👉 FÜGÉT MUTATUNK!

Persze nem úgy, hanem így.

Lajos Koczka, Lajosné Koczka, azaz Koczka mama és papa ma leszedte a felajánlott fügét.

Mi pedig összedaraboltuk és betettük a fagyasztóba, hogy idén is tudjunk karácsonyra fügelekvárt készíteni közösen.

A nagyon szépeket pedig sima hűtőbe tettük, mert az elődjeik még aszalódnak, hétfőn pedig helyet cserélhetnek.

Szóval nem áll meg az élet, tele vagyunk feladatokkal, teendőkkel.

 

Ne keverd össze az utadat a céloddal! – búcsú

Augusztus utolsó napjára dobott idézet abból a bizonyos öröknaptárból.
Hát, igen!
Az augusztus egy nagyon különleges hónap számunkra ebben az évben.
Nem csupán a nyár, a nyári szünidő végét, hanem bizony több kedves kolléga velünk töltött időszakának a végét is jelentette.

Zsuzsanna Fekete augusztus 1-jével kezdett új munkahelyén a BYD-ban.

Gergely Akács Sapi augusztus 3-ával indult egy új munkahelyre, s mint asztalos dolgozik tovább.

Kiss Karesz pedig a hónap utolsó napjával köszönt el, s a mai naptól már csak a ‘Petőfiben’ rendszergazda-informatikus.

Zsuzsi, ha minden igaz közel 5 , Sapi talán 8, s Karesz 15 évet volt velünk, itt a Mag-házban.
Mindhárman olyan kollégák voltak, akik nagyon sokat dolgoztak, tettek azért, hogy az éppen aktuális feladatainkat a lehető legjobban és maradéktalanul tudjuk elvégezni.

Elfogadjuk és megértjük a döntésüket, nagy szeretettel köszöntünk el tőlük, s ami fontos, hogy nem végleg. Bár a továbbiakban már nem kollégák, de önkéntesként és tagként továbbra is velünk, mellettünk maradnak.

Köszönjük nektek a kitartást, a kiállást és kívánjuk, hogy találjátok meg a célt is az új úton.

💁‍♀️💁 A segítés ezúttal irodaszerekkel jött

Mindig van értelme annak, amit csinálunk.
Még akkor is, ha azt a valamit történetesen már nem csináljuk.

Volt egyszer, nem is olyan régen, hogy 4 évig élelmiszert osztottunk. De nem csak élelmiszert kaptunk, hanem alkalmanként ruhákat, játékokat is. Így minden családról tudtuk, hogy hányan vannak, mekkora cipő- és ruhaméretük van, vagy, hogy éppen mire van szükségük.

Az élelmiszerosztás ugyan már elmúlt, de a kapcsolatok megmaradtak.
Így amikor néhány hete Ádám Árki megkeresett, hogy vannak irodaszerei, tanszerei, ami már nem annyira divatos, de egészen biztos, hogy hasznosítható, akkor kapva kaptunk a felajánláson.

Tegnap sikerült valamennyi felajánlott tanszernek nagyon hálás kis gazdát találni.

Köszönjük a gyerekek és a családok nevében is Ádám a nemes felajánlást.

🏕 TÁBORI SZÁMADÁS

Az elmúlt héten lezárultak a nyári gyerektáboraink, így elérkezett az idő, hogy számot vessünk, számot adjunk az eredményekről.

✋🤟 Eddig 8 táborunk volt, ebből ✋✌️ 7 tematikus gyermektáborunk.

S akkor számokban:

169 táborozó gyermek;

58 önkéntes segítő;

16 fiatal segítő, iskolai közösségi szolgálatos;

5 tematikus önkéntes foglalkozás;

2 helyszín és gazdaság bemutatás.

Az idei táborainkhoz az önkéntesek által ‘felajánlott’ összeg 1.510.000 forint, amit a Mag-ház és az ART-Tér Művészeti szabadiskola és közösségi tér – Komárom fenntartására tudunk felhasználni:

🪚 Raklap tábor: 8 önkéntes, 1 segítő, 9 gyermek és 72.000Ft megtakarítás.

👣 Ősember tábor: 7 önkéntes, 3 segítő, 30 gyermek és 312.000Ft megtakarítás.

⚓️ Robinson tábor: 11 önkéntes, 1 segítő, 27 gyermek és 264.000Ft megtakarítás.

🍎 Makk Marci tábor: 5 önkéntes, 2 segítő, 20 gyermek és 60.000Ft megtakarítás.

🏹 Indián tábor: 11 önkéntes, 3 segítő, 31 gyermek és 336.000Ft megtakarítás.

🏟 Mekk Mester tábor: 5 önkéntes, 2 segítő, 21 gyermek és 142.000Ft megtakarítás.

 

🙏 A MEGMENTŐ!!!

Csupa nagy betűvel.

Ő itt Szabó Krisztián. Volt kollégánk.
Ő az, aki a hétvégén elvitte, megszerelte és a mai napon újra beüzemelte az elszakadt, elromlott napellenzőnket.

Hála és köszönet érte, hiszen hiába a sok megosztás, az együtt érzés, a szakemberek megkeresése (nem ingyen kértük a javítást), mindhiába küzdöttünk.

Krisztián nem létezik a közösségi oldalon, így nem értesült a kínunkról. Azonban valahogy mégis tudomására jutott, s sietett, segített.

KÖSZÖNJÜK!!!

🦸‍♀️🦸‍♂️ A SZUPERHŐSÜNKET KERESSÜK !

Jövő heti – augusztus 8-12-ig tartó – Kert-Konyha-Kamra Táborunkba gyors segítséget várunk.

A nagy létszámú és nagyon kedvelt utolsó táborhetünkre várjuk az(oka)t a jelentkezőket, akik a lebetegedett táborvezetők helyébe lépnek.

Táborvezetésre várunk 1 főt, aki egy kisebb csapat lelkes séfje lesz a héten, illetve 1 főt várunk a tábori háttérmunkák segítésére. Ez utóbbi a gyerekek étkeztetésének segítése, tehát a tízórai, uzsonna készítése, illetve az ebédeltetés lebonyolítása.

1-1 nap is nagy segítséget jelent nekünk.

Kérjük, hogy kérdéseiteket, jelentkezéseteket a Mag-ház elérhetőségeire küldjétek.

Egy feledhetetlen kaland a gyerekekkel, a gasztronómiával és természetesen velünk! Bizakodunk.

 

🤸‍♀️🤸‍♂️ MAKK MARCI tábor 1. nap!

A bemelegítés

Évek óta visszatérő programunk az egészségfejlesztő táborunk, ahol Olga Németh vezetésével a gyerkőcök egy csomó hasznos tapasztalattal és élménnyel gazdagodnak.

Reggelente mozgással, vagy ha úgy tetszik reggeli tornával indul a közös program, amit aztán minden nap különböző kis meglepetések színesítenek.

Természetesen a Makk Marcik sem maradhattak táborpóló és zászló nélkül, amit hamarjában az első nap első felében el is készítettek, s az egyenpólók így alakultak át egyedivé.

Délután aztán elindult a nagy tanulási folyamat. Elkezdtünk tanulni a saját testünkről, már a reggeli torna is erre vezetett rá bennünket, mert a rezgő bottal való gyakorlás, foglalkozás segít a megfelelő testtartás elősegítésére és olyan izmokat is bekapcsol, amiről sejtelmünk sem volt, hogy létezik.

Van egy barátunk is, Áfonya, aki egy kutyus. Áfonya olyan gyakorló terep, akivel és amivel minden gyerkőcnek feladat van péntekig. Aki ügyes és kitartó, annak egészen biztos, hogy sikerül egyedi produkciót is bemutatnia.

Volt még egy jószágunk, egy lúd, vagyis kettő, de ez nem külön gágogott, hanem mindenkinek a saját kis talpán. Már akinek van, ugye!

Na, ezekre a kis csodákra és különlegességekre még számos rátalálásunk és rácsodálkozásunk ígérkezik a hét folyamán.

 

Hűtő és dinnye!

E két dolog nélkülözhetetlen a forró nyári időszakban. És ez a kettő az, ami soha nem elég, mert vagy nincs benne már hely, vagy elfogyott.
Na, pont ezt a kettő felajánlást kaptuk a héten.
A hűtőket a Best Hollywood Pizza& Burger adományozta, a dinnyét pedig a Coop Kisduna-Food felajánlása. Köszönjük!

🧐 Van az úgy!

Van az úgy néha, hogy elcsodálkozunk.
Raklaptábornak indult, felújítós táborral kezdtük, később alakult a csatornaépítő tábor, majd átsuhant egy délelőtt erejéig az aszfalt tábor, s ma meg….

Ma meg felfedező, kiásó, régésztábor is lehettünk, mert amit mi felnőttek több éve nem tudtunk – vagy meglehet, hogy nem is akartunk – megoldani, azt egy délelőtt alatt a srácok megoldották.

Íme a korábbi fa játszóterünk beton alapkockái. Kitartó küzdelem, s íme az eredmény, most már csak el kell szállítanunk.

Köszi srácok! 😉

‘MAG-ad Uram, ha nincs szolgád!’

Nem unatkozunk, az utolsó napok a nyári táborszezon előtt.
Mindig is akad valami teendő, most éppen egy kicsit át kell rendeződnünk, azért, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, mi is megtaláljunk mindent, és nem utolsó sorban mert megint kaptunk klassz, használható kisebb bútorokat, amelyek igen nagy hasznunkra lesznek a táborok alatt.
Ahhoz azonban, hogy ezt elérjük, most ismét át kell gondolnunk a helyzetet és A-ból B-be, B-ből C-be rendezni a dolgainkat.
Néhány éve Ildikó Pokótól kaptunk egy nagyon szép vitrines szekrényt, amit Gergely Akács Sapi és Szabó Krisztián megrenováltak és ez idáig a nagytermünkben volt. Most azonban átköltözik a fő helyre és a konyhánk éke lesz. Helyét pedig felváltja a régi szekrény, amit János Monostori hozott még nagyon régen, s valakikkel – már nem is emlékszünk rá, hogy kik is voltak, – felújítottunk.
Amint látszik a felújítás nem volt teljes körű, mert Zsuzsanna Fekete és Király András még most kiigazította.
Szerencse, hogy van még néhány napunk az első táborig, mert jelenleg nem, hogy gyerek, de még egy hangya sem férne be a nagyterembe.