Se lapátot, se talicskát nem akarok fogni a kezemben, ha ezt a pincét befejeztük! – mondta ma Tóth Ágnes Anikó.
Teljesen megértem, hiszen végeláthatatlannak tűnik az az idő és az a munka, amit a pince mélyítésével folytatunk.
De!
De ma már majdnem befejeztük a pincéből kitermelt föld kihordását és elterítését.
Csak majdnem, mert sosem tudunk csupán egyetlen dolgot végezni egy nap alatt. Ma sem tudtunk, csupán a délelőttünk volt rá, mint ahogy ez a holnapi napon is várható. S ha lesz szerencsénk, akkor lesz Márk Szerencse is, aki nélkülözhetetlen szuper önkéntesünk e feladat letudásához.
Na, de nagy a reménykedés, hogy holnap kivégezzük ezt is, s a több mint egy éve megkezdett küzdelem – már ami a pince mélyítését és betonozását illeti, – elérkezik a végpontjához.
Na, akkor pezsgőt bontunk, fejenként egyet-egyet, s még egyet. 🙂
Na, de hogy ne csak a mi küzdelmünk legyen a középpontban, itt van András is, aki a mai napon nekikezdett a ló felújításának is. Csiszolás, kezelés, ami ráfér.
S ha már nekilátott, akkor meg is forgatta a jószágot. Csak úgy egymagában egy békával. Mi meg csak álltunk, s tátottuk a szánkat.
A ló befordult, holnap a másik felét is át lehet csiszolni, s hogy a föld is kikerekedett a pincéből, már egyre közeledik az ideje, hogy meglelje a helyét itt, a virágos ligetben.