Korán reggel nekiláttunk tegnap a feladatoknak, vagyis a legnehezebb napnak.
Tudtuk, hogy nehéz lesz, strapás lesz, készültünk is rá, de nagy szerencse, hogy reggel még zuhogott, délelőtt még borongott, mert így legalább nem fájt a szívünk a Duna iránt.

Nehéz is felsorolni, hogy mi mindent készítettünk, de azért megpróbáljuk.

Egy biztos, hogy reggel 8-tól Lajosné Koczka, Koczka mama határozott, de nagyon kedves irányítása alatt szolgáltunk. 🙂
Szívvel és lélekkel, mert imádjuk a csalamádét, még ha a hagymapucolást meg is könnyeztük.
A kollektív sírás után jön a nevetés, mert minden üvegbe kerül mosolygós fejecske, ami nem csak Koczka mama védjegye, hanem a mi lelkesedésünk is.

A savanyú mellé Éva Monostori vezetésével készült még sárgabarack lekvár és rostos meggylé is. Természetesen a szörp sem maradhatott el, ebben az évben citromfűből készült.
Tele is lett az összes üzemen kívüli hűtő, amiben a dunsztolást végeztük.

Mivel ezen a napon több fronton is jelen voltunk, így Tóth Ágnes Anikót ‘elvesztettük’ egy időre. De talán nem is baj, mert így legalább Ágica és Bogi kiteljesedhetett, az előző nap tanult méteres kalácsot ezúttal ők ketten készítették el, ezúttal segítség nélkül. Miklós Danielovicsnak jutott a hálás szerep, övé lehetett a maradék csokoládé.

Uzsonna előtt még egy utolsó dobás, hiszen az elmúlt évben a legsikeresebb finomság Váradi Enikő tejfölöse nem maradhatott el. Ezt ugyan nem tudtuk kóstolni, mindenki hazavitte, s majd ma este odahaza teszteli.
Szerintem jó lesz. 🙂

Természetesen készültek a receptes könyvek is, és maradt idő a játékra is.

Sokat dolgoztunk, rengeteg dolgot alkottunk és a legnagyobb baj, hogy holnap már vége a hétnek, s egy évet kell várni a legközelebbi táborra.