Élő Adás – Nyiss felénk!

Élő Adás

Európában először Élő Adás Online! *

Csatlakozz hozzánk, és légy részese a páratlan közösségi élménynek, most otthonodból!

A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság számos civil szervezetet a megszűnés szélére sodort, a kezdeményezéseknek most még nagyobb szükségük van a támogatásra.

Abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy a három csapat közé választottak minket:
a Dajer.hu, a Netkorrep program (Menetszél Egyesület) mellett megismerheted a mi munkánk ART-Tér-ben – mindezt egy online felületen.

A komáromi Élettér Egyesületben azért dolgozunk, hogy a környezetünkben lévő hátrányos helyzetben élőknek tapasztalatot, tudást és fizetőképesebb megélhetést biztosítsunk. ART-Tér nevet viselő társadalmi vállalkozásunkban egy olyan közösségi tér kapuit kívánjuk megnyitni ősztől, ahol kis műhelyekben különböző művészeti területen zajlik majd a munka. A hátrányos helyzetben élők foglalkoztatásával és a környéken élők bevonásával javítóműhelyt, varrodát és zenei stúdiót alakítunk ki. A sikeres nyitáshoz a fizikai tér fűtésének kiépítésére gyűjtjük most a támogatásokat.

Az est házigazdája: Bódy Gergő, a Momentán Társulat és a Klubrádió műsorvezetője.

Program ||18.00 – 19.30||:
köszöntő,
csapatok bemutatkozása 6-6 percben,
támogatási felajánlások

Az Élő Adás Online
▪️ egy másfél órás adománygyűjtő est, melyen a csapatok 6-6 perces bemutatkozását követően a résztvevők támogatásaikat ajánlhatják fel;
▪️ esten való részvétel ingyenes, mindössze előzetes regisztráció szükséges hozzá a lenti linken;
▪️ estre adományozói szándékkal érkező vendégeket várunk.

Ha még nem vettél részt ilyen eseményen, ez egy jó alkalom lehet, hogy megtapasztald egy közösségi adománygyűjtő est varázsát. Hívd meg barátaidat, ismerőseidet is, vegyetek részt együtt!

Regisztráció  https://www.crowdcast.io/
További infók  http://gy-sz.hu/elo-adas-online/

Mutassuk meg: most is tudunk változtatni.
Találkozzunk június 11-én, este 6-kor!