A társas tábor zárásáról.
Mert úgy elment ez a péntek, hogy csak na!
Nem volt nagyon jó időnk, szinte egész napra beszorultunk a terembe, de így legalább volt időnk az elvarratlan szálakra.
Befejeztük a játékainkat.
Már aki, készített ugye.
Aztán rákaptunk a terem be- és átrendezésére is.
Előbb tornázgattunk, aztán kitaláltuk, hogy lehet ebből labirintus is, s ha már felépítettük a labirintust és nem is vagyunk olyan sokan, akkor miért is ne játszhatnánk egy kis számháborút.
Számháborút!
Egy 50 négyzetméteres teremben!
Hát, sok mindenre gondoltunk, de azért erre pont nem.
S akkor eszünkbe jutott, hogy nem is voltunk a Dunán, úgy eljátszottuk az időt.
Hát nem is megyünk, mert idő van. Jönnek a szülők.
S ekkor villant az, ami egy hétig nem.
Atyaég! Hát itt vannak a játékok és ki sem próbáltuk őket!
És kipróbálták.
A játékokat is, no meg a szülők tűrőképességét is.
Szerencsére ez utóbbiból is akadt bőven, így a táborzárás napján már-már majdnem itt is aludtunk.
Közösen.
Játékosan.
Szülősen.
Szóval jó volt ez a hét, érdemes lehet megismételni.