Mert hát hiába süt olyan kitartóan és erősen a Nap, nekünk is megvannak a napi feladataink, amiből engedni ugyan tudunk, de elhagyni azt egészen biztos, hogy nem.

Mivel barkácstábor van, ezért a délelőtt erről kell, hogy szóljon.
Szólt is.

Volt itt minden! Kalapács, véső, ecset, festék, szorító, fűrész, spakli.
S akkor még fúrógép, fűrész, abból több is. Egy egész csiszoló arzenál és hőlégfúvó, szinte minden olyan, ami veszélyes, de annál érdekesebb.

Ez az a tábor, ahová 10-12 gyerkőcnél többet nem tudunk fogadni, s majd ugyan ennyi segítő van, akik felügyelnek, ügyelnek, segítenek, szóval ott vannak mindenhol, ahol valami munka folyik.

Nincs olyan feladat, amit ne tudnának a gyerekek megcsinálni. Még a legkisebbek is.
Ha nem is az egész munkát, de minden munkafolyamatba beállnak és formálják azt, amit kell. Mert itt kell.
Hiába a vakáció, a jó idő, a feladat az feladat, ami adott, szóval csináljuk.

Ehhez kell akkor egy kicsi, aki táborozik és aki tanul és aki alkotni akar.
Van egy nagy, aki felügyel, segít, őrangyalként figyel és van egy feladat, vagyis kettő, így ha az egyikbe egy kicsit belefáradtunk, akkor itt van a másik.

De szerencsére a tegnapi napnak is volt délidője, s ha már falatozunk, akkor utána pihennünk is kell. Irány a Duna-part, egy kis mesélés, sétálás, felderítés, majd csobbanás.

Jó a víz.
Az iszap már alakul.
A tegnapi gát mára okafogyottá vált.
Az ősemberek táborai megviseltek.
De még állnak.
Nagy a meleg, hiába a finom hamburger uzsira, kipurcantunk.