🐻 BARNAMEDVE DÖMPING!

Szombaton ismét két alkotói kör forgolódott a Mag-házban Monyolka irányításával és hathatós segítségével.
Délelőtt a kicsikkel és még kisebbekkel készültek a februári macik, melyek ezúttal nem csak varrógéppel, hanem komoly kézi erővel, azaz kézi varrással készültek.
Kétséget kizáróan a kedvenc a barna maci volt.

 

VOLT FAKUPAC, NINCS FAKUPAC!

Már ősszel megkezdtük az ART-Tér Művészeti szabadiskola és közösségi tér – Komárom udvarának abbéli rendbetételét, hogy az eddig csak úgy félrerakosgatott, és folyton folyvást átrakosgatott fahulladékot felszámoljuk.
Talán egy hetet szántunk annak idején erre a feladatra, de az idei első jó idők annyi energiát adtak, hogy most elegendőnek bizonyult egy elhatározás, két délelőtt, pár óra és az összes felvágásra szánt fahulladék az utánfutóba és az autóba került, sikerült átszállítanunk a Mag-házba, ahol ezt a fűtési szezont meg is oldjuk vele.

HA MÁR SÜT A NAP ÉS FOGYTÁN A TÜZELŐ

Akkor legyen időnk arra, hogy az ősz végén már összegyűjtött fahulladék feldolgozásának is nekiállnunk.
Előkerült a stihl fűrész, az üzemanyag, beékelődött a fa bak és felhúztuk a fűrészelős ruhánkat is.
Annyira ügyesek voltunk, hogy kicsit több, mint két óra alatt megtöltöttük az utánfutót, szépen fogyott a kupacunk is, jól el is fáradtunk, de elégedetten hagytuk el kora délután a terepet és adtuk át magunkat némi kötelező adminisztrációnak.
Ha nem esik, akkor holnap folytatjuk, reméljük a végére is érünk majd.

😎 VAN AZ ÚGY, HOGY

Nem érdemes ragaszkodni ahhoz, amihez nem szükséges.
Szép és jó dolgokat is tudhatok magam mögött, olyan szakterületek, tapasztalatok, kalandok, felfedezések és kihívások, megkockáztatom, újítások is, amihez akkor, ott és úgy volt jó minden.
Minden.
A szépségeivel, az élményeivel, a kihívásaival és a kudarcaival.
Egy valamit azonban megtanultam az eddigi életem során.
Ha kilöknek egy hintából, ne sokáig siránkozzak, hanem keressek magamnak egy új ‘játékot’, vagy új játszóteret.
Most is megléphettem egy szintet, aminek nagyon örülök és bízom benne, hogy hasznát is veszem.
Másfél évvel ezelőtt egy nagyon izgalmas útra tértem, ahol 7 igazán kiváló játszótársam is akadt, s akikkel nagyon jó hangulatban és közösségben eltöltött idő után a tegnapi nap sikeres vizsgát tehettünk és a mai naptól kárpitosokká váltunk.

💃”Csak még egy kör, csak még egy dal, s utána repülünk!”✈️

Már majdnem megvan.
De még sem.
Ez az aktuális feladványunk, s nem varázslat.
Kelletek hozzá TI és a GYSZA, aki ezt a kihívást támasztotta felénk:
Ha április 15-ig összegyűjtünk 2 millió Ft-ot, megduplázzák nekünk.
Február 1-je van, és eddig a segítségetekkel már 1 475 541 Ft adományt gyűjtöttünk. Most még bele kell húznunk, van rá két és fél hónapunk, hogy összekalapoljunk 524 459 Ft-ot.
Mennyivel jobb lenne, ha szűk 2 millió helyett 4 millió Ft-ból tudnánk elkezdeni a működésünket?
Pont kétszer annyi szuper ötlet valósulhatna meg a támogatásunkkal – a támogatásotokkal.
Segítsetek, és használjátok ki, hogy most minden forint kettőt ér. Vagy másképp nézve minden apró támogatás 4 milliót érhet.
ITT-HON-KA
A számlaszámunk: 11600006-00000001-99211920

 

🎥Tatabányára kalandozunk!

Már 5 éve is van annak, hogy itt, Komáromban gondolkoztunk egy közösségi alapítvány elindításán.
Sajnos a gondolat nem szökött szárba, vagyis nem itt, mert Tatabányán az elmúlt év végén sikerült hivatalosan is bejegyeztetni országos szinten tizenegyedikként az ITT-HON Közösségi Alapítványt, az ITT-HON-KÁ-t.
Január 26-án tartotta az alapítvány első nyilvános bemutatkozását, ami az adományozók, támogatók meghívásával egyúttal köszönetnyilvánítás is volt.
Örülünk minden igaz civil kezdeményezésnek!

TUTYI, PACSKER, MAMUSZ ….

TUTYI, PACSKER, MAMUSZ ….
ki hogy ismeri.
Annyira egyszerű, és annyira nagyszerű, hogy szinte minden nemzetnél készítették, és használták.
Mert a cipő drága volt, óvták. Hétköznapokon jó volt a tutyi, vászon volt az alja, vagy bőr talpa.
Modern korunkban még mindig jó szolgálatot tehet a lakásban, könnyű, mintha nem is lenne a lábunkon, melegen körbeölel.
Ezt próbáltuk tegnap picit visszahozni, visszaidézni a Mag-házban, a mai kor anyagjaival, és lehetőség szerint környezettudatos gondolkodással. Hiszen a felhasznált anyagok farmer, és szabász hulladékok voltak.
Mindenki élvezettel varrta, tervezte a saját pacskerját, és a nagy örömködésben, egymás pacskerjának megcsodálása közben elfelejtettünk fényképezni.
Délután folytattuk a foltvarrással, és bizony jól látjátok, Marci azon is maradt, így anya-fia varrás lett.❤️
Bargello technikával párnát készítettünk, merültünk el a foltvarrás rejtelmeiben, fortélyiban, praktikáiban.
Köszönöm a Mag-háznak, hogy idén is várnak, szervezik a varrásokat, és igazán családias légkört teremtenek mindig.❤️

👀 VAN AZ ÚGY, HOGY…

Valami homokszem kerül a gépezetbe és nemhogy úgy alakulnak a dolgok, ahogy tervezted, de még át is alakulnak.
Így volt ez most szombaton nálunk is, a Mag-házban, ahol a meghirdetett Varrósdoboz foglalkozásán a kis ‘manók’ átvették az irányítást és azt és úgy varrtak, ahogy azt ők gondolták.
Nagyon nem is volt más lehetőség ‘Monyolkának’, mint hogy alkalmazkodjon és a lehető legtöbbet kihozza a napból.
Így aztán mindenkinek is lehetett pingvinje, sapkája, szaloncukorja és terítője.
Ennyi fért ebbe az évbe, köszönjük Krüpl Edit!

🤓 NEM VICCELTÜNK!

Amikor azt mondtuk, ha nincs más út számunkra, akkor mostantól bútorokat fogunk felújítani.
A másik utakat is látjuk még, s ha lenne kedvünk, meg időnk a az indokolatlan küzdéshez, akkor meg is tehetnénk.
Na, de minek!?
És kinek!?
Ezen az úton legalább van értelme a kitartásnak, az alkotásnak és a küzdelemnek.
Még nagyon az elején járunk, de már útirányba álltunk.
Megküzdések itt is lesznek, tudjuk.
Egy biztos, a kitartással nem lesz gondunk.

🥳Bejegyzésre került az ITT-HON Közösségi Alapítvány!

Nagy nap a mai, mert megoszthatjuk mindenkivel, hogy egy kis tortúra után ugyan, de hivatalosan is bejegyzésre került Tatabányán az ITT-HON Közösségi Alapítvány, azaz az ITT-HON-KA!
Célunk és törekvésünk szorosan kapcsolódik a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány gondolataihoz:
Támogató szervezet vagyunk: szakmai, emberi és anyagi segítséget nyújtunk közösségek létrehozásához és fejlesztéséhez.
Célunk, hogy mély társadalmi változást indítsunk el Tatabányán olyan alulról jövő kezdeményezések támogatásával, amelyek növelik az egyéni kezdeményező kedvet és felelősségvállalást, erősítik a társadalomban a bizalmat és a szolidaritást.
Hiszünk abban, hogy együtt képesek vagyunk jobb, élhetőbb, igazságosabb társadalmat létrehozni, melyhez mindenki hozzátehet.
Közös munkánk a különbözőségeink elfogadásán alapul.
Folyamatban gondolkodunk: a partnereinkkel való munkánkat közös alkotásként, közös tanulási lehetőségként kezeljük.
Változással és hibákkal is dolgozunk, melyekre fejlődési lehetőségként tekintünk.
Munkánk középpontjában az emberi kapcsolódások, összefogások állnak.
Programjaink, ajánlataink testreszabhatóak, rugalmasak.
Hazai és nemzetközi kapcsolatokra, tapasztalatokra támaszkodunk.
Perspektívát nyújtunk és átlátható működést biztosítunk.