Élő Adás, ART-Tér 3. részbeszámoló

Élő Adás beszámoló

„A jót hosszan kell építeni, beletenni időt, energiát, álmokat és verejtéket. Az életet csak lassan deríti fel a siker: nap nap után mindig egy kicsit több napsütést hoz magával.”

Lassan érkezik a tavasz Komáromba is. A napsütéssel és az építkezéssel is valahogy így vagyunk, ahogy azt Berényi Anna szép idézetében megfogalmazta.
Dolgozunk.
Mindig és sokat.
Állhatatosan.
Közben persze fáradunk, kifáradunk és – bár a kifelé mutatkozó kép egyre összetettebb és szebb, eközben mi – elfáradunk, és nem szépítve a dolgokat, elkeseredünk. Mert nem látjuk az út végét. Miért is? Mert folyton folyvást új utakat is nyitunk. S persze ez is a mi döntésünk, tehát a szenvedéseinket, a meghalásainkat is mi magunk okozzuk magunknak.

Na, de komolyabban, konkrétabban. Mi is történt 2020 decembere óta. A fűtési szezon jó volt arra, hogy folytassuk az ART-Tér belső kialakítását. Így elkészült a teakonyha és a zeneszoba. Ez utóbbiban egy raktárgalériát alakítottunk ki, s hangszigeteltük a falakat, összeraktuk a kirakatot. Terveztük az épület külső homlokzatának elkészítését, s ekkor mindannyian leestünk a lábunkról. Sajnos valamennyien ágynak estünk, ami közel 2 hónap kiesést jelentett a munkából, s mindenből. Szerencsésen túl vagyunk a víruson, így mindenféle munkáinkat pótoltuk, s nekifogtunk a homlokzatnak. Jelenleg is ezt csináljuk, hiszen az épület helyi védelem alatt áll, s a gazdag homlokzati díszeit is az eredeti állapotba kell visszaállítanunk. Csalódásunk, hogy a szakemberek, akik ígérkeztek, elmaradtak. Így lassabban és teljesen tapasztalatlanul teljes önkéntes munkában végezzük ezt is. Egy kicsit sajnálom, hogy 50 felett kell kipróbálni különböző szakmákat, ha fiatalabb lennék, valamelyiket el is sajátítanám.

Március végétől az udvaron is folytattuk a munkálatokat. A nagyobb tönköket géppel kiszedettük, s megásattuk a kerti konyha, fürdő és egyéb helyek, illetve a szomszéd felől az autóbejáró alapját. Ezzel rengeteg földet kaptunk, ami elterítése és magaságyásokban való hasznosítása folyamatban van. Öröm, hogy a hatalmas terület végén lévő kerítést is megtaláltuk. Az utolsó méterek tisztítása, romeltakarítása folyamatban van. Alakul a közösségi kert, aminek nagyon örülünk. A szigeti gyümölcsösből hoztunk kis növendékeket, így a közösségi gyümölcsös alapjait is leraktuk közel 30 gyümölcsfával. Így az öregek mellett most utánpótlás is van.

Az épület és területének szépítése mellett kommunikációs kampányt is építettünk, amit jelenleg is tanulunk. Ennek köszönhetően bővül a kapcsolati hálónk, számottevően több támogatót érünk el. Támogatót, akik a különböző felhívásokra jelentkeznek. Ennek köszönhetően számos széket, ülőgarnitúrát tudtunk farmeradományokból átkárpitozni. Jelenleg kisebb bútorokat (hokedli, asztal, szék stb.) gyűjtésben vagyunk, amit az idei Raklap Táborunkban fogunk felhasználni. Ja, táborok. Idén 6 hétben táboroztatunk gyerekeket, ezekre a felhívások elkészültek. Az ART-Térbe tervezett nyári konyhát és az ősszel beszedett padokat fiataloknak és felnőtteknek hirdetjük fafaragó tanuló és építő táborként. Így gyakorlatilag az egész nyarunk programokkal, táborokkal lefedett.

Az Élő Adás tapasztalatait hasznosítjuk. Már nem félünk kérni, s ha kérünk, azt kreatívan tesszük. Maradtak rendszeres adományozóink, akik havi rendszerességgel ugyan azzal az összeggel támogatják azt, amit csinálunk. Számottevő új önkéntesünk van. Akik a kommunikációs kampányra (ők jobbára az idősebbek), s akik egyéb módon (ők a fiatalok) érzik megszólítva magukat. Azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok szívesen vesznek részt, próbálják ki magukat az építkezésben. Itt van látszata annak, amit csinálnak, s ez tetszik nekik. Barátokat is hoznak, s ez is meglepő, de nagyon jó. Jellemzően egyetemisták, vagy frissen munkába álló értelmiségiek. Izgalmas, hogy többen kedvet kaptak a főiskolai, vagy egyetemi végzettségük mellett szakmák tanulására.

Városi Civil Alap. Most ebben (is) gondolkozunk. Május közepéig kell elkészíteni a pályázatot, ami az ART-Tér bővítésére szolgál. Ha sikeresek leszünk, akkor a műhelyek és a zenei foglalkoztatók 2021 decemberéig leköltözhetnek a pincébe, s maga a földszinti rész büfével és közösségi térrel az eredetileg tervezett funkcióját látja majd el.

Élő Adás beszámoló

Baba-és gyermekruha börze

Egyesületünk baba-és gyermekruha börzét szervez!

Várunk eladókat és vásárlókat 2017.augusztus 12.-én (szombaton) 9-től 13 óráig az új közösségi terünkben (Art-Tér), Komáromban.
Előzetes asztalfoglalás szükséges a plakáton megadott elérhetőségek valamelyikén!
Készüljünk együtt az őszre!