Rohadt sok(k) a szúnyog.
Szinte kibírhatatlan.
El is kellett hagyni a rég jól megszokott és bejáratot grundot és új bázis után kellett nézni.
Egy kicsit szellősebb, huzatosabb, de valamivel elviselhetőbb a vérszívók inváziója. Nem elég a számkivetettség, a kietlen szigeti berendezkedés, még ezek is szívják a vérünket.
Na, de nem adjuk fel, indulunk.
Meg kell tervezni mindent is.
Beosztottuk magunkat két csoportba.
Az egyik csoport üzeneteket gyártott palackpostába, ez is egy lehetőség a megmenekülésünkre.
A másik csoport megtervezte a sziget és a csapat védelmét, átgondolta a búvőhely(ek) helyét és funkcióját, a csapattagok szerepét. S, most hogy elkészült a terv, jöhet a kivitelezés. Délelőtt kicsitől nagyig mindenki épített a szigeten. Jól el is fáradtunk.
S nem elég a szorgos munka, előbújt a nap is, meghozta a nyári hőséget is.
Elfáradtunk, így adtunk magunknak időt és lehetőséget a hűsölésre, a vízparti tevékenységekre.
Persze vannak, akik itt sem tudnak nyugodni, itt is építeni kell. Előbb persze óvatosan, kicsit visszafogottan, aztán később, ahogy hűlt a test és oldódott a feszültség, úgy formálódott az iszapjáték. Készült csúszda, valami halátjáró – mert időközben egy hal is akadt valahogy a kezekbe, – iszapgolyók, vagy bombák és csapdák. Mindennek egyetlen dolog volt a lényege, hogy mindezt úgy csináljuk, hogy a lehető legkoszosabbak legyünk.
Holnap is lesz nap, tele izgalmas feladatokkal, amelyeket persze előre nem áruljuk el. Legyen elegendő annyi, hogy egészen biztosan nem fogunk sem unatkozni, sem pedig – még – kimenekülni e szigetről.