Felhívás Beke Pál Emlékcím 2019 adományozásának ajánlására

Beke Pál Emlékcím célja példaértékű közösségi, kulturális, művelődési és ifjúsági szervezetekben, intézményekben hosszú ideje, példamutató, adaptálható, innovatív tevékenységet végző ’szakember’ elismerése. Olyanoké, akik arra adnak választ: miképpen lehet megerősíteni, megadni, megszerezni vagy épp visszaadni, visszaszerezni a meglévő, a valaha megvolt vagy az esetleg még meg nem tapasztalt méltóságot. Azt, amely tartást ad az egyes embereknek, közösségeknek, településeknek, térségeknek, illetve saját maguknak. Amelynek birtokában úgy érezhetik: nem csak lakosai, hanem polgárai településüknek, országuknak, Európának. Az Emlékcím tulajdonosainak közös tulajdonsága, hogy mindezt közösségi alapon, a méltóságukat kereső és megteremtő emberekkel együtt, nem csupán értük, hanem velük közösen teszik.
Javaslat tehető közösségi és/vagy ifjúsági munka területén végzett értékteremtő munkáért.

A Beke Pál Emlékcím alapítói és adományozói: Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete, Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság, Közösségfejlesztők Egyesülete, Magyar Comenius Társaság, NMI Művelődési Intézet Közhasznú Nkft., Települési Gyermekönkormányzatokat Segítők Egyesülete.

Javaslat tehető közösségi és/vagy ifjúsági munka területén végzett értékteremtő munkáért.

Javaslataikat 2019. március 10-ig várjuk e-mailen (eletter@novonet.hu, az üzenet tárgyába kérjük, írja be: Javaslat Beke Pál emlékcímre), az adatlap letöltése, vagy az alábbi felületen: https://goo.gl/forms/I1hpRiSXiL7yl4E13

2019. január 3-án nyitunk újra

Ezúton értesítünk minden kedves barátot, partnert és érdeklődőt, hogy a holnapi napon bezárunk és csak 2019. január 3-án nyitunk újra.

Időnket, energiánkat és szabadidőnket nem sajnálva segítettük egész évben a civil munkát, de most mi is a családunknak kedvezünk. Kérjük, hogy ez időszak alatt – még ha nektek pont ebben az időben lenne a leginkább megfelelő, – ne keressetek bennünket munkával. Engedjétek, hogy munkatársaink, önkénteseink is önfeledten  tudjanak a családjuk körében ünnepelni. 
Január 3-tól, mint korábban jeleztük, új struktúrában ugyan, de továbbra is a köz szolgálatába állunk. megfelelő, – ne keressetek bennünket munkával. Engedjétek, hogy munkatársaink, önkénteseink is önfeledten  tudjanak a családjuk körében ünnepelni. 
Január 3-tól, mint korábban jeleztük, új struktúrában ugyan, de továbbra is a köz szolgálatába állunk.

IV. Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal szakmai fórumán Monostori Éva a közfoglalkoztatás tapasztalatait ismertette a hajléktalan mintaprogramot megvalósító közfoglalkoztató szemszögéből, amelyben immár harmadik éve foglalkoztatnak a komáromi székhelyű Mag-házban. 

Monostori Éva, szakmai fórum Tatabányán

A szakmai fórumot 2018. szeptember 4. tartották a Tatabányai, Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalban, amelyet Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott nyitott meg. A szakmai fórumon a Mag-házban megvalósuló mintaprogram mellett Sógorka Miklós, Súr polgármestere mutatta be a településén megvalósuló közfoglalkoztatási programokat. A IV. Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítást és szakmai fórumot a Belügyminisztérium munkatársai is figyelemmel kísérték. 


1700 közmunkás van a megyében című cikk letöltése | Kisalföld 2018.09.05.

Mindent a közösségről – Szabadegyetem és konferencia

Mindent a közösségről konferencia programjaA szabadegyetem három napja a lokális élelmiszerellátás közösségi dimenzióját járja körül a teljesség igénye nélkül, egyúttal induló eseményét képezi egy tatai bevásárlóközösség szervezésének is. A tervezett előadások témái a rövid ellátási lánc (REL) gyűjtőfogalma alá tartozó azon közösségi megoldásokat tekintik át, melyek hitünk szerint a helyi társadalom szövetének erősítését szolgálják. A fenntarthatóság társadalmi relevanciáján túl tárgyaljuk a fogalom környezeti és gazdasági vonatkozásait is számos jó példán keresztül. Az esemény két elméleti napját követően a résztvevők “testközelből” figyelhetik meg a fent említett bevásárló közösség első nyílt napját, lehetnek részesei az alakulás első fázisának.

Online jelentkezés a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság honlapján!