Börbönce

„Az aranykor nem történeti korszak, hanem állapot, és ezért minden időben jelen van; csak attól függ, hogy van-e valaki, aki megvalósítja” – írja Hamvas. A Mag-háznál a Szent Pál sziget ősi fajtáiból a hontalan programmal újjáálmodott éden szülte Mag-unk Kincsei ezt a mámorító állapotot hozták vissza egy szüreti estére. Az ünnepi vigasságot Horsa István zenekara varázsolta teljesebbé, kedvet teremtve a barátságra, a nevetésre, a csókolózásra, a jó mély alvásra, hogy hétfőn reggel újság helyett költőket olvassunk.

 

Art-Tér – Közösségi tér kérdőív

Art-Tér néven Komárom központjához közel tervezzük közösségi terünket, amelynek kialakításához várjuk a te ötleteidet és tanácsaidat is.

Elképzeléseink szerint a közösségi terünk alapjait egy komplex művészeti szabadiskola adja majd, amelyhez különféle kiegészítő funkciók is kapcsolódnak, lehetőséget teremtve a szabadidő hasznos és aktív, közösségben történő eltöltésére.  Erre épülnek azok a kínálatok, amelyekre mi gondoltunk, azonban mindenképp teret és lehetőséget kívánunk adni mindazoknak, akik szívesen kapcsolódnak tehetségükkel, tudásukkal és ötleteikkel is a kezdeményezésünkhöz.

Kérjük, hogy szánj néhány percet a kérdőívünk kitöltésére, hogy javaslataid beépülhessenek a kialakításba!

Kérdőív kitöltése!

Együttműködési szándéknyilat Civil Információs Pont cím elnyeréséért

Kedves Civil Barátaink!

Közel 10 éve biztosítjuk Komáromban a Mag-házban a folyamatos civil ügyek segítését, magát a civil szervezeteknek folyó mindenféle szolgáltatást.
Bízunk benne, hogy a megkeresésetekre mindig tudtunk időt és figyelmet fordítani, szakértelemmel és becsülettel kérdéseitekre választ adni. 

Amennyiben elégedettek vagytok azzal a munkával, amit itt végzünk, kérünk, hogy segítsétek a folytatást azzal, hogy támogatjátok indulásunkat a megyei Civil Információs Pont cím elnyeréséért. Ehhez csupán arra van szükség, hogy szakítsatok egy kicsi időt arra, hogy az alábbi együttműködési szándéknyilatkozatot kitöltitek, aláírjátok és elkülditek nekünk október végéig. 

 
Élettér Egyesület
2903 Komárom, Csendes utca 8.
 

Együttműködési szándéknyilatkozat letöltése

Köszönjük!

Pótnagyi klub

Ha:
a nagyszülők távol élnek, vagy már nem tudsz rájuk támaszkodni, vagy
ha nagyszülői korban vagy, s van kedved ‘pótunokázni’, akkor 
itt a helyed. Várunk a most induló pótnagyi klubunkba, melynek célja, hogy segítse a szabadidővel és kellő aktivitással rendelkező pótnagyik és igazi nagyik hiányban lévő kisgyermekes családok egymásra találását.

Érdeklődni lehet:
+3634/526-955

Karate edzés a Mag-házban

A Tempo Karate Klub amatőr karate edzés indítását tervezi gyermekek részére a koppánmonostori Mag-házban. Az edzés indításának feltétele a megfelelő számú résztvevő jelentkezése. 
Előzetes jelentkezéseket várjuk október 31-ig az eletter@novonet.hu címen.

Civil országjárás – rendhagyó esték KÖZügyeinkről, KÖZösségeinkről és magunkról

Esemény időpontja: 2017. október 12.
Helyszín: Győr, Szeged, Pécs, Nyíregyháza, Debrecen

„KÖZöm?” címmel, és sok más civil szervezettel karöltve, idén októberben országjáró körútra indul a 25 éves Ökotárs Alapítvány.

 

A nyilvános estek célja, hogy népszerűsítse a civilek ügyét, fokozza a polgárok részvételi kedvét és hajlandóságát, illetve hogy erősítse a kapcsolatokat, a hálózatosodást a helyben működő és az országos szervezetek között.

Legfrissebb felmérések – például a Közbizalom 2017 jelentés1 – szerint a magyarok a civil szervezetekbe vetett bizalma töretlen, ugyanakkor kevéssé ismerik őket és a közjó érdekében végzett munkájukat. Pedig a civilek ott mindenütt vannak: fedelet adnak a hajléktalanoknak, munkához segítik a fogyatékkal élőket, tanítják a szegény gyerekeket, közösségeket építenek, megvédik a fákat és folyókat éppen úgy, mint az elesettek és kisemmizettek jogait – sokszor önkéntesen, túlórában és lehetetlen körülmények között. Mégsem jut el minden kihez a hírük, eredményeik – ezen szeretne változtatni a maga eszközeivel ez a rendezvénysorozat. Hiszen „mindannyin azt szeretnénk, hogy szűkebb-tágabb környezetünk, városunk, országunk egy „jó hely” legyen, ahol jó élni és lenni. Sok állampolgár és szervezet dolgozik azon, hogy a maga módján tegyen ezért: hozzájáruljon KÖZösségeink fejlődéséhez, KÖZös problémáink megoldásához. Kik ők, és mit csinálnak? Mit tehetek én? – erről fogunk beszélgetni viccesen és komolyan, képpel és szóban.”

Az öt októberi estén a legkülönbözőbb, ismertebb és kevésbé ismert szervezetek képviselői fogják rövid prezentációkban bemutatni az általuk felkarolt ügyeket és eredményeiket például a szegénység leküzdése, az oktatás, a közösségi részvétel, a környezetvédelem, a fogyatékkal élők támogatása vagy épp a jogállamiság terén. Nemcsak az országos, de az adott városokban élőket közvetlenül érintő helyi kérdésekre is sor kerül, méghozzá – reményeink szerint – a közönség aktív részvételével, fórumbeszélgetések formájában, lehetőséget teremtve így a közvetlen találkozásra, bevonódásra. Szeretnénk felkelteni a résztvevők érdeklődését, kedvét arra, hogy csatlakozzanak a részt vevő szervezetekhez, vegyenek maguk is részt az ügyek megoldásában – az rendezvények vége után is.

Az estek programja minden helyszínen hasonló felépítésű lesz:

  • Bemelegítés: Nagy Bandó András humorista műsora
  • Civil gyors: expressz előadások KÖZügyekről és megoldásokról – témáink: oktatás, szegénység, egészségügy, jogállamiság, közösségi részvétel, környezetvédelem, esélyegyenlőség, menekültek
  • Fórumbeszélgetés a résztvevőkkel aktuális, civileket is érintő helyi ügyekről, problémákról, együttműködési lehetőségekről, folytatásról
  • Levezetés: koccintás az Ökotárs Alapítvány negyedszázados évfordulója apropóján

Az estek helyszíne és időpontja:

  • Győr, Bridge egyetemi oktatói és hallgatói klub – október 12. (csütörtök) 18 óra
  • Szeged, Grand Café – október 18. (szerda) 18 óra
  • Pécs, Reggeli Bár – október 19. (csütörtök), 18 óra
  • Nyíregyháza, Korona Hotel – október 25. (szerda), 17.30 óra
  • Debrecen, Roncsbár – október 26. (csütörtök) 18.00 óra

A rendezvények ingyenesek és a nagyközönség számára nyitottak – mindenki érdeklődőt szeretettel látunk!

Bővebb információ: Móra Veronika, move@okotars.hu, 20/480-4328

MACI kampány

Kedves Társaink!

Itt van a MACI, a magyar civilszervezetek közösségét jelképező figura.

A MACI segítségével mutatjuk meg mindenkinek, hogy milyen sokszínűek is vagyunk és mennyire megkerülhetetlen a munkánk: mennyi pozitív változás, segítés, érdekképviselet, gondoskodás, tanácsadás, támogatás, igazságkeresés, jótékonyság és még sok-sok egyéb tevékenység kötődik hozzánk.

Azt reméljük, hogy a MACI érthetővé, befogadhatóvá és láthatóvá teszi mindenki számára a civilszervezetek tevékenységét, üzeneteit, tenni akarásukat. Bemutatja, milyen munkát végez a Magyarországon működő több tízezer civilszervezet, és elmondja: hazánk jövője nélkülük elképzelhetetlen.

Hogyan kampányol a MACI?

Ezen az oldalon és a facebookon láthatóak üzeneteink, filmjeink.

A MACI sikeréhez azonban ennél jóval több kell: a ti segítségetek! Mivel kevés pénzünk van kampányra, a MACI-nak kell eljutnia mindenhová. Arra kérünk Benneteket, segítsétek a MACI munkáját – terjesszétek az üzeneteket matricán, plakáton, honlapokon, a közösségi médiában és bárhol, ahol szeretnétek.

Miért jó a MACI-val kampányolni?

Minél többen vagyunk, annál többen ismerik meg, mire képes a magyar civil szektor. A csatlakozók saját szervezetük népszerűsítése mellett az egész civil szektor jóhírét keltik.

Hogyan vehet részt egy civilszervezet a MACI kampányban?

A MACI kampányhoz való önkéntes csatlakozás feltételei:

  • legyen bejegyzett, aktív civilszervezet;
  • legyen átlátható a működése;
  • ne végezzen pártpolitikai tevékenységet;
  • ne legyen szélsőséges, kirekesztő, diszkriminatív;  
  • a civilszervezet a MACI kampány valamelyik logóját használja azokon a felületeken, ahol megjelenik, mint védjegyet!

A feltételek teljesülését a MACI-kampány szervezői nem ellenőrzik. 

A MACI fenntartja magának a jogot, hogy ha kételyek merülnek fel a szempontok teljesülését illetően a szervezetet a kampányból kizárja.

Ha ezeknek megfelelsz, és ezt az adataid frissítésével/regisztrációval az adhat.hu-n mások számára is követhetővé teszed, akkor csatlakozhatsz a kampányhoz. Lépésenként:

  1. egy kattintással nyilatkozz arról, hogy a szervezeted nevében csatlakozol a kampányhoz;
  2. regisztrálj, vagy aktualizáld az adataidat a magyar civilszervezetek legnagyobb adatbázisában, az adhat.hu oldalon (kb. 15 percet vesz igénybe), hogy mások is megtaláljanak! Ez azért lényeges, mert a kampány egyik fontos eleme, hogy az érdeklődő állampolgárok könnyen elérhessék az általuk keresett szervezetet (Adhat Adatlapod regisztrációja során ismét pipáld be csatlakozási szándékod, ugyanis csak ekkor fog automatikusan megjelenni logód a sziamaci.hu oldalon. A regisztráció után a logó kb. fél óra múlva jelenik meg.);
  3. töltsd le a MACI kampány logóját, anyagait, és használd azokon a felületeken, ahol a szervezeted megjelenik, mint egy védjegyet. Példák a használatra: FB profilkép, site-on egy állandó szem előtt lévő helyen, médiamegjelenésben stb. Az FB névjegyben a szervezet tüntesse fel a csatlakozás tényét!
  4. a további kommunikációs csatornák elérése érdekében a csatlakozás után kérjük, hogy írjatok a brummm@sziamaci.hu-ra és küldjétek el a kapcsolattartók nevét és e-mail elérhetőségét. 
  5. Lehetőség van arra is, hogy a Szervező csapat találkozóit látogassátok. Amennyiben részt szeretnétek venni egy-egy ilyen találkozón, azt is jelezzétek a fenti e-mailcímen!

sziamaci.hu