Tudom, elkéstem az ősemberek utolsó napjával, de hát, ha a tábort nem is, bennünket egy kicsit elmosott az özönvíz.
Pedig esett pénteken is, ahogy csak bírt.
Reggel még csak esegetett, aztán nekiesett, s egész délelőtt mosta az aszfaltot, növelte a Duna vizét.
Szerencsére nem estünk kétségbe, mert a pénteki délelőttöt úgy is magunknak szántuk.
Zenélgettünk az Ördöngös Népzenetanoda Horsa Istvánnal, amiért nem tudunk elég hálásak lenni.
Most is több gyermek bizonyult tehetségesnek, jól kihangosítjuk, hogy anyukák és apukák is meghallják. Pista bácsi nagy szeretettel oktatná is őket, ha a kedv nem apad.
Jókat nevettünk, szórakoztunk, s Ádám kivételével mindenki fejlődött népzenei vonalon.
Össze kellett számolnunk, hogy a csütörtöki portyán melyik csapat mennyi jószágot gyűjtött elemózsiának.
Na, de nem csak az élelem fontos a túléléshez, hanem az ügyesség, a fortélyosság és a kitartás is. Mindezekre a délelőtt hátralévő részében sort is kerítettünk. 300 pontot kellett elérni ahhoz, hogy túléljünk, így nagy volt a küzdelem, amelynek sorrendjét és beosztását mindig a szerencse döntötte el. A küzdelem mellett már csak a ’kő-papír-olló’ volt a leglendületesebb, hiszen minden esemény előtt ezzel döntöttünk.
Nem csigázom a kedélyeket, igen, nagyon szuper és tehetséges, szorgalmas ősembereink voltak, mert mind a három ősközösség túléli a jégkorszakot, ez már egészen biztos.
Most, hogy megnyugodtunk, ünnepeltünk is egy kicsit, volt szülinaposunk és hogy ne maradjon ki a Duna-part ezen a napon sem, ha már kivilágosodott ebéd utánra, akkor portyáztunk még egy utolsót, hogy legyen emlékünk, ami kitart a jövő évig.
Igaz, hogy még nem ért véget a nyári táboros szezonunk, de itt kell köszönetet mondanunk Laposa Jázminnak, Konkonyi Árminnak, Lakatos Ádámnak és Juhász Péternek, akik az elmúlt évben már teljesítették az iskolai közösségi szolgálatukat, de az idén ismét vállaltak velünk táboroztatást, aminek nálunk jobban csak a gyerekek örültek.