Mert hát hiába süt olyan kitartóan és erősen a Nap, nekünk is megvannak a napi feladataink, amiből engedni ugyan tudunk, de elhagyni azt egészen biztos, hogy nem.

Mivel barkácstábor van, ezért a délelőtt erről kell, hogy szóljon.
Szólt is.

Volt itt minden! Kalapács, véső, ecset, festék, szorító, fűrész, spakli.
S akkor még fúrógép, fűrész, abból több is. Egy egész csiszoló arzenál és hőlégfúvó, szinte minden olyan, ami veszélyes, de annál érdekesebb.

Ez az a tábor, ahová 10-12 gyerkőcnél többet nem tudunk fogadni, s majd ugyan ennyi segítő van, akik felügyelnek, ügyelnek, segítenek, szóval ott vannak mindenhol, ahol valami munka folyik.

Nincs olyan feladat, amit ne tudnának a gyerekek megcsinálni. Még a legkisebbek is.
Ha nem is az egész munkát, de minden munkafolyamatba beállnak és formálják azt, amit kell. Mert itt kell.
Hiába a vakáció, a jó idő, a feladat az feladat, ami adott, szóval csináljuk.

Ehhez kell akkor egy kicsi, aki táborozik és aki tanul és aki alkotni akar.
Van egy nagy, aki felügyel, segít, őrangyalként figyel és van egy feladat, vagyis kettő, így ha az egyikbe egy kicsit belefáradtunk, akkor itt van a másik.

De szerencsére a tegnapi napnak is volt délidője, s ha már falatozunk, akkor utána pihennünk is kell. Irány a Duna-part, egy kis mesélés, sétálás, felderítés, majd csobbanás.

Jó a víz.
Az iszap már alakul.
A tegnapi gát mára okafogyottá vált.
Az ősemberek táborai megviseltek.
De még állnak.
Nagy a meleg, hiába a finom hamburger uzsira, kipurcantunk.

Elérkezett ez is.
Mármint a nyári szünet utolsó tábora és az utolsó tábor idejére az igazi kánikula.

Bezzeg az Ősembereknél nem volt ilyen kegyes az időjárás. Ami ott jól jött volna, az itt elhagyható lehetett volna. Na, de ez jutott.

Kínzó nagy melegben futottunk neki a táborunknak, ahová 5 kislány és 5 fiúcska érkezett kettő középiskolás segítséggel.

Mi pedig készültünk, úgyhogy lesz szerszámosláda, mert az mindenkinek kell saját is. És ha marad a lelkesedésből, akkor egy kis átalakítás is belefér a hetünkbe.

Ezen a héten van felnőtt segítőnk is, Mészáros János nem csak a fúrás, faragás, illesztésben, hanem bizony a Duna-parti élményszerzésben is nagy segítségnek bizonyult.

Mert már a tábor első napján megtudtuk, hogy a vidra mikor és milyen irányban tart úszást a Dunán. Hogy a hód, bár idén nekünk nem mutatkozott, de továbbra is itt lakik. S, hogy több ezernyi apró halacska kerül egy-egy nagyobb hullámnál a partra, mert az idén – ha a táborozóinkra nem is, de – a halakra nagyon jó idő volt.

Mindenki saját védőfelszerelést kapott, s egy kis saját szerszámkészletet is, amivel megkezdhette a munkát.

Volt mérés, csiszolás, fűrészelés, tervezés.

Aztán persze indulás, fürdőzés, természetesen gát építés és hajóra távolba nézés.

Ma innen folytatjuk, s napról-napra mutatjuk, hogy miként formálódik kezeink között ez is, meg az is.

Tudom, elkéstem az ősemberek utolsó napjával, de hát, ha a tábort nem is, bennünket egy kicsit elmosott az özönvíz.
Pedig esett pénteken is, ahogy csak bírt.
Reggel még csak esegetett, aztán nekiesett, s egész délelőtt mosta az aszfaltot, növelte a Duna vizét.
Szerencsére nem estünk kétségbe, mert a pénteki délelőttöt úgy is magunknak szántuk.
Zenélgettünk az Ördöngös Népzenetanoda Horsa Istvánnal, amiért nem tudunk elég hálásak lenni.
Most is több gyermek bizonyult tehetségesnek, jól kihangosítjuk, hogy anyukák és apukák is meghallják. Pista bácsi nagy szeretettel oktatná is őket, ha a kedv nem apad.
Jókat nevettünk, szórakoztunk, s Ádám kivételével mindenki fejlődött népzenei vonalon.
Össze kellett számolnunk, hogy a csütörtöki portyán melyik csapat mennyi jószágot gyűjtött elemózsiának.
Na, de nem csak az élelem fontos a túléléshez, hanem az ügyesség, a fortélyosság és a kitartás is. Mindezekre a délelőtt hátralévő részében sort is kerítettünk. 300 pontot kellett elérni ahhoz, hogy túléljünk, így nagy volt a küzdelem, amelynek sorrendjét és beosztását mindig a szerencse döntötte el. A küzdelem mellett már csak a ’kő-papír-olló’ volt a leglendületesebb, hiszen minden esemény előtt ezzel döntöttünk.
Nem csigázom a kedélyeket, igen, nagyon szuper és tehetséges, szorgalmas ősembereink voltak, mert mind a három ősközösség túléli a jégkorszakot, ez már egészen biztos.
Most, hogy megnyugodtunk, ünnepeltünk is egy kicsit, volt szülinaposunk és hogy ne maradjon ki a Duna-part ezen a napon sem, ha már kivilágosodott ebéd utánra, akkor portyáztunk még egy utolsót, hogy legyen emlékünk, ami kitart a jövő évig.
Igaz, hogy még nem ért véget a nyári táboros szezonunk, de itt kell köszönetet mondanunk Laposa Jázminnak, Konkonyi Árminnak, Lakatos Ádámnak és Juhász Péternek, akik az elmúlt évben már teljesítették az iskolai közösségi szolgálatukat, de az idén ismét vállaltak velünk táboroztatást, aminek nálunk jobban csak a gyerekek örültek.

 

Valahogy mindig van.
Még akkor is, ha nem pont így és nem itt képzeltük el ezt a hetet.
Vagyis a hely az tuti, bevált már. Na, de az időjárás, az igazán ősemberi.
Egyszer volt a héten igazán meleg, de hol süt egy kicsit, hol meg ránk zúdul minden.
Hiába van elgondolás, ha azt az időjárás mindig átalakítja. Így ma az egész napot a szigeten töltöttük, kihasználtuk az utolsó száraz időt, ami nekünk a héten adatott.

Délelőtt még rendezkedtünk. Nagy volt az izgalom, mert csak úgy, mint az elmúlt évben, idén is csütörtökre elkezdett áradni a Duna. Na, de szerencsénkre idén már tapasztaltabbak voltunk, így nem a mederbe építkeztünk, meg is maradt a kuckónk.
Viszont a víz növekedett, reggel még csak bokáig, de délutánra már a combunkig ért.
Minden is vizes volt.
Rájöttünk, hogy azért jó a gumicsizma, mert így nem csak a csizmán kívül folyik a Duna, hanem a csizmán belül is.

El is készültünk mindennel, persze egy ősházon is van mindig teendő, de nyugodtan mondhatjuk, hogy az első szakaszában befejeztük az építkezést és beszereztük a télire valót.
Minden csapatnak volt mamutja, kardfogúja, lajhárja, motkánya meg valami kis güzükéje, amit elraktározhatott elemózsiára.

De sajnos online megérkezett az előrejelzés, hogy ez a jégkorszak keményebb és hosszabb lesz, mint azt vártuk, ezért az eddigi zsákmánnyal bizony nem húzzuk ki a végéig. Ezért aztán el is kell indulnunk, s hiába a barátság, a testvériség, a túlélés mégiscsak fontosabb, így a szomszédos törzsek készleteit kell megcsapolnunk a saját boldogulásunkért cserébe.
Tűzön – na jó, az nem volt, – vízen át, meredeken fel és le, a távolból érkezve, vagy éppen arra tekintve, alulról vagy felülről megközelítve mindenki lelkesen gyűjtötte, csente el a szomszédság elemózsiáját, ami egészen az uzsonnáig el is tartott.

Azt, hogy melyik törzsnek lesz a legnagyobb esélye a túlélésre, még nem tudjuk. Most még csak gyűjtöttünk, az eredmény holnapig várat magára.

Most, hogy kevesebben vagyunk és gyakorlatilag az egész hétre rossz időt jósoltak, beterveztünk egy kirándulást. Vértesszőlős Samu, Tatabánya Szelim barlang?
Nem!
Menjünk valami egészen más, de nagyon izgalmas helyre, ahol mindenféle kincsek után kutathatunk, ahol felfedezhetünk.
Legyen akkor Gánt és az ökológiai park, ami nem csupán ősi, hanem már-már világűri táj-tér-kép!
Nagyon élveztük.
Minden pillanatát és percét.
Másztunk és bandáztunk.
Kerestünk és kutattunk.
Gyűjtöttünk és örültünk.
Felmásztunk, majd lecsúsztunk.
Kinéztünk és benéztük.
Cipeltük és elhagytuk.
Leírtuk és otthagytuk.
Nem is tudjuk mindazt az élményt ide leírni, amit ma szereztünk.
Nagyon klassz napunk volt, és nagyon finom ebédet kaptunk, majd egy picit játszhattunk is.
Még két napunk lesz.
Nagyon sajnáljuk, mert délutánonként már nem is akarunk hazamenni.
Lehetne ez a tábor itt alvós, úgy is el lennénk.

 

Egész hétre otromba időt jósoltak, így nagyon hálásak vagyunk azért, hogy még kedden is szinte egész nap kegyes volt hozzánk az időjárás.
Hiába a tematika, az előre elgondolt menetrend, az időjárás mindent is felül ír. Így ma egész nap, vagyis majdnem egész nap a szigeten lehettünk.
Már teljesen összeállt minden a fejünkben. Tudjuk, hogy mit akarunk.
Vannak ősközösségek, s épülnek a birtokok.
Na jó! Nem medencés, jakuzzis, ahogy az elmúlt évben, de ezek is teljesen jók.
Már több mindenre is figyelünk!
Már nem építkezünk az ártérben és valahogy tudjuk, hogy mi az, ami hasznunkra válik.
Még jó, hogy vannak társaink, akik már gyakorlott ősemberek, s megosszák velünk is az elmúlt év tapasztalatait.
Szóval még berendezkedünk, de azt nagy figyelemmel és összpontosítással tesszük.
Mindenkinek megvan a feladata.
Kellenek masszív fák a tartáshoz és gallyak a fedéshez. A fedéshez jól jön még a levél is, de az is meggondolandó, hogy a föld felszínére, vagy valami magaslatra telepedjünk.
S ha már telepedünk, akkor tapasztunk is. Ehhez jó sok agyagra van szükségünk, de szerencsére mára mindhárom közösség megtalálta a saját lelőhelyét. Így voltak bányások, gyurkászok, tapasztók és csak úgy csámborgók is. Vannak irányítók és megvalósítók.
Nem maradhattunk egész nap a szigeten, ebéd után már borult az ég, mi is tábori tervezésbe fogtunk.
Készültek az agyagedények, az őszászlók, a sziget térképe, valamint mindenféle védelmi terv is.
A lányok nem csak gyűjtögettek, hanem az ’elejtett’ állatok húsát is raktározták. Ezekre nagy szükségünk lesz a tábor végén, de ez még titok.
Még uzsonna előtt leszakadt az ég!
Mi, mint az ázott nyulak falatoztunk a sátrak alatt, míg körülöttünk minden csupa-csupa víz volt.
Szerencsénk volt. Egész nap tudtunk játszani, alkotni, haladni, s csak az utolsó fél órában kellett áznunk és fáznunk.
Így telt a keddi nap a Mag-házban az Ősemberek táborában 2023 nyarán.

Monostori Ádám – Monesz

Monesz fiatal korától intenzív kapcsolatban van az ifjúsági munkával, jellemzően annak hátterében vesz aktívan részt.

Tinédzserként a Mag-ház fizikai építésében serénykedett, mára az ART-Tér Művészeti szabadiskola és közösségi tér – Komárom fizikai megvalósítása mellett annak szakmai tartalmának fejlesztésében aktív.

Könnyűzenei tehetségpontként a megyében a Komáromi Zenész Egylet elnökeként dolgozik. A tehetséget, és kizárólag a tehetséget keresik és fejlesztik, s ehhez a kulturális sokszínűség, a folklór hagyományainak beemelését is alkalmazzák.

Aktív zenész, az ütős hangszerek mestere. Tudását két zenekarban, a komáromi Vesztegzárban és a soproni Dalriadaban kamatoztatja dobosként.

Zenekari fellépésein kívül nem szeret a színpadon állni, dobosként sem ő a frontember, így minden láthatatlan, háttérmunka az, amit szívesen csinál.

Elérkezett ez is.
Az utolsó.
Mondhatnánk, hogy vége a játéknak, de mégsem.

Igaz a dimenzió kapun újra és együtt átkelve újra a mában találtuk magunkat. A mában, ahol össze kell szedni a tapasztalatokat, mindazt, ami ránk rakódott egy hét alatt. Legyen az személyes, közösségi és természetesen társadalmi. De mindenképpen tudatos.

Értékeltünk, készítettünk üzeneteket, filmeket, megerősítettük egymást és elengedtük mindazt, amit nem szerettünk. Lehet, hogy nem is volt ilyen. 🙂

Nagy és igazi hősök voltunk. A fiatalok voltak ebben a főszereplők, s mi – asszem – egészen jól asszisztáltunk.

Most éppen Péter Nahaj jött el hozzánk, hogy a búcsúestet bearanyozza.
El is fáradtunk, meg is hatódtunk, most letöröljük azokat a csillogó könnycseppeket, de még közel sem ért véget a nap. A fiatalok kiválóan képviselték az érdekeiket, igazán jól érveltek, így a közös ének után nekiindulunk az éjszakának, s egy utolsó összecsapásra megmérettetünk az éjszakai számháborúban.
Mindegy is, hogy ki nyeri el a zászlót, egy biztos, nyertes és vesztes egy buszra száll fel holnap reggel és indul haza.

Öt-hat napos táborok, együttlétek középső napja mindig a legnehezebb.
Szakmailag, közösségileg és minden egyéb szinten is.
Míg az első két napon a jó hangulat, a csiszolódás, az ismerkedés, a csapattá formálásán van a hangsúly és a tematika csupán ehhez illeszthető és óvatosan vezethető be, addig a szerdára mindez átfordul.

A szerda az, amikor a hangsúly a tervezett tábori tematikára fókuszál, s ezt a célt kell módszertanilag oldani hangulatos, csapatépítős játékokkal.

Nem csalódtunk, a fiatalok nagyon klasszul vették az akadályokat, így a tegnapi nap megalakult a 4 fiatalos ideális állam, annak mindenféle intézményesített felépítésével. Minden államban megismertünk 1-1 fiatalt, akit felruháztunk külső és belső tulajdonsággal.

A délutánt pedig átvette a közélet. Játszottunk, terveztünk, de már nem egy ‘álomvilágban’, hanem saját országunkat jellemző közéleti problémákkal.

Volt csodálkozás és elgondolkodás is.
Mi pont ezt vártuk ettől a naptól.
S ahogy a nap lement, a tábortűz mellett melegedtünk és falatoztunk. Beszélgettünk, együtt voltunk.

Most éppen formálódik a 4 kicsiből egy nagy, közös, de ez már egy másik nap eseménye, s kalandja lesz.