72 óra kompromisszumok nélkül Komáromban is!

Itt vagytok?
Háromnapos önkéntes akció indul!
Mutasd meg, mire vagy képes!

Az exkluzív kalandtúrát a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház közös szervezésében szervezi több mint 10 éve. A MAG-ház szervezeteivel szinte az első években kapcsolódtunk a kezdeményezéshez, s ebben a vállalkozásunkban idén is kitartunk.

Mire vállalkozhatsz, hol segíthetsz a mi csoportjainkban?

MAG-Ház, Komárom-Koppánmonostor, Csendes utca 8.
ART-Tér, Komárom, Klapka György út 61/a.

2020. október 8-án, csütörtökön 10 órától 17 óráig várjuk az önkénteseket, akik Komárom koppánmonostori városrészén lévő faragott padok beszedésében segíthetnek. Ezen a napon tervezzük a már megkopott mezítlábas taposó felszámolását és az élő csocsó-pálya bontását is.
Találkozó reggel 9.30-kor a MAG-házban.
Amennyiben csak később tudsz csatlakozni, jelentkezz a MAG-házban, onnan segítünk a helyszín és a feladat megtalálásában.

2020. október 9-én, pénteken 10 órától 17 óráig várjuk az önkénteseket, akik Komárom koppánmonostori városrészén lévő faragott padok beszedésében segíthetnek.
Találkozó reggel 9.30-kor a MAG-házban.
Amennyiben csak később tudsz csatlakozni, jelentkezz a MAG-házban, onnan segítünk a helyszín és a feladat megtalálásában.

2020. október 10-én, szombaton 10 órától 17 óráig várjuk az önkénteseket Komáromban az ART-Térben, ahol a készülő közösségi tér felújítási munkálataiba tudtok kapcsolódni.
Találkozó reggel 9.30-kor az ART-Térben.
Amennyiben csak később tudsz csatlakozni, gyere bátran, egész nap ott leszünk.

  • Ezen a napon 14 órától nyílt napunk is lesz, amit nem csak érdeklődésre és csodálkozásra tervezünk, hanem aktív serénykedésre is. Gyere játszós ruhába, hogy bekapcsolódhass néhány kézműves alkotásba. Mivel készülünk?
    Hagytunk egy kis falfelületet, ami teakonyha lesz. Itt ki tudod próbálni, milyen a csempe felrakása.
  • Van egy konyhaszekrényünk, amit mihamarabb üzembe akarunk tenni. Ezt még csiszolni kell és festeni.
  • Az udvaron kiegészítjük a térkövet, így annak berakásában is tudsz segíteni.
  • Vannak magas ágyásaink és föld is a közelben. A magas ágyások befejezését is erre a napra szántuk.
  • A kapubeállóba feltesszük a régi kirakat üvegét, ez lesz az üzenőfalunk. Alatta a falat krétafestékkel festheted, természetesen az ART-Tér logójával.
  • Hagytunk még a kert végében vagy 10 méternyi részt, ahol bizony az elvadult növényzet az úr. Amennyiben ilyen feladatra vágysz, hajrá, téged várunk.
  • Azért, hogy ne maradjunk étlen és szomjan, lesz a szörpünkből kínálat és zsíros kenyér. Ha szeretnél ebben segíteni, nagyon örülünk neked.

S ha kedveled a közösségi programokat és/vagy művészi vénád van, akkor pont rád várunk!
Délután csak úgy spontán velünk tart Horsa István és az Ördöngős Népzenetanoda, hogy ne maradjunk értékes muzsikaszó nélkül.
Fotózz, készíts videót, rajzot, festményt és mindenféle alkotást. Örökítsd meg nekünk ezt a napot, hogy láthassuk MAG-unkat más szemével is.

72óra promo képek

72ora.hu logo72ora.hu

Részvétel Hete 2020 Cselekedj a méltó megélhetésért!

Civil Kollégium Alapítvány

A Részvétel Hete programsorozaton keresztül a Civil Kollégium Alapítvány szervezésében 2005 óta civil szervezetek tucatjai mozdulnak meg együtt, hogy a társadalmi részvétel fontosságára és saját ügyeikre felhívják a figyelmet. 2020-ban ez egy kicsit másképpen alakul – ahogy azt az élet számos területén már szinte megszokhattuk. Idén nem tudunk közös események szervezésére buzdítani, és ezen keresztül ünnepelni az aktív állampolgárságot. De most is képesek vagyunk közösen cselekedni!
A Részvétel Hetén 2020-ban azzal foglalkozunk, hogy sok százezer ember számára váltak még elérhetetlenebbé a méltó megélhetés feltételei. Sokaknak megszűnt a munkája és bizonytalanná vált a jövedelme. Füstbe mentek a boldogulásával kapcsolatos tervei, nehezebbé vált a mindennapi élete, de a legnagyobb teher a bizonytalanság, ami az élet számos területén minket körbevesz.

Arra kérünk téged, hogy segíts te is felhívni az emberek és a döntéshozók figyelmét a következő problémákra:

Nagyobb anyagi biztonságra van szüksége az állampolgároknak, a családoknak!
Duplázzuk meg a családi pótlékot!

Települések tucatjain rossz a hiteles információkhoz való hozzáférés, a járvány megelőzésével és kezelésével kapcsolatos egészségügyi tudáshoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés.
Segítsd, hogy a legkisebb települések is naprakész és releváns információkhoz jussanak a válság és a járvány kezelésével kapcsolatban, és időben tudjanak segítséget kérni!

A tavaszi időszakban megtapasztalhattuk, hogy a digitális oktatás feltételei nincsenek meg mindenhol. Sem eszközhöz, sem internethez nincs hozzáférése minden családnak!
Legyen hozzáférése minden gyereknek a digitális oktatáshoz!

A járványügyi tapasztalatok megmutatták, hogy a szociális ellátásban részesülők közül az idősek otthonában, a hajléktalan szállókon, a családok átmeneti otthonaiban lakók számára a vírus megjelenése az intézményeikben nagyon nagy kockázatot jelent!
Jobb munkakörülményeket a szociális intézményekben dolgozóknak, több eszközt a vírusvédelemre és gyakoribb államilag elrendelt szűrést a dolgozók és a bentlakók számára!

Kövesd honlapunkat és FB oldalunkat, csatlakozz a felhívásainkhoz és cselekedj velünk!
Október elején részletes információkat küldünk, hogy melyik ügyet hogyan támogathatod. Amennyiben saját kezdeményezésed van a méltó megélhetés témájában, kérlek írj nekünk a balintmoni@cka.hu címre.

Civil Kollégium Alapítvány
https://www.cka.hu

Változások a NEA pályázatoknál!

Nemzeti Együttműködési Alap

Október első felére ígérték a NEA 2021-es pályázati felhívásainak megjelenését.

Tájékoztatjuk a civil közösségeinket, hogy ettől a pályázati évadtól megváltozik a pályázati felület, ami előzetes regisztrációt igényel.
Ne halasszátok az utolsó pillanatra!

A következő NEA-pályázatot már ezen keresztül kell benyújtanunk!
A Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer nyitóoldala és a Regisztrációs kézikönyv az, ahol bővebb információt találtok.

Időpont változás! Nyitott Art-Terasz

Időpont változás! Új időpontban a Nyitott Art-Terasz: 2020. október 10-én!

Egy nap, amikor szervezett találkozóra invitáljuk adományozóinkat, támogatóinkat, társainkat, önkénteseinket. Ezen a napon lehetőségünk lesz bejárni az épülő házat, illetve egyéni és kiscsoportos foglalkozásokkal egy kicsit meg is merítkezni az aktuális művészeti és egyéb feladatokban. Természetesen mindezek mellett egy kis hangulatot is kerekítünk, lesz zene, tánc, festés, fotózás, filmezés és minden, ami jó. Elméletben és gyakorlatban 14 órától tervezzük addig, ameddig!

Minden tagunknak, önkéntesünknek, támogatónknak, adományozónknak nagy tiszteletünk és köszönetünk az elmúlt időszakban irányunkba és a törekvéseink megvalósulásába vetett hitéért és bizalmáért. Bízunk benne, hogy nem okozunk csalódást és azok a közösségi értékek és célkitűzések, amelyeket Mag-unk elé tűztünk és amelynek megvalósításáért folyamatosan küzdünk, nem csorbulnak a jövőben sem.

 

KÖSZI!

„Csakis a szervezett közösség válik alkotó erővé!
Az ember egymagában elvész, míg a közösségben minden törekvés megtalálja a maga helyét, és
együttesen hozzájárulnak minden egyén felemeléséhez.”

Liviu Rebreanu

Kétévente szerveződik Taliándörögdön a Fiatalok a vidékért – a vidék a fiatalokért! címmel hirdett ifjúsági konferencia, ahová ezidáig minden alkalommal elmentünk. A civil barátokkal való személyes együttlét mellett a jó szervezésért, a kiváló együttműködésért és a hasznos tapasztalásért. Mert mindig volt, van és lesz alapja és tartalma.
Ez az év azonban a jó gyakorlatok mellett személyes meglepetéssel is járt, hiszen MAG-házunk szakmai vezetője, Monostori Éva KÖSZI-díjat vehetett át.

Mi is a KÖSZI-díj?

A Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért adományozza „Elődeink dicséretes rendelésére, hogy azoknak, akik valamely nemes közösségi feladatban fiataljaink számára példát mutatnak, segítik őket és az együttgondolkodás magját elvetve bennük, tanúbizonyságot tettek feléjük való jó szándékukról, mindezen cselekedetük a nagy nyilvánosság előtt ismertessék el.”
Monostori Éva jelenleg a Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete szervezet elnöke. Éva nevéhez fűződik az 1997-ben létrejött Élettér Közösség- és Településfejlesztő Egyesület megalapítása is, mellyel kiemelkedő munkát végeznek Komáromban, Komárom-Esztergom megyében. Példa értékű tevékenysége motivációt jelent az ifjúsági szakmai körökben az egész országban. Civil szolgáltató, gyermek- és ifjúsági központjuk a MAG-Ház, melyet jelentős civil és közösségi összefogással építettek fel és nyitottak meg az együttműködés, közösségi gondolkodás kiemelkedő példájaként. Szakmai vezetője a kezdetektől Monostori Éva. Az ötletet Franciaországból adaptálták.
A MAG-Ház működését Beke Pál néhai közösségfejlesztő irányításával dolgozták ki. Konzorciumban működtetik több egyesülettel. Alappillére a közösségi (szervezeti) összefogás, együttműködés. Mintateremtő gyakorlóhely a települési demokrácia működtetésére. 2016-ban a Komáromi Értéktárba is bekerültek. A Civil Díj 2016-os döntőse volt – A legjobb együttműködés kategóriában. A MAG-Ház konzorcium 28 család megélhetését biztosítja.
A MAG-Ház testvére az ART-Tér, melyért 2020 júniusában a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány támogatásával adománygyűjtési kampányt szerveztek, ahol közel 2 millió Ft-ot gyűjtöttek. A szervezett adománygyűjtési kampány mintaértékű kezdeményezés volt civil és ifjúsági közösségek számára.
Éva 1992 óta közösségfejlesztő. Szakmai munkássága nagyon gazdag: ifjúsági szakértő, szervezetfejlesztő, rehabilitációs mentor és tanácsadó, egyetemi óraadó, oktató, kutató, tréner. Ahol megjelenik, ott mindig lehet tőle tanulni. Mindegy, éppen melyik szakmai területen tevékenykedik éppen, mert mindegyik hivatás számára. Ezért lehetséges az, hogy sok sikeres projekt, program ad jó mintát, példát számunkra, melyek kezdeményezése, megvalósítása Monostori Éva nevéhez fűződik. Az ezekért való köszönetünket kívánjuk kifejezni a KÖSZI-díj átadásával.

A Közép-dunántúli Szövetég az Ifjúságért nevében Kandikó Rita elnök
Kelt: Taliándörögd, 2020. szeptember 24.

Köszi! díj

Hankook adomány 2020

Hankook adomány 2020

Az Élettér Közösség- és Településfejlesztő egyesület 2 garnitúra gumiabroncs szettet vehetett át a Hankook Tire Hungary Kft.-től. Egyesületünk gépjárművei a Magyar Élelmiszerbank Egyesület partnereiként továbbra is megbízható, biztonságos abroncsokon naponta szállíthatunk élelmiszercsomagokat a rászoruló családoknak.

Köszönjük!

Egyenlő Bánásmód Hatóságához fordultunk

Egyenlő Bánásmód Hatóság

A Mag-házban működő civil szervezetek nevében az Élettér Egyesület az Egyenlő Bánásmód Hatóságához (EBH) fordult ez év márciusában Komárom Város Önkormányzata és dr. Molnár Attila polgármesterrel szemben.
Kérelmünket az egyesületeket érintő politikai vagy más vélemény által közvetett érintettségben nyújtottuk be. Ennek indoka a szervezetek önkormányzati és egyéb állami támogatásainak megakadályozása, illetve hátrányos megkülönböztetése, a helyi támogatási rendszerből és nyilvánosságból való kizárása, melynek alapja, hogy az egyesületünk tagja, szakmai vezetője más véleménnyel él és élt állampolgári jogával, elindult az őszi helyhatósági választásokon, mint önkormányzati képviselő-jelölt.
A közel fél éves folyamat eredménye nem hozott meglepetést. Az EBH-nak ezúttal sem sikerült elfogadó határozatot hoznia Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény j) pontjában foglalt politikai vagy más vélemény kapcsán.
Az egyesületünknek és Komárom Város Önkormányzatának megküldött határozat, melyben az EBH-nak a beadványunkról kialakított véleménye és indoka szerepel, teljes terjedelmében itt olvasható.


 

Nyitott Art-Terasz 2020. október 10-én!

Nyitott terasz

Időpont változás

Időpont változás! Új időpont október 10! Egy nap, amikor szervezett találkozóra invitáljuk adományozóinkat, támogatóinkat, társainkat, önkénteseinket. Ezen a napon lehetőségünk lesz bejárni az épülő házat, illetve egyéni és kiscsoportos foglalkozásokkal egy kicsit meg is merítkezni az aktuális művészeti és egyéb feladatokban. Természetesen mindezek mellett egy kis hangulatot is kerekítünk, lesz zene, tánc, festés, fotózás, filmezés és minden, ami jó. Elméletben és gyakorlatban 14 órától tervezzük addig, ameddig!
 
Minden tagunknak, önkéntesünknek, támogatónknak, adományozónknak nagy tiszteletünk és köszönetünk az elmúlt időszakban irányunkba és a törekvéseink megvalósulásába vetett hitéért és bizalmáért. Bízunk benne, hogy nem okozunk csalódást és azok a közösségi értékek és célkitűzések, amelyeket Mag-unk elé tűztünk és amelynek megvalósításáért folyamatosan küzdünk, nem csorbulnak a jövőben sem.
Nyitott terasz

Beszámoló az ART-Tér és a MAG-Ház 2020-as főbb eseményeiről

Beszámoló 2020

Minden tagunknak, önkéntesünknek, támogatónknak, adományozónknak nagy tiszteletünk és köszönetünk az elmúlt időszakban irányunkba és a törekvéseink megvalósulásába vetett hitéért és bizalmáért. Bízunk benne, hogy nem okozunk csalódást és azok a közösségi értékek és célkitűzések, amelyeket Mag-unk elé tűztünk és amelynek megvalósításáért folyamatosan küzdünk, nem csorbulnak a jövőben sem.
Engedjétek meg, hogy címszavakban, a főbb állomáspontok megjelölésével beszámoljunk nektek az elmúlt fél év eseményeiről, törekvéseiről.

2020. március 1-jétől a kiemelt hajléktalanokat foglalkoztató közfoglalkoztatási támogatás a magunk mögött hagyott 4 év után átkerült egy másik szervezet gondozásába.
2020. március 15-ig megtartottunk minden rendezvényünket. A karantén idején az élelmiszermentést folyamatosan biztosítottuk, a szolgáltatási kínálatunk kiterjedt az online oktatásban és közigazgatásban való segítségnyújtásra.
2020. június 1-jétől lehetőséget kaptunk az Élő Adásban való bemutatkozásra, amit megelőzött a követes adománygyűjtési kampányunk. Maga az Élő Adáson és az azt megelőző kampány során a komáromi ART-Tér fűtéséhez gyűjtöttünk. A több mint 2 millió forint nagyot lendít a megkezdett folyamatokon, ha hihetünk a kivitelezőnek, akkor augusztus 24-én kezdődő héten meg is indulhat a támogatás felhasználása, maga a fűtésrendszer kiépítése.
 
Mi mindent történt ebben az évben az ART-Térnél?

  • Több alkalommal szerveztünk önkéntes napot, ahol az egyesületi tagokon kívül fiatalok bevonása is megtörtént, s aminek nagyon örülünk.
  • Az elmúlt évben beszakadt szobának plafon részét feltettük, a befejezést a villanyszerelés utánra terveztük.
  • Elkészítettük a belső udvarrész térkövezését, ami 80 m2. Még hátra van ennek kiegészítése, hogy az autók, eszközök fordulása is stabil úton történjen meg.
  • Gyakorlatilag kiirtottuk a sok éve elhanyagolt kertben lévő növényzetet, igyekeztünk a közel 3200 m2-es udvarrészt megtisztítani és hosszú távú hasznosításához előkészíteni. Adományba kapott évelőket ültettünk, a ház építésével az udvar szépítését párhuzamosan végezzük.
  • Két évvel ezelőtt jogtalanul átmentünk a szomszéd elhanyagolt telkén. Örömmel vettük tudomásul, hogy közel két év nyomozás, két tagunk rabosítási folyamata, többünk több órányi kihallgatási folyamata lezárult. Anyagi kárt nem okoztunk, sajnos jó szomszédi viszonyt sem alakítottunk ki.
  • A tüzelőnek való fákat összegyűjtöttük, a zöldhulladékot ledaráltuk, a füvet folyamatosan nyírjuk.
  • Készítettünk magas ágyásokat, még a feltöltésüknél tartunk.
  • Levertük az utcafronti vakolatot, bontjuk a kert felöli – megcsúszott – terasz részt. Végeláthatatlan munkával folyamatosan elszállítjuk a keletkezett sittet, hulladékot.
  • Az utcafronti nyílászárók cseréje megvalósult, a kirakat cseréjét szeptember elejére ígérték. A hátsó udvarrészre egy ablak helyére bejárati ajtó került, ehhez az ajtóhoz készül jelenleg a ’mobil’ terasz.
  • A héten rendezkedünk, nyílászárókat és válaszfalakat falazunk fel, ablakokat cserélünk a pincében.
  • Jövő héten készül a vízvezeték szerelése és kiépítése. Utána tudjuk felrakni a csempéket és járólapokat, amiket az elmúlt időszakban gyűjtöttünk. Párhuzamosan elindul a gázfűtés kiépítése és a villanyszerelés is.
  • Szeptember végére tervezzük az utcafronti falfelület szigetelését és színezését.

Az épületre és az udvarrészre közel 5 millió forintot fordítottunk. Ehhez számolunk még a gázfűtés kiépítésére közel 3 millió forintot és a beköltözéshez, üzemeltetéshez szükséges villanyszerelésre, külső szigetelésre, színezésre, valamint az engedélyeztetésekre további 2 millió forintot. Így összesen nagyságrendben 10 millió forint az, amit ebben az évben és erre a folyamatra terveztünk és biztosítunk.
Megemlítjük, hogy az Élő Adás kampányán ebből közel 2.200.000Ft-t adományoztak szervezetünknek, a többi részt saját bevételből és konzorciumi együttműködésből biztosítunk. Állami és önkormányzati támogatást nem kaptunk, így nem is fordítottunk rá.
 
Mi mindent történt ebben az évben a Mag-Háznál?

  • Március elején a Magyar Népművelők Egyesületének pályázatán Ölveczky Gábor grafikusművész, az ’Év plakátja’ elismerés első helyezését nyerte el Robinson Táborunk plakátjával.
  • Márciusban egy hetet engedélyeztünk magunknak a ’pánikolásra’. Utána gőzerővel átterveztük az évünket, a lehetőségeinket.
  • A karantén alatt majdnem behoztuk a lemaradásokat, adminisztrációban.
  • Elindítottunk az Egyenlő Bánásmód Hatóságánál egy beadványt a más vélemény okán ért hátrányos megkülönböztetésért Komárom Város Önkormányzatával szemben. Ennek már eredménye is született. A döntést tekintve, ha innen nézzük, akkor lehet fehér, ha onnan nézzük akár fekete is.
  • Folyamatosan biztosítottuk az élelmiszerosztást és a nyitva-tartásunkkal, szolgáltatási kínálatunkkal segítettük a helyieket, a civil szervezeteket.
  • Márciusban 15 fő munkaviszonyát kellett megszűntetnünk, ebből május-júniusra 4 főt bértámogatással, 4 főt közfoglalkoztatással újra munkába tudtuk segíteni. Hárman más foglalkoztatónál kaptak lehetőséget.
  • Áprilisban Bp. II. kerületben kivágott gesztenyefák törzseit megkaptuk köztéri padok, utcabútorok készítésére. Kéthetes intenzív szervezést követően Komáromba kerültek, egy részüket fel tudjuk vágatni, a vastagabb törzsek felvágásához a megoldást keressük.
  • Júniustól meghirdettük a nyári táborainkat. A 9 táborhétből 4 tábor került lemondásra, ötöt nagy létszámmal meg tudtunk szervezni. Jelenlegi héten zárjuk a táborainkat.
  •  Júliustól a táborok mellett a szokásos műhelyeink is beindultak, a nyári foglalkozások elkezdődtek, szervezzük az őszt és a telet. Nagyobb lélegzetű rendezvényeket nem tervezünk erre az évre, csupán a szokásos és újonnan beinduló kiscsoportos műhelyeket.
  • Két rendezvénnyel teszünk kivételt. December 1-jével kezdődő héten meghirdetjük a Manó-utat a Mag-házba és szeptember 26-ra tervezünk az ART-Térben egy ’Nyitott ART-Terasz’ rendezvényt.

 
Nyitott Art-Terasz 2020. szeptember 26-án!
Egy nap, amikor szervezett találkozóra invitáljuk adományozóinkat, támogatóinkat, társainkat, önkénteseinket. Ezen a napon lehetőségünk lesz bejárni az épülő házat, illetve egyéni és kiscsoportos foglalkozásokkal egy kicsit meg is merítkezni az aktuális művészeti és egyéb feladatokban. Természetesen mindezek mellett egy kis hangulatot is kerekítünk, lesz zene, tánc, festés, fotózás, filmezés és minden, ami jó. Elméletben és gyakorlatban 10 órától tervezzük addig, ameddig!
 
Minden tagunknak, önkéntesünknek, támogatónknak, adományozónknak nagy tiszteletünk és köszönetünk az elmúlt időszakban irányunkba és a törekvéseink megvalósulásába vetett hitéért és bizalmáért. Bízunk benne, hogy nem okozunk csalódást és azok a közösségi értékek és célkitűzések, amelyeket Mag-unk elé tűztünk és amelynek megvalósításáért folyamatosan küzdünk, nem csorbulnak a jövőben sem.
 
Mindannyiunk nevében tisztelettel és szeretettel: Monostori Éva szakmai vezető

Beszámoló 2020Beszámoló 2020

 

Nyári Táborok 2020 – Összefoglaló

tábor

Kert-Konyha-Kamra Tábor

A legrégebben népszerű táborunk, amit idén tizedik éve hirdettünk. Voltak évek, amikor több turnusban is süthettünk, főzhettünk és mindenféle hasznosságot csinálhattunk.
Az idei év egy kicsit más volt, hiszen az elmúlt évig minden étkezést a gyerekek maguk készítettek, ez idén a tízóraira és az uzsonnára összpontosult. E mellett a gyerekek idén is készítettek szörpöt, savanyúságot, zsemlemorzsát, sütöttek süteményeket, palacsintát. A kerti, konyhai és kamrai feladatok mellett a kézműves mesterségekbe is betekintést kaptak, s az erős zivatar ellenére sem maradt el a szokásos táborzárási strandolás.
A tábort Molnár Csabáné Alíz néni és Szabó Dóra vezette.

KKK tábor

Makk Marci Tábor

Most már hagyományosnak mondhatjuk Makk Marci Egészségfejlesztő Táborunkat is, ahol lelki, mozgásszervi egészségmegóvást helyezzük a középpontba. Így a foglalkozásokat is úgy állítjuk össze, hogy a gyerekek játékosan, de az egészségükre figyelve fejlesszék mozgáskoordinációjukat, finommotorikájukat a reggeli tornán elindulva az egész napos foglalkozásokon keresztül.
Táborunk célja az is, hogy a kognitív területeket stimuláljuk szintén mozgásos feladatokkal. Ez a táborunk különösen kedvelt irányt jelentett az idén tavasszal kényszerszüneten és otthoni ’fogságra ítélt’, mozgásszegény időből kiszakadó gyerekeknek.
A tábort Németh Olga vezette.

Makk Marci tábor Makk Marci tábor Makk Marci tábor Makk Marci tábor Makk Marci tábor Makk Marci tábor Makk Marci tábor Makk Marci tábor Makk Marci tábor

Mekk Elek Barkácstábor

Idén első alkalommal szerveződött az alapvetően kézügyességfejlesztésre, otthoni barkácsolásra alapozó Mekk Elek Barkácstáborunk. A sokszínű kézműves technika megismerése nem csupán a gyerekek kreativitását és kézügyességét fejleszti, hanem segít abban, hogy ki-ki megtalálja, megtapasztalja saját tehetségét, kedvét és kikapcsolódását. Mint ahogy maga a tábor nevét adó mester is számos mesterséget kipróbált míg rálelt saját tehetségére, amiben kiteljesedhetett.
Mekk Elek Barkácstáborunk célja sem más, mint az kötetlen játékon, a közösségi élményen túl a gyermekek egyéni tehetségének kibontakoztatása. Ezen a héten számos technikával és szakmával ismerkedtünk, amelyeknek a jövőben is meghatározó szerepet szánunk.
A tábort Németh Olga vezette.

Makk Elek tábor Makk Elek tábor Makk Elek tábor Makk Elek tábor Makk Elek tábor Makk Elek tábor Makk Elek tábor Makk Elek tábor Makk Elek tábor Makk Elek tábor Makk Elek tábor Makk Elek tábor Makk Elek tábor

Raklap Tábor

Kilenc évvel ezelőtt saját táborként indítottuk. Elsődlegesen az egyesületünk által koordinált Komáromi Városi Diáktanács és az ÁCSIFI fiataljainak elgondolásából és bevonásával. Azóta mindkét fiatalokat tömörítő közösség elhalt, a tábor azonban töretlenül népszerű.
Készültek már köztéri asztalok padokkal, hulladékgyűjtő edények, fesztivál padok, babaházak, mini játszóterek és élő csocsópálya is.
Az idei évtől nem közterületekre, hanem közösségi terek udvarai készítünk mindenféle hasznosságot. A gyerekek saját maguknak madáretetőket, sámlikat készítettek, s az ART-Tér udvarára három magas ágyás is elkészült.
A tábort Akács Gergely és Monostori Mátyás vezette.

Raklap tábor Raklap tábor Raklap tábor Raklap tábor Raklap tábor Raklap tábor Raklap tábor Raklap tábor Raklap tábor Raklap tábor

Robinson Tábor

Az elmúlt évben évfordulós ötletből szerveztük meg a Robinson Táborunkat, ami akkor és idén is nagy népszerűségnek örvendett.

Daniel Defoe 300 évvel ezelőtt kiadott Robinson Crusoe regénye, a lakatlan szigeten töltött évei, kalandjai és küzdelmei mentén állítottuk össze a heti programot.

Idén sajnos a Duna vízállása nem tette lehetővé, hogy a szigeten kalandozzunk és készüljünk a pénteki hadviselésre, ám az akadályok leküzdését már évek óta tanuljuk, így ezt is leküzdöttük. Az újszállási kastély-kert kiváló helyszínnek és csatatérnek ígérkezett a hét végi számháborúhoz. A küzdelemig azonban számos kaland és próbatétel állt a kis kalózaink előtt. Készültek csapatzászlók, hadipólók, haditervek, memória játékok, csapat tutajok, palackposták és mindenféle jó dolgok. Egész héten gyűltek a kincsek, amit a hét zárásakor tartott árverésen lehetett elkölteni.
A tábort Akács Gergely, Monostori Éva, Monostori Mátyás és Szabó Dóra vezette.

Robinson tábor Robinson tábor Robinson tábor Robinson tábor Robinson tábor Robinson tábor Robinson tábor Robinson tábor Robinson tábor Robinson tábor Robinson tábor Robinson tábor Robinson tábor Robinson tábor Robinson tábor Robinson tábor