Az EFOP- 1.5.2-16 „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben”, és az EFOP-1.5.3-16 „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek” projektekhez
Az 1989-ben alakult Közösségfejlesztők Egyesülete az elmúlt 28 év alatt a közösségfejlesztés módszertanának kidolgozásáért, fejlesztéséért, a közösségfejlesztő szakma önállósodásáért dolgozott. Ennek érdekében kísérleti projekteket valósított meg, amelyek fókuszai mindig máshol voltak: a település teljes lakossága, az ifjúság, a mélyszegénységben élők, idősek, intézmények és szakemberek stb. Az előző témákból születtek módszertani leírások, szakmai elemzések, felépült a Közösségfejlesztők Egyesülete, mint engedéllyel rendelkező felnőttképzési intézmény, amelynek képzési kínálatában megtalálhatóak szakembereknek és helyi embereknek szóló képzések egyaránt. Jól megfogalmazott igény esetén a korábbi gyakorlatunknak megfelelően szükségletre szabott képzési programokat is kidolgozunk, engedélyeztetünk és megvalósítunk.
A fent említett két pályázati kiíráshoz az alábbi területen teszünk konzultációs, képzési és mentorálási ajánlatot:
- A humán közszolgáltatások szakember ellátottságának fejlesztése: szakmaközi, intézményközi együttműködések fejlesztése a különböző humán szakemberek és intézmények, valamint a különböző szektorok között. Már meglévő, engedéllyel rendelkező képzéseink (Közösségfejlesztő, Közösségi mentorálás) segítségével a térségekben dolgozó szakemberek felkészítése a közösségi munkára, a közösségi alapú szolgáltatásfejlesztésre. Szakértő biztosításával a szakmaközi, intézményközi együttműködés megtervezése, és a fejlesztési folyamat lebonyolítása.
- A mélyszegénységben élők közösségi integrációjának módszertana: képzésekkel (Peremhelyzetű és kirekesztett csoportokkal végzett szociális és közösségi munka) és a képzést követően személyes és csoportos mentorálással a szakemberek felkészítése a közösségi integráció módszertanából. Közösségfejlesztő szakemberek biztosításával közösségi folyamatok megtervezése és megvalósítása. A helyi emberek számára közösségi munkára felkészítő képzések (Közösségi munka, Helyi közösségek képzése).
- Közösségi terek közösségi módon történő működtetése: szakemberek biztosítása az intézményműködtetés átalakításához, illetve az abban dolgozó szakemberek felkészítése és a folyamat során szakmai támogatása konzultációkkal.
- A fiatalokkal végzett közösségfejlesztői munka: szakemberek biztosítása az ifjúsági közösségfejlesztési programok megtervezéséhez és azok megvalósításához. Képzésekkel (Közösségi munka, Közösségfejlesztő) a fiatalok felkészítése a közösségi munkára.
- Közösségek egészségfejlesztése: a települési szintű egészségtervek, prevenciós programok tervezéséhez és megvalósításához tanácsadás biztosítása.
Referenciáink:
- Közösségfejlesztők Egyesületének kidolgozott képzési rendszere:
http://www.kofe.hu/szolgaltatasok/kepzeseinkrol - A TÁMOP-5.1.3 Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért program (http://www.kofe.hu/szakmai-tevekenyseg/
befejezett-programok/kozossegi-felzarkoztatas)
illetve a Gyermekszegénység Elleni Programok (GYEP) szakembereinek képzései. - A települési egészségtervek elkészítésének és megvalósításának segítésében szerzett tapasztalatok: http://kka.hu/
További információkért, részletes tervek kidolgozásáért keresse Egyesületünket:
Email cím: kofe@kkapcsolat.hu
Telefon: Kovács Edit 30/359-1678, Molnár Aranka 30/252-9121
www.kofe.hu