Karate edzés a Mag-házban

A Tempo Karate Klub amatőr karate edzés indítását tervezi gyermekek részére a koppánmonostori Mag-házban. Az edzés indításának feltétele a megfelelő számú résztvevő jelentkezése. 
Előzetes jelentkezéseket várjuk október 31-ig az eletter@novonet.hu címen.

Civil országjárás – rendhagyó esték KÖZügyeinkről, KÖZösségeinkről és magunkról

Esemény időpontja: 2017. október 12.
Helyszín: Győr, Szeged, Pécs, Nyíregyháza, Debrecen

„KÖZöm?” címmel, és sok más civil szervezettel karöltve, idén októberben országjáró körútra indul a 25 éves Ökotárs Alapítvány.

 

A nyilvános estek célja, hogy népszerűsítse a civilek ügyét, fokozza a polgárok részvételi kedvét és hajlandóságát, illetve hogy erősítse a kapcsolatokat, a hálózatosodást a helyben működő és az országos szervezetek között.

Legfrissebb felmérések – például a Közbizalom 2017 jelentés1 – szerint a magyarok a civil szervezetekbe vetett bizalma töretlen, ugyanakkor kevéssé ismerik őket és a közjó érdekében végzett munkájukat. Pedig a civilek ott mindenütt vannak: fedelet adnak a hajléktalanoknak, munkához segítik a fogyatékkal élőket, tanítják a szegény gyerekeket, közösségeket építenek, megvédik a fákat és folyókat éppen úgy, mint az elesettek és kisemmizettek jogait – sokszor önkéntesen, túlórában és lehetetlen körülmények között. Mégsem jut el minden kihez a hírük, eredményeik – ezen szeretne változtatni a maga eszközeivel ez a rendezvénysorozat. Hiszen „mindannyin azt szeretnénk, hogy szűkebb-tágabb környezetünk, városunk, országunk egy „jó hely” legyen, ahol jó élni és lenni. Sok állampolgár és szervezet dolgozik azon, hogy a maga módján tegyen ezért: hozzájáruljon KÖZösségeink fejlődéséhez, KÖZös problémáink megoldásához. Kik ők, és mit csinálnak? Mit tehetek én? – erről fogunk beszélgetni viccesen és komolyan, képpel és szóban.”

Az öt októberi estén a legkülönbözőbb, ismertebb és kevésbé ismert szervezetek képviselői fogják rövid prezentációkban bemutatni az általuk felkarolt ügyeket és eredményeiket például a szegénység leküzdése, az oktatás, a közösségi részvétel, a környezetvédelem, a fogyatékkal élők támogatása vagy épp a jogállamiság terén. Nemcsak az országos, de az adott városokban élőket közvetlenül érintő helyi kérdésekre is sor kerül, méghozzá – reményeink szerint – a közönség aktív részvételével, fórumbeszélgetések formájában, lehetőséget teremtve így a közvetlen találkozásra, bevonódásra. Szeretnénk felkelteni a résztvevők érdeklődését, kedvét arra, hogy csatlakozzanak a részt vevő szervezetekhez, vegyenek maguk is részt az ügyek megoldásában – az rendezvények vége után is.

Az estek programja minden helyszínen hasonló felépítésű lesz:

  • Bemelegítés: Nagy Bandó András humorista műsora
  • Civil gyors: expressz előadások KÖZügyekről és megoldásokról – témáink: oktatás, szegénység, egészségügy, jogállamiság, közösségi részvétel, környezetvédelem, esélyegyenlőség, menekültek
  • Fórumbeszélgetés a résztvevőkkel aktuális, civileket is érintő helyi ügyekről, problémákról, együttműködési lehetőségekről, folytatásról
  • Levezetés: koccintás az Ökotárs Alapítvány negyedszázados évfordulója apropóján

Az estek helyszíne és időpontja:

  • Győr, Bridge egyetemi oktatói és hallgatói klub – október 12. (csütörtök) 18 óra
  • Szeged, Grand Café – október 18. (szerda) 18 óra
  • Pécs, Reggeli Bár – október 19. (csütörtök), 18 óra
  • Nyíregyháza, Korona Hotel – október 25. (szerda), 17.30 óra
  • Debrecen, Roncsbár – október 26. (csütörtök) 18.00 óra

A rendezvények ingyenesek és a nagyközönség számára nyitottak – mindenki érdeklődőt szeretettel látunk!

Bővebb információ: Móra Veronika, move@okotars.hu, 20/480-4328

MACI kampány

Kedves Társaink!

Itt van a MACI, a magyar civilszervezetek közösségét jelképező figura.

A MACI segítségével mutatjuk meg mindenkinek, hogy milyen sokszínűek is vagyunk és mennyire megkerülhetetlen a munkánk: mennyi pozitív változás, segítés, érdekképviselet, gondoskodás, tanácsadás, támogatás, igazságkeresés, jótékonyság és még sok-sok egyéb tevékenység kötődik hozzánk.

Azt reméljük, hogy a MACI érthetővé, befogadhatóvá és láthatóvá teszi mindenki számára a civilszervezetek tevékenységét, üzeneteit, tenni akarásukat. Bemutatja, milyen munkát végez a Magyarországon működő több tízezer civilszervezet, és elmondja: hazánk jövője nélkülük elképzelhetetlen.

Hogyan kampányol a MACI?

Ezen az oldalon és a facebookon láthatóak üzeneteink, filmjeink.

A MACI sikeréhez azonban ennél jóval több kell: a ti segítségetek! Mivel kevés pénzünk van kampányra, a MACI-nak kell eljutnia mindenhová. Arra kérünk Benneteket, segítsétek a MACI munkáját – terjesszétek az üzeneteket matricán, plakáton, honlapokon, a közösségi médiában és bárhol, ahol szeretnétek.

Miért jó a MACI-val kampányolni?

Minél többen vagyunk, annál többen ismerik meg, mire képes a magyar civil szektor. A csatlakozók saját szervezetük népszerűsítése mellett az egész civil szektor jóhírét keltik.

Hogyan vehet részt egy civilszervezet a MACI kampányban?

A MACI kampányhoz való önkéntes csatlakozás feltételei:

  • legyen bejegyzett, aktív civilszervezet;
  • legyen átlátható a működése;
  • ne végezzen pártpolitikai tevékenységet;
  • ne legyen szélsőséges, kirekesztő, diszkriminatív;  
  • a civilszervezet a MACI kampány valamelyik logóját használja azokon a felületeken, ahol megjelenik, mint védjegyet!

A feltételek teljesülését a MACI-kampány szervezői nem ellenőrzik. 

A MACI fenntartja magának a jogot, hogy ha kételyek merülnek fel a szempontok teljesülését illetően a szervezetet a kampányból kizárja.

Ha ezeknek megfelelsz, és ezt az adataid frissítésével/regisztrációval az adhat.hu-n mások számára is követhetővé teszed, akkor csatlakozhatsz a kampányhoz. Lépésenként:

  1. egy kattintással nyilatkozz arról, hogy a szervezeted nevében csatlakozol a kampányhoz;
  2. regisztrálj, vagy aktualizáld az adataidat a magyar civilszervezetek legnagyobb adatbázisában, az adhat.hu oldalon (kb. 15 percet vesz igénybe), hogy mások is megtaláljanak! Ez azért lényeges, mert a kampány egyik fontos eleme, hogy az érdeklődő állampolgárok könnyen elérhessék az általuk keresett szervezetet (Adhat Adatlapod regisztrációja során ismét pipáld be csatlakozási szándékod, ugyanis csak ekkor fog automatikusan megjelenni logód a sziamaci.hu oldalon. A regisztráció után a logó kb. fél óra múlva jelenik meg.);
  3. töltsd le a MACI kampány logóját, anyagait, és használd azokon a felületeken, ahol a szervezeted megjelenik, mint egy védjegyet. Példák a használatra: FB profilkép, site-on egy állandó szem előtt lévő helyen, médiamegjelenésben stb. Az FB névjegyben a szervezet tüntesse fel a csatlakozás tényét!
  4. a további kommunikációs csatornák elérése érdekében a csatlakozás után kérjük, hogy írjatok a brummm@sziamaci.hu-ra és küldjétek el a kapcsolattartók nevét és e-mail elérhetőségét. 
  5. Lehetőség van arra is, hogy a Szervező csapat találkozóit látogassátok. Amennyiben részt szeretnétek venni egy-egy ilyen találkozón, azt is jelezzétek a fenti e-mailcímen!

sziamaci.hu

 

Manó út a Mag-háznál!

Csoportok és családok jelentkezését várjuk 2017. november 6. és december 6. között a Mag-házba, ahol meglepetéssel teli vidám és interaktív foglakozással készül a Mikulás és szorgos manói.


Iskolai közösségi szolgálat teljesítésére várjuk fiatalok jelentkezését.  2017. november 6. és december 6. között, ahol vidám, interaktív Mikulás-váró foglalkozással készülünk, mint a Mikulás manói.

Csemete Babahordozó Klub

Kedves Családok!

Csemete Babahordozó Klub minden hónap harmadik keddjén 10 órától!
A Mag-ház családias környezete ad helyszínt a hordozás és mosható pelenkázás iránt érdeklődő családok klubnapjának a fűtési szezonban. Gyere el, ha:
• hordoznál
• hordozol
• eszközválasztás előtt állsz
• új eszközt/kendőt próbálnál
• közösségre vágysz!

A gyermektársaság és szabad játék örömén kívül számos játék áll a kicsik rendelkezésére, hogy amíg anya beszélget, se legyen unalmas a délelőtt! Hordozási tanácsadó segít az eszközökről szóló rengeteg információ közti kiigazodásban, és próbálni-kölcsönözni is lehet.

Pótnagyi klub

Ha:
a nagyszülők távol élnek, vagy már nem tudsz rájuk támaszkodni, vagy
ha nagyszülői korban vagy, s van kedved ‘pótunokázni’, akkor
itt a helyed. Várunk a most induló pótnagyi klubunkba, melynek célja, hogy segítse a szabadidővel és kellő aktivitással rendelkező pótnagyik és igazi nagyik hiányban lévő kisgyermekes családok egymásra találását.

Érdeklődni lehet:
+3634/526-955

Családbarátműhely a Mag-házban!

Kedves Családok, Családalapítás előtt állok!

Elindul Családbarát Műhelyünk, október 11.-én (szerdán) 17 órakor!
A Családbarát Műhely azzal a céllal alakul, hogy családok bekapcsolódásával baba-barát közegben, a családalapítás, a gyermekvállalás, a család területén havi rendszerességgel tematikus foglalkozásokat szervezzen.
A Családbarát Műhelyt szakember vezeti: Kallay Kata pszichológus, nevelési tanácsadó várja a felmerülő témákat, segíti a felmerülő kérdések megválaszolását!

A program ingyenes!

 

“Szer-Tér” műhely Komáromban!

  • Túl sok a mindennapi stressz? – Tanulj technikákat, amivel csökkentheted!
  • Fejlesztenéd érzelmi és társas intelligenciádat? – Tanulj módszereket, amivel formálhatod!
  • Elakadásod van életedben, amin változtatni szeretnél? – Itt azt is megteheted!

 A műhely Rúzsa Ágota Éva az AGA alapító-igazgatója, a SoL Global hazai vezetője által kifejlesztett csoportos, rendszeres foglalkozás. Mentális önsegítő/önképző kör a mindennapi stressz csökkentése, az érzelmi és társas intelligencia fejlesztésére valamint támogató társas figyelemre.

A program ingyenes!