Végre!

Ez is elérkezett. Már egy éve azt vártuk, hogy mikor jöhetünk újra. Már a régiek, de vannak újak is. Szerencsére.

Mindig van, ami örök és állandó, és vannak az újdonságok. A meglepetések.
Ma is egy ilyennel kezdtünk.

Igazából nem tudjuk az eredetét, de valami nagy összecsapás volt kalózföldön, amikor egy hete, vagy talán még több is, a négy fenevad kalózfőnök csapatai összecsaptak.
Mindenki küzdött, ahogy csak bírt, de a tenger nem nézte jó szemmel és nem tűrte jó szívvel. Így elsüllyedt valamennyi hajó kapitányostul, legényestül.

De láss csodát!
Egy mentőcsónak megmaradt, s benne szorongott ma reggelig a négy hajó túlélő legénysége, mind a 15 matróz és egy első tiszt.

Így értünk partot. S már a csónakban szövetséget kellett kötnünk, hiszen egy csónakban eveztünk. S ezt az összefogást kellett ma reggel gyorsan átrendeznünk, akkor, amikor egy lakatlan szigeten partot értünk.

Összeültünk, tanácskoztunk, s néhány szabályt megalkottunk.
Édes vizet találtunk, így az ennivalóért kellett megküzdenünk.
Kardhoz, ágyúhoz szokott bandérium vagyunk, nem igazán tudunk más fegyvert forgatni, ezért íjászatból leckét vettünk.

Sikeresek voltunk, mert mindenki kiállta a próbát, persze voltak jobbak és nagyon kiválóak is a csapatban. De ez így is van jól.

Ettünk és ittunk, erőre kaptunk, el is indultunk felfedezni a szigetet és belakni, megtalálni a búvóhelyet, ahová vész esetén visszavonulhatunk.

Voltak kivitelezők és voltak tervezők is a csapatban. S akadtak kalandozók is. Akik ugyan most se nem terveztek, se nem építettek, de egészen biztos, hogy valamiben ők is nagyon jók lesznek.

Sajnos nagyon szúnyogos a szigetünk. Ezt nem szeretjük.
Persze örülünk, mert stabil föld van a lábunk alatt, de olyan jó lett volna idén is szúnyogmentes szigeti kalandra készülni.

Sebaj, mára elfáradtunk, bevackoltunk magunkat, alszunk egy nagyot, s holnap újra folytatjuk a kalandot.