Tegnapra kettészakadtunk.
Mint az ország.
Hiába a kicsi, meg az összetartás, meg az egy közös bázis építése, nincs egység.
Semmiben.
Szóval voltak egyszer a fiúk és a lányok.
Aztán voltak az építők és a fürdőzők.
Aztán voltak a menők és a nagymenők.
Egy biztos, hogy két bázis épült, s az sem egységesen.
A nagyobbak, a fiúk – persze túlerőben, – szépen haladtak a bázisukkal, ám a kisebbek, a végül maradt vegyesek pedig szintén kettéosztódtak.
Mert voltak a hangyák, akik sürögtek, forogtak, építettek, s voltak a tücskök, akik fürdőztek.
Persze ezt is megértjük, hiszen a szerdai nap kiesett, kirándultunk, így a Duna, annak medre és persze a kezdetleges építményeink mind itt maradtak, s várakoztak. Ezt kellett a tegnapi nap bepótolni, s hát vannak többen, akiknek a mai nap az utolsó, mert még egy utolsó nyaralásra indultak ma, így aztán mindent háttérbe szorított az önfeledt pancsolás és szórakozás.
Még szerencse, hogy a délelőttön gyorsan kifestettük a hétfőn készített agyagfiguráinkat, mert bizony később arra már nem igazán maradt volna sem időnk, sem pedig kedvünk.

Nagy izgalom ötvözte, s legalább ugyan ilyen nagy lelkesedés követte a Kert-Konyha-Kamra táborunkban a kolbásztöltést.
Már maga a kolbász betöltése, a bél előkészítése is nagyon izgalmasnak tűnt, de az elkészült kolbászunk bizony sütve a legeslegnagyobb elismerést hozta a táborunknak és a kis kuktáinknak.
Ahány ház, annyiféle kolbász! – mondhatnánk. S ami igaz, az igaz, így is van. Tehát ezt is annyiféleképpen lehet elkészíteni, ahány csillag van az égen.
Mi azonban Lajosné Koczka apukájának receptje után készítettük el kolbászunkat, amit most közre is adunk:
10 kg hús
6-8 kg zsírszalonna
22 dkg só
15 dkg pirospaprika
4 dkg őrölt fekete bors
10 dkg fokhagyma
2 dkg őrölt kömény és ha a család kívánja, akkor
ízlés szerint erős pirospaprika.
Mi az erős pirospaprikát kihagytuk, mert gyerekekkel készítettük.
A fokhagymát előző nap megpucoltuk és lereszeltük apró lyukú reszelőn, majd vízzel felöntöttük.
A darált húst és a szintén ledarált zsírszalonnát egy nagy edényben összedolgoztuk és folyamatosan adtuk hozzá a hozzávalókat, legvégén a pirospaprikát. Az összedolgozást sokáig végeztük, egészen addig, amíg a pirospaprika színét kiadta magát és a kolbászhús szép pirosra változott.
Közben a belet langyos vízben kimostuk és előkészítettük a hurkatöltővel együtt.
Nagyon hálásak vagyunk Vera Kátainak, Kátai Lajosnak és Tímea Kátainé Zsigoszkinak, hogy ezt a szuper töltőt a rendelkezésünkre bocsájtották, valamint Verának külön köszönet a csoda szép kolbászhús előkészítéséért.
Így aztán minden rendelkezésünkre állt ahhoz, hogy könnyen, ízletes kolbászt készíthessünk.

Tegnap a napot arra szántuk, hogy kiránduljunk egyet, s a célállomásként olyan helyeket választottunk, ami bizony egy kicsit visszaröpít bennünket abba a korba, amiben a héten a táborban vagyunk.
Tatabányán kezdtünk a Turul emlékműnél.
Csodálatos a kilátás, nagyon klassz volt, de a madár koronáját nekünk sem sikerült elhozni. Pedig rengeteg variáció született rá elméletben, miközben a közeli padokon a tízórait fogyasztottuk.
Talán a legeslegjobb a Szelim barlangban volt.
Minden zugát feltérképeztük, megmásztuk, bemásztuk, az összes félelmünket leküzdöttük.
Már ha volt ilyen, de mi nem tapasztaltuk ezt meg.
A kinti bődületes meleg itt elfogadható volt, szerettük minden percét. És ami nagyon fontos, hogy ennyire jó gyerkőcökkel még nem kirándultunk. Csupa veszélyes helyeket másztunk meg, ám mindenki nagyon szupermód viselkedett, s ez igen nagy ajándék volt nekünk, felnőtt kísérőknek.
Ezekkel a szuper kis ősemberekkel bárhová elmegyünk legközelebb is.
S ha már lemásztunk a mélybe, mármint a barlangba, akkor miért ne másznánk fel a magasba, azaz a kilátóba. Itt is szerencsénk volt, mert a szellő enyhített a hőségen, s a kilátás kárpótolt minden lépcsőfokot, amit ebben a hőségben meg kellett tennünk.
Piknikeztünk egyet, majd a napot Vértesszőlősön zártuk, ahol nagyon kedves vezetéssel végigmentünk a kiállító helyen és sok mindent tanulhattunk az előemberekről.
Nem mondjuk, hogy nem fáradtunk el, ez a hőség nagyon nehezen bírható, de letudtuk ezt a napot, s ami élményekkel gazdagodtunk, azok egészen biztos, hogy maradandóbbak, mint a hőség volt.

Vagyis előbb a munka, aztán…
Aztán majd meglátjuk.
A tegnapi nap nagyon strapás volt, mert már tízórai után a Duna parton találtuk magunkat.
Első és legfontosabb feladat az ősközösség bázishelyének kialakítása, felépítése.
Persze minden alapanyag egy része a vízben, a víz alatt, vagy a vízen úszva szerezhető meg, így nem is kérdés, hogy megint teljesen vizesek és sárosak lettünk.
Na, de a délelőtt valóban a nagy munka ideje volt, s csak a délutánt hagytuk a pancsolásnak.
Már aki!
Mert ugye volt a főtörzsmag, akik annyira belemerültek az építésbe, hogy az ebéd utáni időszak is kevésnek bizonyult, így majdnem lekéstük az uzsonnát, ami persze hiba lett volna, mert Tóth Ágnes Anikó hamburgerét kár lett volna kihagyni.
Szerda egy kis kitérő, mert kirándulni megyünk, bízunk benne, hogy jó sok élménnyel gazdagodunk akkor is, s abban is bízunk, hogy csütörtökig megmaradnak az építményeink, mert bizony maradt még feladat velük, amihez tervünk is van legalább 1000.

Így volt ez most is.
Régen volt már táborhét szünet, hogy az udvart rendezzük, így most ha nem is az égig, de egészen biztosan nagyon magasra szöktek a növények.
Azok a növények, amelyek se nem praktikusak, se nem szerethetőek, de még csak nem is megtűrhetőek egy rendes udvarban.
Mivel a Mag-ház Ősember táborába ma két fiatal visszatérő önkéntesünk segítségével számolhattunk, így Lillával reggel mi itt kezdtük a napot, kihagyva az őstanyázás örömét.
Lilla traktorra ült és már rutinos ügyességgel kezdte meg a kényesebb, vagyis naposabb helyek tisztítását, későbbre maradnak az árnyékosabb helyek.
Nekem jutott a fűkasza és a kényesebb, traktorral meg nem közelíthető helyek.
Jó, hogy ketten voltunk, így délre végezhettünk is, s indulhattunk ebédelni, majd visszatérni az ősközösségbe, hogy a kényszerű munkásokból újra táborozók lehessünk.

Nem bonyolítjuk azt, ami nem bonyolult, ám annál finomabb.
Mart van egy desszert, amit az olaszok nagyon kedvelnek és nem is csodálkozunk rajta, hiszen nagyon könnyen elkészíthető és még annál is finomabb.
Ennek a desszertnek is ezerféle változata kering a neten, mi Stahl Judit receptje alapján készítettük tizenkétszeres nagyításban. 🙂
Hozzávalók:
30 dkg natúr joghurt
1 dl tejszín
1 dl 1,5%-os zsírtartalmú tej
9 dkg cukor
1 kávéskanál vaníliaaroma
1 csapott evőkanál zselatinpor
1 citrom
A joghurtot, a tejet és a tejszínt összeöntjük egy lábasban, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliaaromát, majd elkezdjük melegíteni.
Nem szabad felforralni, csupán addig melegítjük, amíg megcsípi az ujjunkat.
Kiveszünk egy adagot és elvegyítjük benne a zselatint, majd ha csomómentes, akkor visszaöntjük a lábasba a többihez és összedolgozzuk.
Végül hozzákeverjük az 1 citrom reszelt héját és szétosztjuk 4 tálba. Mert ez a mennyiség 4 adagnak felel meg.
Mi készítettünk hozzá eperzselét. Az eper még nyár elején az ART-Tér Művészeti szabadiskola és közösségi tér – Komáromban érett, akkor lefagyasztottuk. Most felfőztük egy kis cukorral és zselatinnal, amihez adtunk még egy kis vizet is. Természetesen az egészet botmixerrel pépesítettük és tálban egy éjszakára hűtőbe tettük, csak úgy, mint a panna cottát.
Másnap fogyasztható, kellemes, üdítő édesség, amit nagy szeretettel ajánlunk kipróbálásra, mert a gyerekek nagy részének ez a desszert nyerte el a tetszését a legjobban a Kert-Konyha-Kamra Táborunkban.

Kivetkőzhetünk Mag-unkból, mert lementünk ősemberekbe.
Ehhez a táborhoz igazán optimális most minden.
Jó az időjárás, enyhült a szúnyog invázió és a Duna is visszahúzódott, így irány a megszokott kis helyünk, ahol lehet újból tábort építeni. Úgy ősember módjára.
Mondjuk a délelőttöt még kihasználtuk és készítettünk agyagedényeket, amik most száradnak és ha sikerül minden, akkor pénteken megpróbáljuk majd kiégetni.
Szóval volt egy kis munka, de leginkább móka.
Mert igazából neki is álltunk a tábor építésének, elindítottuk a vízbefolyást, a csatornázást is, de közben annyi minden más csábítás volt.
Mert meleg volt, meg ott volt a víz is, akkor miért ne adózhatnánk a pancsolás örömének. Na, meg az iszapozásnak. Iszappakolás, egymás betemetése, az ősvidámpark és wellness építésének megkezdése.
Szóval igen jól telt a nap, el is fáradtunk, de ez még csak az első, holnaptól, azaz mától jöhet a folytatás, de ez már egy másik mese lesz.

Mondjuk, ha gyerekekről van szó, akkor jó lesz az spagetti tésztából is. 🙂
A Kert-Konyha-Kamra táborunkban semmit nem készítettünk kész, vagy félkész termékekből, így az olasz napon a spagettire a szósz is itt készült, méghozzá sült paradicsomszószként.
Nagyon egyszerű, mutatós és frissen, valamint télire üvegben tartósítva is készíthető. Gyakorlatilag úgy, ahogy akarjuk, ennek is ezerféle változata van. Az általunk készített szósz az alábbi recept alapján készült:
Sült paradicsomszósz:
A paradicsomokat negyedbe vágva kiolajozott tepsibe fektettük.
Ízlés szerint fokhagymát és lila hagymát is teszünk hozzá, a lila hagymát szintén negyedbe vágjuk.
Az elkészült tálat sózzuk, borsozzuk, majd zöldfűszerből oregánót, egy kis rozmaringot és kakukkfüvet is tettünk rá. Mivel volt egy jó nagy csokor friss snidlingünk, azt is összevágtuk hozzá. Tetejét belocsoltuk olajjal és majd 2 órát sütöttük a sütőben.
Amikor elkészült bazsalikomot tettünk hozzá és pürésítettük a szószt. Szerintünk így is ízletes tésztát kaptunk volna, de mi hagymát dinszteltünk és darált husit készítettünk, amit a szósszal vegyítettünk és az egészet tésztával bekevertük.
A szósz készítésénél lehetünk kreatívak. Ha van a kertben padlizsán, cukkini, tök, vagy egyéb zöldség, amit jónak ítélünk, nyugodtan tehetjük a paradicsommal együtt a sütőbe.
A gyerekeknek nagyon ízlett, talán ez az étel volt az, amit a legtöbb kis kuktánk a legeslegfinomabb ételként értékelt.

Megunhatatlan ez a tábor és évről évre van valami, amire nem számítottunk. Így most az életkorra, s ha már ilyen kicsik, akkor bizony hiába a jó előre letervezett terv, a terv csak terv, a megvalósítás java pedig ránk hárul.
Péntekre azért már nem maradt akkora megfeszített munka, de azért mindenkinek jutott még feladat a délutáni fürdőzés előtt.
Krumplipüré és rántott husi, paradicsom és uborkasaláta, ez volt a búcsúebédünk.
Pucolódott a krumpli, panírozódott a husi és folytatódott a kókusz kocka, kókuszgolyó készítése is.
S ha már ilyen nagy munkában vagyunk, akkor előkészültek a pizzák is uzsira.
Szóval nagy volt a hajrá, de még így is jutott idő egy rövidebb délelőtti pancsizásra is. Délután bepótoltuk, akkor egészen uzsonnáig lent maradtunk a Dunán, kipihenhettük ezt a kemény hetet.
Boglárka Kertész az elmúlt évben már másodjára vihette haza a Mag-ház Arany fakanalát, amit ma visszahozott azért, hogy átadja az idei díjazottnak.
Lajosné Koczka, azaz Koczka mama ádáz figyelemmel volt egész héten, hogy ki legyen az, aki idén elnyeri a vándordíjat. Nem volt könnyű helyzetben, mert voltak évente visszatérő már rutinos, nagyon ügyes kis táborozóink és bizony voltak lelkes újonnan érkezők is. A nagyon ügyes első táborosok is kaptak hátközben jutalmat, elismerve a szorgoskodásaikat. Az Arany fakanálra azonban két esélyesünk volt, a két Lilla. Így aztán nagyon nehéz döntéssel, Király Lilla különdíjban részesült, míg Monostori Lilla elnyerte és egy évre hazavihette a vándordíjat.
Jövő héttől a táborhelyet és a népkonyhát ugyan átadjuk az ősembereknek, de ígértük, hogy a táborban készült ételek, sütik receptjeit megosztjuk itt az oldalunkon, s ezt folyamatosan meg is tesszük. Így nézzétek naponta a bejelentkezéseket és rakjátok el a kedves recepteket.