Élelmiszermentés ötödik éve

Élelmiszermentés

Az Élettér Egyesület 2020. április 1-jétől újabb két évre kapott lehetőséget a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettől, hogy a komáromi TESCO Áruházból élelmiszermentést folytassa.

Ez a feladat kettős siker, hiszen az áruházban már ’kidobásra váró’, ám még fogyasztásra alkalmas élelmiszerek nem kerülnek pocsékba. Ugyan akkor az arra rászoruló családok akár naponta élelmiszersegélyben részesülhetnek. Összeségében a magunk mögött hagyott 3 év alatt 201.527kg élelmiszert mentettünk 113.157.000Ft értékben, ami a támogatott személyeknek 221.867Ft/fő támogatást jelentett.

Az elmúlt 3 évben Komárom Város Önkormányzata partnerünk volt, éves támogatása segítette a folyamatot. Több levélváltás sem vezetett eredményre, így tevékenységünket 2020. január 1-jétől kizárólag önkéntesként, mindenféle támogatás nélkül végezzük.

Átgondoltuk a lehetőségeinket és az emberségünket, így arra jutottunk, hogy a jelenlegi helyzetben nem tehetjük meg, hogy hátat fordítunk azoknak, akik a leginkább rászorultak. Nem tehetjük meg, hogy veszni hagyjuk mindazt az élelmiszert, amely nélkülünk ‘bedarálásra’, azaz veszendőbe kerülne, így alapos felkészülés és átszervezés után a tevékenységünket önkéntesként is tovább folytatjuk. Döntésünk kedvezőnek bizonyult, hiszen az eddig nyilvántartott 510 fő támogatott létszáma naponta emelkedik.

Amennyiben fontosnak érzi, hogy ebben az időben se vesszen kárba élelmiszer és/vagy úgy érzi jó szívvel segítene a rászoruló családoknak, akkor szívesen fogadjuk támogatását.

Amiben segítséget várunk:

– Bár igyekszünk a lehető legjobban környezetünk védelmére törekedni, nem tudjuk teljesen mellőzni a műanyag és/vagy papírzacskókat, amiből többféle méretben és mennyiségben is fogadunk felajánlásokat.

– A műanyag zacskók mellé önkénteseink vászonzacskókat varrtak, amelyekből sosem elég. Amennyiben van odahaza felesleges anyaga és tud varrni, készíthet számunkra – jobbára – pékáru csomagolására mosható zsákokat.

– Ahhoz, hogy a szállítást és szétosztást tudjuk folytatni sok háttértevékenységre kell forrást biztosítani. A szállításhoz üzemanyagra, az épület fenntartásához rezsire és tisztítószerekre, a folyamatos nyitva-tartáshoz és az adminisztrációhoz emberi erőforrásra van szükségünk. Amennyiben megteheti, kérjük pénzbeli adománnyal támogassa tevékenységünket:
Élettér Egyesület, OTP Bank Zrt. 11740030-20052401 (tárgy: élelmiszermentés).

Köszönjük együttműködését saját szervezetünk, az élelmiszerrel támogatott családok és az el nem pazarolt élelmiszerek nevében is.