlő társadalmat és gazdaságot!
Bólints rá! kampány
A koronavírus-járvány rámutatott globalizált életünk fenntarthatatlanságára. A problémák okai közösek: túl sok erőforrást vettünk el a természettől, közösségeinket alárendeltük egy életidegen gazdaságnak, kényelmünkre és anyagi fogyasztásunkra koncentráltunk, önhitté váltunk. Mi, magyarok kétszer annyi természeti erőforrást használunk fel évente, mint amennyi fenntarthatóan rendelkezésünkre állna.
Ezen csak együtt tudunk változtatni, ha egyénként, aktív közösségek tagjainként teszünk a természetért. Vállaljuk a mindennapok néha kényelmetlen zöld döntéseit és rábólintunk egy fenntarthatóbb, boldogabb életre, melyben az együttműködést helyezzük előtérbe a versengés helyett. Ezzel együtt pedig rávesszük a döntéshozókat, hogy a fenntarthatóság elveinek megfelelő rendszerszintű megoldásokat támogassanak.
A kampányról bővebben itt tájékozódhatsz: https://mtvsz.hu/eletigenlo

Civilizáció – és ami mögötte van!

Civil szív

A Civilizáció koalíció, mely 34 civil szervezet együttműködésével 2017-ben jött létre, az aláíró szervezetek egyetértésével az alábbiakban rögzíti misszióját. Az együttműködő civil szervezetek közös célja, hogy

  • erősítsék az állampolgári önszerveződés és aktivizmus népszerűségét, társadalmi támogatottságát,
  • növeljék a társadalmi szolidaritás szintjét, keressék annak új formáit, és kiálljanak az állampolgári önszerveződések, civil szervezetek mellett,
  • megosszák tudásukat a részvétel, a szerveződés, az érdekképviselet hatékonyabbá tétele és a civil szféra erősítésének érdekében,
  • fellépjenek az állampolgári önszerveződések, civil szervezetek mozgásterének szűkítése ellen, és aktívan dolgozzanak a demokratikus részvétel és a sokszínű civil társadalom lehetőségeinek bővítése érdekében.

Civil szervezetek rendezvényei a legkülönfélébb témákban. 
Szereted összekötni a kellemest a hasznossal? Kimozdulnál? Böngéssz tagszervezeteink eseményei között, és töltsd az időt jó társaságban!
https://civilizacio.net/hu/programajanlo

PAROLA Közösségi folyóirat

Parola

A PAROLÁT 1990-ben jegyezték be, a közösségfejlesztés, közösségi munka országos terjesztésű szakmai orgánumaként. A lap közösségeknek, településeknek, azok intézményeinek és segítő szakembereinek szól.

A PAROLA legfőbb témái a közösség és a részvétel elméleti és gyakorlati kérdéskörei, a civil társadalom, a bevonás-bevonódás, a helyi cselekvés és a cselekvő állampolgáriság kialakulásának és megerősödésének szakmai elősegítése. Mindezt elméleti és a helyi fejlesztések során megvalósuló, elemzett gyakorlati tapasztalatok nyilvánosságra hozatalával éri el, s közreadja a kiemelkedő szakmai jelentőségű hazai és európai eseményeken – konferenciákon, nyári egyetemeken, hálózati találkozókon, szemináriumokon, műhelymunkákon – megszületett előadások és munkaanyagok rövidített és szerkesztett változatait is. Több éve folytatott gyakorlata szerint, gyakran első fordításban jelentet meg fontos külföldi tanulmányokat, s bemutatja a frissen megjelenő hazai és nemzetközi szakirodalmat.

A PAROLA egyre nélkülözhetetlenebb szolgálatot tesz a társadalomfejlesztési és vidékfejlesztési programokban, melyek építenek a helyi közösségek társadalmi-, kulturális- és civil részvételére, a lakosság és a helyi csoportok bevonására a közös döntésekbe, a kirekesztettek újra integrálása a társadalom intézményes és közösségi folyamataiba.

A PAROLA az utóbbi években egyre szélesebb körben terjedő hazai közösségfejlesztői, közösségi és civil képzések, közösségi művelődési és kulturális tanulmányok egyik szakirodalmi bázisát jelentő háttér is. Főiskolai, egyetemi kurzusok és felnőttképzések hallgatói is ebből a folyóiratból férnek hozzá fontos szakmai információkhoz, s a lap mind gyakoribb háttere különféle szakdolgozatoknak is. Ezért is fontos, hogy nagyobb könyvtárakban, egyetemi – főiskolai tanszékeken egyre több helyen válik hozzáférhetővé.

Jelentős önerő mozgósításával és a közreműködők önkéntes hozzájárulásával készül a lap, melynek megjelentését a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Folyóiratunk eddig hagyományos formában jelent meg, de print-változatát a http://www.kozossegfejlesztes.hu/_Kozossegi_Adattar/PAROLAAR.NSF?OpenDatabase

honlapon eddig is bárki ingyenesen letölthette, a megjelenés első évétől, 1990-től kezdve minden év minden lapszámát. Ez az oldal egyben az online archiválás követelményének is megfelel. Az internet megjelenésével már 1995-től fejlesztjük és bővítjük online közösségi adattárunkat, amelyben a korábbi (internet előtti) évek releváns szakmai anyagai is elérhetőek digitális formában. A közösségi adattár kezdetektől tárgyszavas rendszerben épült és bővült, így könnyű kezelhetőséget, keresési lehetőséget biztosít.

2013-tól lapunk online formában jelenik meg, s ez nem csak képanyagában, hanem hivatkozásában, kapcsolódó linkjeiben és interaktív jellegével is hozzáadott értékkel gazdagítja a Parolát, amely az adattár szakmai anyagaival is közvetlen összeköttetést teremt, így az további kapcsolódó információkhoz jelent hozzáférést az érdeklődő olvasók számára.

Az elektronikus folyóiratszámokat a http://parola.kozossegfejlesztes.hu subdomain-en publikáljuk, amely össze van kapcsolva egyesületünk honlapjával

(http://kozossegfejlesztes.hu/  ) és ezen is hírt adunk az újabb lapszám megjelenéséről és tartalmáról.

Az új formátum népszerűsítéséhez más civil szervezetek internetes felületeit is szeretnénk fokozatosan felhasználni, nemcsak bannerek, hanem figyelemfelkeltő video-riportok készítésével és elhelyezésével is.

A lapot művelődési intézményekben dolgozók, közösségi munkások, civil szervezetek képviselői, vidék- és településfejlesztéssel foglalkozók, önkormányzatok alkalmazottai és választott képviselői, nonprofit szolgáltató intézmények vezetői, pedagógusok, könyvtárosok, szociális munkások, lelkészek, környezetvédelemmel foglalkozók, esetenként agrárszakemberek és más a helyi közösségi cselekvésekben érdekelt és elkötelezett érdeklődők olvassák rendszeresen. A cikkek írói is zömmel az ő körükből kerülnek ki.

Bővebben az alábbi tájékozódhatsz: https://kofe.hu/parola/korabbi-lapszamok/

Kovács Edit, Elnök, felelős kiadó
Vercseg Ilona, főszerkesztő

2021. május 31. a civil szervezetek éves beszámolóinak határideje!

Bíróság

Az elmúlt évben lehetőséget kaptak a civil szervezetek, hogy az éves beszámolóikat ne a megahatározott időpontban, hanem csúsztatva szeptember 30-ig teljesíthessék. Az ok, a pandémia idén is velünk van. Igaz, hogy a Minősített Könyvelők Egyesülete (MINKE) idén is kéri az OBH-t ennek a határidőnek a meghosszabbítására, mi azonban szorgalmazzuk a szervezeteknek az eredeti határidő betartását több okból is. Egyrész nem született még döntés a halasztásról, másrészt az elmúlt évi tapasztalataink azt mutatják, hogy a halasztással sem volt könnyebb az elkészítés és a benyújtás. A nyitással, az elmaradt programok pótlásával a civilek nagyobb leterheltséggel voltak az őszi időpontban, mint ha az eredeti májusi határidőig elvégezték volna a feladatokat.
Az alábbi linken részletesebben tájékozódhattok a beszámoló tartalmáról, elérhetőségéről és egyéb hasznos információkról: https://www.nonprofit.hu/tudastar/Civil-szervezetek-beszamolasa

A noÁr ügye, hogy legyen egy ügyed!

NoÁr mozgalom

“Három évvel ezelőtt elegem lett abból, hogy a politikusok rombolják a közgondolkodást és a közbeszédet.. Írtam egy rapszámot, amelyben tisztázni szerettem volna közérthetően, hogy mi a migráns, a bevándorló és a menekült között a különbség. Egy barátom lakásában forgattuk a klipet egy fehér fal előtt négyen. A feleségem, az operatőr, a barátom és én. Az áramot a szomszéd lakásból szereztük. Szinte semmink nem volt, csak a szándékunk, hogy változtassunk a jelenlegi tespedtségen. A következő számunkban már ötvenen voltak, az ötödikben pedig már százharmincan. Egy folyamatosan növekvő mozgalommá válunk, ahol nincs jobb és bal oldal, nincs pártpolitika, ahol csak az számít mit teszel az országért. Mára már diákok rappelik a számainkat, teleplakátolják a szövegekkel a kollégiumokat, utcákat, szülők ülnek le beszélgetni a gyerekeikkel rasszizmusról, oktatásról vagy a hajléktalan emberek helyzetéről a számok hatására. Iskolákba, civil közösségekbe járunk folyamatosan, ahol cselekvésre buzdítjuk az embereket és akciókat hirdetünk, hogy követőink passzív hallgatókból aktív cselekvőkké váljanak. Nem fogunk megállni, mert nem szabad megállnunk!” – Molnár Áron, a noÁr alapítója.

A noÁr egy mozgalom, ami a művészet, párbeszéd és a tettek erejével pozitív változást szeretne elérni.

Célunk, hogy pártpolitikától függetlenül az emberek egy tudatos, cselekvő társadalmat alkotva egy szabadabb és nyitottabb országban éljenek. Egy olyan összetartó közösségért küzdünk, ahol nem félünk kinyilvánítani az érzéseinket, véleményünket és mindenkinek van egy ügye.

Küldetésünk, hogy mindenki aktív része legyen a civil társadalomnak.

Elképesztő 3 év áll mögöttünk, és nem tudunk elég hálásak lenni azoknak a fantasztikus önkénteseknek, szakembereknek és támogatóknak, akik időt és energiát nem kímélve dolgoztak. Külön kiemelendő Séra Péter és Józan Péterné, akik nagylelkű adományukkal járultak hozzá a Mozgalom sikereihez. 2021-től viszont új fejezet nyílik a noÁr Mozgalom életében. Az eddigi működést fel fogja váltani egy új és profibb irány, amiben Rád is szükségünk lesz. Hogy hogyan? Szövetségesként havi rendszeres vagy egyszeri támogatással segíthetsz minket, csapattagként pedig abban segíthetsz nekünk, amiben a legjobb vagy: szervezés, adminisztráció, fotó vagy videó, utcai aktivizmus? Gyere, csak Rád várunk!

2021 Magyarország Önkéntesség éve

ÖMÉ 2021

Országunk polgárainak harmada tapasztalt önkéntes. Legtöbb önkéntes a szociális és az egészségügyben, illetve a civil társadalom céljai megvalósításáért dolgozik. Egyre több vállalat ösztönzi és támogatja, hogy munkatársai közösen szervezzenek és valósítsanak meg önkéntes akciókat.
Az idei év több területen más és meghatározó, mint a korábbiak. Így van ez az önkéntesség területén is, ahol az idei évet Magyarország önkéntes évének nyilvánították.
A részletekről az alábbi linken tájékozódhattok.