A helyi lakosság és szervezeteinek aktivizálása

E módszercsoportba a helyi lakosság és szervezeteinek aktivizálása (úgy is mondják: mobilizálása), vagyis megszólítása és bevonása a közös gondolkodásba és helyi cselekvésbe, valamint a folyamatos közösségi kommunikáció megszervezése és fenntartása. Hogy az aktivizáló módszerek közül a kezdeményezők csoportja, a "központi mag" melyiket választja ki, az a közösségük adottságaitól és a kezdeményezők csoportjának sajátosságaitól függ - hányan vannak, mennyi időt hajlandók e munkára szánni, alávetik-e magukat valamiféle felkészülésnek, stb. Mindenesetre azt kell mérlegelniük, hogy esetükben melyik módszer lesz a legalkalmasabb a cselekvős körének kiszélesítésére, a "szélesebb kör" kialakítására. A továbbiakban ismertetésre kerülő módszerek valamennyien alkalmasak a szélesebb kör kialakítására.

Helyi önszervező-köri mozgalmak

Máig talán legértékesebb módszercsoportunknak tartjuk a helyi önszerveződést serkentő, a helyi tudást és a közösségi segítést egyszerűen feltáró, rendszerbe foglaló módszereket, amelyeket összefoglaló néven önszervező-kori mozgalmaknak hívunk. E kifejezés a módszer lényegét ragadja meg, amely a módszercsoport különböző variációiban is rendre érvényesül. A módszer nagyszerűsége éppen egyszerűségében rejlik: kevés fejlesztői rásegítéssel, nagy közösségi hozzájárulással hozza a felszínre a rejtett értékeket, s teszi nyilvánossá, bízva a tartalom mozgósító erejében.

E módszert a hazai közösségfejlesztés kezdetétől, a 80-as évektől a 90-es évek közepéig több közösségben is sikerrel alkalmaztuk, a 90-es évek közepétől hatása azonban érezhetően gyengült. A rendszerváltás utáni frusztrált, elkeseredett közösségekben úgymond "nem értek rá foglalkozni ilyen lényegtelen dolgokkal", s az átrendező társadalom problémáihoz képest nem becsülték igazán a "soft", gazdasági kitörést úgymond nem eredményező módszereket (valljuk be, magát a közösségfejlesztést sem). Úgy tűnik - vagy csak reméljük? -, hogy a lassan megnyugvó - belenyugvó? - közösségekben mostanában megfogalmazódik az érdeklődés és az igény arra, hogy a helyben élő embereket helyezzék a közgondolkodás középpontjába.

A módszer története a 70-es évek legelejére nyúlik vissza, amikor is budapesti Műegyetemen Varga A. Tamás kulturális vezető útjára indította az Egyetemisták a közművelődésért elnevezésű önkéntes mozgalmat, melynek célja a jövő értelmisége társadalmi felelősségvállalásának elősegítése volt. Ennek során 200 körüli művelődési házat mértek fel a műegyetemisták százai, szakjuknak megfelelő szempontból, s közülük egyet, a kunszentmiklósit, fel is újítottak. Az önszervezőköri mozgalom szintén műegyetemi 1972-73-as gyakorlata arról szólt, hogy a hallgatók választhattak egy több száz témára kiterjedő önművelődési ajánlatból. Ha legalább öt hallgató vállalkozott egy téma közös tanulmányozására, akkor szakmai segítséggel állíthatta össze programját, mert szakembert, szakanyagokat és helyiséget igényelhetett az egyetem Kulturális Titkárságától. 1973-ban 80 önszervező kör indult az "R" Klubban. Az önszervező-köri mozgalom egy másik változata a Pintér Tibor és kollégái által létrehozott 1981-es ún. "Szegedi Tankatalógus", vagy az 1981-es hajdúsági tanulóköri mozgalom, vagy az 1984-től kétévente, 4 alkalommal kiadásra került bakonyi kalendáriumok "Tanítana-Tanulna" rovatai. Az utóbbi 5-10 évben - mintegy a módszer életképességét bizonyítandó - ismét új variánsok bukkantak fel, a svéd tanulókörökkel nagyban rokon párbeszéd körök, ill. az egymás segítését nagyobb léptékben szervező szívesség-szolgálatok, vagy a KÖR-mozgalom (melynek vizsgálata már elvezetne az Angliában honos LETS rendszerhez - Local Economic Trade System). De helyi önszervező mozgalomnak tartjuk a helytörténeti, településszépítő, környezetvédő, természetvédő, virágosítási mozgalmakat is.

- Tankatalógus

Ez egy címjegyzék, amelyben a helyi emberi erőforrások - tapasztalat, tehetségek és tudás - tárul fel s jelenik meg önállóan pl. "Tankatalógus" -ként, vagy más helyi orgánum - kalendárium, évkönyv stb. részeként. Amikor először alkalmaztuk ezt a módszert (Varga, 1983), kettős cél vezetett minket. Az akkori művelődési otthoni gyakorlatban a magas kultúra terjesztése kapott prioritást, s ez a törekvés meglehetősen kevés visszhangot váltott ki a helyi közösségekből. A hallgató többség bevonása érdekében "rehabilitálni" szerettük volna az ún. hétköznapi kultúrát, bizonyítani, hogy mindenütt van hozzáértés, tapasztalat, amelyik valamilyen oknál fogva nem tud a közösség egésze számára is megmutatkozni, s így nem is válik a helyi fejlődés tényezőjévé. A másik célunk az volt, hogy a tudásuk bemutatására felbátorodott embereket önszerveződésre buzdítsuk. A "központi magot" alkotó kezdeményező lakosok végigjárták a településeket és valamennyi felnőtt embernek feltették a kérdést:

Mi az, amihez a legjobban ért és amit szívesen megtanítana másoknak?
Mi az, amit szívesen megtanulna másoktól?
Hozzájárul-e, hogy a neve és címe megjelenjen egy helyi címjegyzékben?

A kérdésekre a válaszokat helyi lakosok gyűjtötték össze és szerkesztették együvé, a Tankatalógusba.
Az azonos témában járatos és érdeklődő emberek neveinek egymás mellé szerkesztése sokak számára tette egyértelművé, hogy nem kell szakkörvezetőre, klubvezetőre várni, kellő információk birtokában saját maguk is megtalálhatják egymást.

- A svéd tanulókör

A svéd népoktatás egyik általánosan elterjedt formája a tanulóköri mozgalom, amelynek célja - az oktatással szemben - nem csupán tudás átadása és növelése, hanem a társadalmi tapasztalat kommunikációja és a társadalmi tudatosság, aktivitás fejlesztése az állandóan változó társadalomban, amely a szélesebb körű és mélyebb demokráciához vezet. Az oktatási szervezetek, népfőiskolák és könyvtárak segítségével Svédországban mindenki részt vehet a felnőttoktatásban, fejlesztheti tudását, társadalmi tudatosságát, szolidaritást és fejleszthet ki a többiek iránt, s elköteleződhet a társadalmi cselekvés mellett. A svéd népességnek évente mintegy 35%-a (8,7 millió lakos) vesz részt valamilyen formában a felnőttoktatásban. (!)
A tanulókörben a munka a résztvevők saját szükségleteik és érdeklődési területeik szerinti tudáskeresésre épül. A munkát a demokratikus értékek jellemezik, melynek fényében az egyének közötti tapasztalatcsere és az elemzés kerülnek előtérbe. A közös stúdiumot záró tanulmányok nagyban függenek a résztvevőknek a munka megtervezése és kivitelezése során tanúsított aktív részvételétől.

A tanulókör emberek kis csoportja, amely hosszú időn keresztül újra meg újra összejön, hogy a terv szerint tanuljon, vagy kulturális tevékenységet végezzen egy elismert vezető irányítása alatt. Amikor az első tanulókörök létrejöttek, vezetőik nem voltak sem képzettek, sem szakemberek területükön, míg a mai vezetők közül egyre többen részesülnek szakképzésben. Egy jó tanulókör alapja azonban nem más, mint a kör vezetőjének és résztvevőinek együttes tudása, jó tananyagokkal párosítva. (CESAM, 1994). A svéd önképzőkör az aktív polgári részvétel és az önnevelés eszköze. A svéd önképzőkör jobb állampolgárokat nevel. Az önképzőkörök résztvevőinek 1/3-a - tekintet nélkül a körök témájára - a körben való részvétel után aktívabban vett részt a közügyekben. (Vestlund, 1981)

- A párbeszéd körök

Hankiss Elemér és munkatársai kezdeményezésére a 90-es évek közepe táján nálunk is egyre többen hozzáláttunk, hogy meghonosítsuk az önszervező köri mozgalom egyik variánsát, az ún. "Párbeszédkör" módszert. Az általuk kiadott módszertani füzet a vita és a párbeszéd szembeállításával mutatja be a társadalmi részvétel kívánatos modelljét, a polgárok és szervezeteik általi párbeszéd során megszülető konszenzust. (Hankiss és Borbélyné Nagy Éva, 1996)

A vita
- A vitában való részvétel célja az, hogy saját álláspontunk helyességét, illetve az ellenkező álláspont helytelenségét bizonygassuk.
- A vita saját meggyőződésünk megerősítését szolgálja.
- A vitát meg kell nyerni (avagy el lehet veszíteni) - ez az érvelő tehetségétől éppúgy függ, mint az érv érdemességétől.
- A vita természeténél fogva az igazság részleges, szelektív bemutatását követeli.
- A vita csak a résztvevők álláspontjaival foglalkozik kizárva minden más lehetőséget.
- A vita az álláspontokba helyezett érzelmi befektetést növeli, ezzel is nehezebbé téve egyéb lehetőségek megvizsgálását.
- A vitát nem nehéz propaganda célokra fordítani

A menedzselt politikai "viták":
- megőrzik a nyíltság illúzióját; álcázzák a platformok esetlegességét;
- erősen színezettek a résztvevők érdekeinek megfelelően (annak lehetőségét, hogy pl. talán egyiküknek sincs igaza, általában senki sem említi meg).

A párbeszédi alternatíva
- A párbeszédben az álláspontok helyességét illető ítélkezést félretesszük.
- A cél az, hogy a különféle álláspontokat meghallgassuk, azokat megértsük, s azokból tanuljunk.
- A legfontosabb teendő, hogy meghallgassuk egymást s ezúton felfedezzük véleményeink közös elemeit.
- Az egyik fő cél, hogy a saját álláspontunk bizonygatása helyett a megoldások egyéb lehetőségeit mérlegeljük.
- A párbeszédnek nincsenek vesztesei, de amennyiben mindenki tanul s bővíti látókörét, mindenki nyer.
- A párbeszéd a résztvevők kölcsönös bizalmát, egymás iránti tiszteletét, önbecsülését, magabiztosságát, nyelvi és vitakészségi jártasságát növeli.
A párbeszéd felszabadít s növeli a kritikai ítélőképességet
Minél több oldalról világítja meg a témát a párbeszéd, annál hathatósabb ellenszere a propagandának.

Az önképzőkör
- Demokratikus kiscsoportos párbeszéd.
- Mindenki egyenlőként, aktívan részt vesz.
- A képzett vezetőnek nincs hatalma; szerepe az, hogy az eszmecsere párbeszédi jellegét s élvezetes légkörét biztosítsa.
- A párbeszédnek nincs semmi nyíltan vagy titkosan előre tervbe vett vagy elvárt eredménye.
- A résztvevők mindenben közösen határoznak.
- A párbeszéd egyik legfontosabb eleme egymás tiszteletteljes, aktív meghallgatása.
- A cél az, hogy egymás álláspontjait megvizsgáljuk s azokat megértsük.
- Az önképzőkör a résztvevőket szellemileg felszabadítja és önbizalmukat növelve megerősíti.
- A kör munkájának egyik legfontosabb eredménye a különféle álláspontokban rejlő közös vonások közös alapként való feltárása.

Az önképzőkör a demokratikus polgári tevékenység és az önművelés élvezetes eszköze.

- Szívesség szolgálatok, önkéntes szolgálatok

Amelyik közösségben az emberek bizalommal vannak egymás és az intézményeik iránt, együttműködnek és szolidárisak, az gazdaságilag is eredményesebb. Biztosak vagyunk tehát abban, hogy az önszervező köri módszerek is hozzájárulnak a gazdaságilag is erősebb közösségek létrejöttéhez.
Vannak e módszernek olyan variánsai is, amelyeknek - pénz közbeiktatása nélkül - közvetlen anyagi-gazdasági haszna is van (s emiatt a szakmában erősen vitatottak is!).

A helyi önszervező-köri mozgalmak bármelyike komoly impulzust adhat a helyieknek az egymással való rendszeres kommunikációra, az egymástól tanulásra, az egymáson segítésre. Kialakítja a bizalom és az együttműködés légkörét, amely minden demokrácia alapfeltétele. Bár e tevékenységek nem mindig láthatóan zajlanak - hiszen éppen az a lényegük, hogy az interperszonális kapcsolatokat alakítsák -, szükséges a folyamat katalizálása, életben tartása, ösztönzése, szakmai és szervezési segítése, koordinálása. Ha már egyszer e módszerek bármelyike alkalmazásra került - s tegyük fel, sikerrel -, nem dőlhetünk elégedetten hátra, mert a közösségi munka életben tartására, megújítására mindig szükség van. Még ha a közösségi munka be is épül a helyi életbe, akkor is gondozni szükséges, mert - csakúgy, mint a "demokrácia-csinálást" -, azt minden nemzedéknek újra kell tanulnia.

A további aktivizáló módszerek is jó szolgálatot tehetnek a közösségi folyamat egy-egy pontján, de akár fel is fűzhetők egy logikus sorrendbe, s egymás után is alkalmazhatók.

A "Jövőműhely" módszere (Jung, Millert, 80-as évek)

A közösségi problémák feltárásának, súlyozásának és a jövőbeni közösségi tevékenységek kiválasztásának leggyorsabb módszere az ún. "Jövőműhely"-módszer, amely a tervezéshez vezet el bennünket. Alkalmazása akkor ajánlatos, ha rövid idő alatt (1 nap vagy 3 este) szeretnénk eljutni a közösségi cselekvési terv körvonalazódásáig, ha már rendelkezésre áll a kezdeményezők aktív csoportja, az a bizonyos "központi mag", amely gyakorlott a fogalmi gondolkodásban, s amelyik képes egy egymásra épülő gondolatmenetet közösségi, tehát együttműködő módon végiggondolni.

Komoly problémát vet fel azonban a módszert követő lépés meghatározása. Az elkészült terveket kik fogják kidolgozni és megvalósítani? Hogyan tehető széles körben ismertté, átélhetővé a központi mag által elkészített terv, s hogyan képezhető a megvalósításához közösségi akarat? Emiatt e módszer alkalmazását jelenleg főként képzési szituációban tartjuk lehetségesnek, nem zárva ki annak lehetőségét, hogy a szakmafejlesztés további éveiben találunk jó megoldásokat a módszer közösségi folyamatba történő jobb beágyazottsága érdekében.

A módszer létrehozói Robert Jung német szociális munkás és Norbert Millert német szociálpolitikus, akiknek módszertani leírását 1996-ban fordíttattuk le magyarra.

A módszer leírása:

1. Előkészítés

Az emberek bemutatkoznak egymásnak, s a csoportvezető(k) elmagyarázza(ák) a módszert, amellyel a nap folyamán dolgozni fognak. Elsőként témákat kell választani, s egy példán keresztül be is lehet mutatni a módszert.
A témák legyenek pozitív célok, amelyekkel a csoport egyetért. Mindig meg kell vizsgálni, hogy a csoport egyetért-e a témával. Ha nem, el kell kezdeni keresni egy új, megfelelő témát. Példák a témákra:
a lakóközösségi központ - mindenki ügye;
jó életkörülményeket a közösség idősebb tagjai számára;
megfelelő segítséget a fogyatékos gyermekeknek;
értelmes munkát a közösség munkanélküli fiataljainak;
értelmes szabadidős lehetőségeket - kábítószer nélkül.

2. Kritika

a) Mindenkivel jegyeztessük föl a kulcsszavakat (lehetőleg 1-1 szót), azokat az akadályokat leírandó, amelyek a cél elérését meghiúsítják. Ezt csendben végezzük (10 perc).
b) Ezután mindenki felírja oszlopokban a falra kitűzött nagy papírlapokra az általa feljegyzett szavakat.
c) A vezetők felolvassák a szavakat és értelmezik azok tartalmát, szükség esetén kiegészítik magyarázó szavakkal. Vita a szavak alkalmasságával vagy érvényességével kapcsolatban nem megengedett.
d) Szavazás. Minden résztvevőnek van 10, a kulcsszavak között elosztható pontja: adhatják mind a 10-et egy szóra, vagy egy-egy pontot tíz különböző szóra stb. A szavazás is csendben történik - semmilyen befolyásolás nem megengedett. Ezután a vezetők összegyűjtik a szavazatokat, csoportosítják az azonos témára vonatkozó szavakat és összeadják a szavazatokat. Ilyetén módon a figyelem azokra a témákra/szavakra fog irányulni, amelyek a legtöbb szavazatot kapták: van egy listánk azokról a témákról, amelyeket a résztvevők legfontosabbnak találtak.
e) Tagadó mondatok (negatív állítások) felírása
Formáljunk kb. öt fős kiscsoportokat. Mindegyik csoport kap egy nagy papírt és egy filcet. Egy-egy mondatban meg kell fogalmazniuk a legtöbb pontot kapott szavakat/témákat. A negatív kulcsszavak tehát tagadó mondatokba épülnek. A kész lapokat felakasztják a falra. A mondatokat felolvassák és szükség esetén értelmezik. Semmi vita!

3. Újraírás

- pozitív mondatalkotás ("ideális állapot"-jellegű mondatok)
a) Újra kis csoportokban dolgozunk, és átalakítjuk a negatív mondatokat pozitív állításokká, vagyis feltételezzük, hogy a legfontosabb dolgok ideális állapotukban működnek. A mondatokat nem folyamatosan írjuk, hanem külön vezetjük, hogy a következő szakaszban szavazhassunk rájuk.
b) Az "ideális állapot" kijelentések bemutatása
A mondatokat felakasztjuk a falra, felolvassuk és értelmezzük. Minden csoport azonos mondatai között vannak apró különbségek.
c) Szavazás az "ideális állapot"-ot tartalmazó kijelentésekről
Minden egyes résztvevő öt pontot kap most, és azzal gazdálkodhat. A vezetők megszámolják a szavazatokat, szétvágják a csoportok mondatlistáit és újracsoportosítják őket (ragasztót használva) összetartozó témák csoportjaiba. E csoportokat felerősítik a falra. Ez a szavazatszámlálás, vágás-ragasztás akkor történik legjobban, ha ezalatt a résztvevők a következő feladaton, a fantázia terven dolgoznak.

4. Fantázia projekt/kreatív feladat

a) Új, lehetőleg ötletes csoportbeosztás - pl. nők-férfiak, piros-kék ruhadarabot viselők, órát jobb kézen-bal kézen viselők stb.
Minden csoportnak egy fantáziatervet kell létrehoznia, melyhez korlátlan erőforrások állnak rendelkezésre. Ennek a projektnek valamilyen módon kapcsolódnia kell a napi témához. A csoportok lehetőleg rajzzal, ábrával stb. illusztrálják gondolataikat, ne hosszas írásműveket készítsenek.
Fantáziapéldák:
"Vidámpark"
"Kórházi várószoba kialakítása gyerekeknek"
"Szent Iván-éji ünnepség a közösség valamennyi tagjának részvételével"

b) A fantáziaprojektek bemutatása
Minden csoportból egy csoporttag előadja a csoport projektjét egy döntnöknek (lehetőleg ne a vezető legyen, hanem pl. egy vendéglátó vagy más személy). A "győztes" kiválasztását díjkiosztás követi (édesség), vigaszdíj(még édesség) a többieknek.

5. A részletes vízió szakasza

a) A fantáziaprojekt során keletkezett energiát és lelkesedést most az ideális állapottól egy részletesebb képre irányítjuk: hogyan is festene a feladat-vállalkozás a legsikerültebb formájában? A résztvevők képzelete megint csak szabadon szárnyalhat: nincsenek bürokratikus vagy anyagi korlátok. Kihangsúlyozandó, hogy a csoportoknak csak az ideális végső képet kell megrajzolniuk, nem pedig az odavezető utat, azaz nem stratégiát kell gyártani.
b) A "részletes vízió" bemutatása
A csoportokat képviselő csoporttagok felolvassák, elmagyarázzák saját, kidolgozott "elképzelésüket". Semmi olyan jellegű megjegyzés vagy vita nem megengedett, mint pl. a: "De hiszen ez lehetetlen!"
c) A víziók tematikus csoportosítása
A vezetők ezután szétvágják és témakörök szerint összeragasztják a képeket. Ha nagyon sok kép van, akkor először talán korlátozni kell a számukat egy öt pontos szavazattal. Ezután a témákat a falra lehet akasztani.
Minden egyes témát részletesen ismertetünk, hogy az emberek meg tudják ítélni, helyesen csoportosítottuk-e a képeket?
d) Egy téma kiválasztása
A résztvevők ezután felsorakoznak annak a témának a lapja alá, amellyel a leginkább szeretnének foglalkozni. A cél, hogy a látomásokból realitás legyen. A csoportképzés ezen a szinten befolyásolástól mentes, önkéntes.

6. Megvalósítás

a) Minden csoport kap egy "ötletlapot" az induláshoz. A ötletlap voltaképpen egy kérdések formájában megfogalmazott utasításlista. Nem kötelező jellegű, csak azok hívják segítségül, akik ennek szükségét érzik.
1. Értékek - kezdhetünk-e azonnal? Milyen akadályok állnak előttünk? Hogyan vélekednek a munkatársak, politikusok, a hatalommal bíró emberek stb.?
2. Stratégiák. Milyen politikai, gazdasági támogatásra van szükségünk? Kivel tudunk együttműködni? Hogyan tudjuk bevezetni, megismertetni vagy piacosítani az ötletet?
3. Cselekvés. Ki akar és tud dolgozni ezen az ötleten? Mennyi munkára van szükség?
Hogyan tudjuk eladni az ötletet? Mi a kockázat? Mi a haszon?

b) A témák megvalósíthatóságáról készített előmeneteli jelentés
Minden csoport az utasításokat, kérdéseket vagy hasonlókat dolgoz fel, és egy nagy papírlapra felírja gondolatait, terveit. Egy előre megbeszélt időpontban a csoportok újra összeülnek, és mindegyik csoport vázolja a többiek előtt terveit és ötleteit.

7. Záró értékelés

Végül mindenkinek lehetőséget adunk arra, hogy értékelje a napi tevékenységet. Ez jó lezárása a munkának, nemcsak azért, mert mindenki lehetőséget kap a hozzászólásra, ami jó érzés számukra, hanem mert e megjegyzések egyben új ötletforrások is a "Jövőműhely" módszerének fejlődéséhez.

Ha nem képzési, hanem valóságos élethelyzetben alkalmazzuk a módszert, akkor érdemes több időt, akár több estét is rászánni, mert azok, akik nem szokták a "fejmunkát" (ahogy egy mezőgazdaságban fizikai munkát végző asszony mondta egyszer, aki részt vett egy "Jövőműhelyen"), azok tehát nagyon hamar elfáradnak és érdektelenné válnak a műhelymunka végére, holott annak részleteit nagyon élvezik. Ha megfelelő ütemben haladunk, akkor a közösség tagjait nem csak meggondolkodtatjuk, nem csak új szempontok figyelembevételére tanítjuk, hanem aktivizáljuk is közös cselekvésre.

Mind az önszervező-köri mozgalmak, mind a "Jövőműhely" módszere alkalmat ad a folyamatos építkezéshez, de használatuk sorrendjének betartása egyáltalán nem kötelező! Vannak közösségek, amelyekben csak a most ismertetésre kerülő módszerek (interjúk, nyilvános közösségi beszélgetések, közösségi felmérés) alkalmazása után került sor a helyi tankatalógus készítésére, vagy a "Jövőműhely" módszere szerinti tervezésre.

Az egyedi módszerek után nézzük, mely lépések építik fel a gyakorlatunkban immár "klasszikussá" váló fejlesztési folyamatot!

 

Az interjú

A kezdeményezés, a lakosság megszólításának egyik fontos módszere az interjúkészítés. Egyszerűbben úgy is fogalmazhatunk, hogy kezdeményező beszélgetéseket folytatunk a helybeli lakosokkal, azokkal, akiket a helyi közösségi élet néhány, általunk ismert vezetője jelentős helyi polgároknak tart.
Hogy kik a legismertebb véleményformálók (opinion leaders), azt a kezdeményezők csoportja tudni fogja. Az első interjúk végén aztán a kezdeményezők megkérdezik tőlük, hogy szerintük kit érdemes még felkeresni és megkérdezni? Így a helyi emberek szinte közre adják a kezdeményezőket, s eközben közösségi hálózatot építenek.
Az interjú funkciója a kapcsolatfelvétel, a bizalomépítés és legfőképpen az, hogy bekapcsolódásra, a közösség, a helyi társadalom életében történő cselekvő részvételre mozgósítson.

A közösségfejlesztésben alkalmazott interjú funkciója eltér a szociológiában, pszichológiában, néprajzban stb. alkalmazott interjúkétól, vagy akár a szociográfia, vagy a közvélemény-kutatás céljaira készített interjúkéitól is. Elsősorban ugyanis nem tényeket, véleményeket akar feltárni, összegezni és azokból kategóriákat elvonni; nem is az "én" magára ismerését szolgálja vagy a meghallgatottság iránti igényt elégíti ki; nem egy mesterség, szokásrend, hagyomány stb. törvényszerűségeit igyekszik az emlékezetből felszínre hozni; s azt sem állíthatjuk, hogy csak a fejlesztők tájékozódását, a közösség problémáinak beazonosítását, a kapcsolatteremtést segíti. A mi interjúink során is redukálódhatnak ezek a szükségletek - s mindkét oldalon, az interjú alanya és készítője részéről is -, de funkciója esetünkben főként az, hogy bekapcsolódásra, a közösség, a helyi társadalom életében történő cselekvő részvételre mozgósítson. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ami a többi interjúnál a vég, az nálunk a kezdeti pont. A mi interjúink - mint a fent körvonalazott tartalom is mutatja - nem az életútra, a pályaképre, a hagyományokra, családtörténetre stb. kérdeznek, hanem a helyi közérzetre.

Az interjúk során az először a bakonyi térségben feltett kérdésekkel mozgósítunk (1983, Varga):
- Mit jelent számára itt élni? (Mi a jó az itteni életben? Mi a rossz?)
- Min változtatna és hogyan?
- Ő maga mivel tudna hozzájárulni a változásokhoz?

E három, lényegében egyszerű kérdés megválaszolása nagy aktivizáló erővel bír, s ezt már nagyon sok helyi munkában megtapasztaltuk. Fontos azonban, hogy a kérdések hatását ne üssük agyon felesleges magyarázkodással, hanem hagyjuk őket "működni". Legyen türelmünk kivárni!

Alapvető magatartásunk a segítő meghallgatás, az empatikus magatartás. Törekedjünk arra, hogy beszélgető- partnerünk jól érezze magát az interjú közben, ezért a pozitív visszaigazolás megengedett. Ha partnerünk törekszik a kommunikációs egyensúlyra és rólunk kérdez, magunkról is elmondhatunk annyi odaillő információt, amennyit szükségesnek érzünk. Ne akarjunk másnak látszani, mint akik vagyunk, mert csak önmagunk vállalásával lehetünk autentikusak.

Vigyázzunk arra, hogy ne igyekezzünk "mindent" kiszedni partnerünkből! Ellenkezőleg: szorítkozzunk csak a közösséghez való viszonyára, s ne engedjük a beszélgetést a kapcsolati problémák felé terelődni. Akkor csináltunk jó interjút, ha utána partnerünk jól érzi magát és nem azon rágódik, hogy ezt vajon miért is mondta el, minek adta ki magát egy idegennek, és egyáltalán: kik ezek és mit kezdenek ezekkel az információkkal?
A beszélgetés végén kínáljunk fel egy következő beszélgetési lehetőséget, de immár nyilvános beszélgetésre gondolunk, valamennyi partnerünk együttes meghívására. Tegyük világossá, hogy itt egy közösségi cselekvés indul, aminek tartalmát és módszereit magunk tervezzük meg és együtt valósítjuk meg, s hogy ezt a folyamatot szakemberek segítik, s hogy ebben az ő személyes részvételét nagyon fontosnak tartjuk. Jó, ha konkrét időpontban maradva búcsúzunk el egymástól.

Az interjú után természetesen nem adunk és veszünk információkat a helyi lakosoknak egymásról. A beszélgetés után a legcélszerűbb magunknak jegyzeteket készíteni, mert a magnó vagy a jegyzetfüzet használata növelheti a bizalmatlanságot. Az interjúk tartalma önmagukban soha, legfeljebb csak elemeikben, pl. egy későbbi projekt-összefoglalóban vagy pályázatban kerülhetnek nyilvánosságra, akkor sem személyekhez kötődően.
Elképzelhető, hogy találkozunk nagy egyéniségekkel, olyanokkal, akik a közösség normáinak megtestesítői vagy ritka egyéni tudás birtokosai. Velük már készíthetünk olyan interjút vagy interjúsorozatot, amelyben életútját (Oral History) vagy mesterségbeli tudását, a helyi hagyományokat kérjük ismertetni, ám ezeket sem pusztán a helytörténeti gyűjtés céljával, hanem azért, hogy tudásukat - a helyi nyilvánossággal felerősítve - visszaadjuk annak a közösségnek, amelyből vétettek (portréfilm, verseskötet, cikkek a helyi lapba ill. évkönyvbe, iskolai tanórákon való bemutatás stb.) Ezek az interjúk így a közösségi identitás élményt nyújtó forrásai lesznek.

Elegendő interjú elkészülte után a fejlesztő(k)ben kialakul egy ismerethalmaz azokról a problémákról, amelyek a helyi embereket foglalkoztatják, nem tud azonban még a problémák között súlyozni, ennyiből még nem látszik kibontakozni a helyi cselekvés néhány fő iránya. Ehhez a nyilvános beszélgetések segítenek hozzá.

 

Hálózati közösségi tevékenységek

Partnerség építése
A lakossági cselekvési tervet, amely valószínűleg a közösség fejlesztésének terve lesz, írásban is össze kell foglalni. Szerencsés, ha a tervet a helyi képviselőtestület meg is tárgyalja, s ezzel kezdetét veszi a rendszeres partneri viszony kiépítése a lakosság és az önkormányzat között. Ez egy újabb tanulási folyamat, amely az önkormányzatiság és a civilség lényegéről, sajátosságairól, egymást kiegészítő jellegéről szól. A közösség tagjai és csoportjai megtanulnak javaslatokat, előterjesztéseket készíteni, azokat bizottsági ülésekre vagy képviselőtestületi ülésre vinni, s így részt venni a döntéshozatalban. Szerződést köthetnek az önkormányzattal, felelősséggel üzemeltethetnek parkot, játszóteret, lakóterületi klubot, roma közösségi házat, információs irodát, álláskeresők klubját, stb. Munkájukhoz forrásokat teremtenek és rövidesen állandó tényezőivé válnak a helyi társadalmi életnek. Az önkormányzat pedig megtapasztalja a civil cselekvés értelmét és erejét, s azt, hogy az az önkormányzati munkát kedvezően egészíti ki.

A tervet el lehet juttatni a közösségen túlra, a szomszédos önkormányzatokhoz és civil szervezetekhez, a kistérség, a régió településeinek hasonló munkát végző közösségeihez és önkormányzataihoz; a megyei közgyűléshez; remélt partnerintézményekhez és szervezetekhez, potenciális támogatókhoz, a médiához. Ez a munka egyben lobbizás is, a feladattervben meghatározott külső segítség bevonása, aktivizálása - szakértők és pályázati támogatás, közösségi álláshely teremtése stb.

Fontos tehát, hogy az alakuló új közösségi szervezetek menedzseljék a tervet. Osszák föl maguk között, ki kivel lesz kapcsolatban és ki kivel beszéli meg később személyesen is a korábban írásban megküldött tervet. Az így született észrevételeket, megállapításokat pedig folyamatosan be lehet építeni a tervbe.

Új civil szerveződések megalakulása
A közösségi feltárást végző helyi lakosok, a kezdeményezők, a szerkesztők, a kérdezők, az értékelők stb. már maguk egy közösséget alkotnak, amelynek saját tevékenysége (projektje) maga a közösségi feltárás, és amelynek költségeire pályázhat is. Emellett a közösség mellett még számos másik is kibontakozik a tervek megvalósítása során. E közösségekkel immár önmagukon belül kell újra végigbeszélni identitásukat, feladataikat, stratégiájukat, további, lehetőleg bentlakásos képzés keretében.
Segíthet új közösségek megalakításánál a helyi tehetségek közjóra való munkálkodása: pl. helyi lap indítása, múzeum kialakítása, nyelvórák adása stb. Mindenütt közösségi megoldásokat keressünk!

Közösségi tanácsok
A helybéli civil szervezetek általában egymástól elszigetelten dolgoznak. Gyakran hétköznapi eseményeket szerveznek, vagy egy hobby hozza a lakosokat időről időre együvé. Közösségfejlesztői segítséggel e szerveződések kimozdíthatók a maguk partikularitásából és kapcsolatokat lehet kifejleszteni közöttük. A közöttük rendszeressé szervezett párbeszéd kialakíthat egy, a helybeliségről folytatott kommunikációt, s ez megsokasíthatja a helyi közösségükért, a helyi közjóért tenni is hajlandó helyi polgárok számát. A folyamat a kommunikáció fejlesztésével és képzésekkel segíthető, s mindezek révén egy magasabb szintű civil tudatosság alakulhat ki a civilek helybeli társadalmi szerepéről.

Az együttműködést rendszeressé tevő új intézmény neve lehet pl. közösségi tanács - vagy más hasonló -, amelyben a helyi szervezetek képviselői, valamint helyi véleményformálók tudatosan gyakorolhatják állampolgári és civil szervezeti funkcióikat és elképzeléseket fejlesztenének ki a terület jövőjével kapcsolatosan, majd ezeket képviselnék is a helyi, területi döntéshozatalban. Működtethetnek helyi irodát, alkalmazhatnak szakembert, akik a tanácsok által fontosnak tartott kérdésekben kidolgozzák-dolgoztatják a civil álláspontot. A tanácsok konzultatív státusszal rendelkezhetnek a helyi döntés-előkészítésben és részt vehetnek a döntések végrehajtásának ellenőrzésében is.

A közösségi tanácsok tehát nem a közvetlen helyi cselekvésre fektetnének súlyt, hanem inkább a fejlesztés irányainak, aktuális kérdéseinek és a végrehajtás módjainak meghatározásában képviselnek egy jól kimunkált civil álláspontot.

Koordináció
A közösségi cselekvés lokális intézményeinek működtetése, munkájuk összehangolása szakembert követelő feladat. Ezt a szakembert hívják közösségfejlesztőnek, közösségi munkásnak. Ilyen szakembernek ma már minden településen kellene dolgoznia, s a térségek, régiók közös identitásának és együttműködésének fejlesztése pedig elképzelhetetlen az effajta társadalomfejlesztő, kezdeményező és segítő munka nélkül.

A módszerek alkalmazása során a megszólítottak felelősséget vállalnak a folyamatért, engedik megismerni cselekvési kapacitásaikat, s kedvük, érdeklődésük és tudásuk szerint elköteleződnek a közösségi munkában.
Bármelyik módszert választjuk is azonban, a lényeg az, hogy a közösség véleményét és cselekvési késztetését ne csak a kezdeményezők, hanem az általuk aktivizált helyi lakosok sokasága tárja fel, mert csak így terebélyesedik helyi mozgalommá, majd a közösség életének állandóan jelen lévő elemévé a közösségi munka.

 

Hogyan szervezkedjünk, hogyan képviseljük az érdekeinket

Az alábbi linkenmegtekinhető:
http://www.kozossegfejlesztes.hu/_Kozossegi_Adattar/Azadatt.nsf/99b0698cd023d1018525670c0080e328/46550f17dd9b2740c12570770036872d/$FILE/Rajtunk%20m%C3%BAlik.pdf

 

Nyilvános közösségi beszélgetések

Az első közösségi beszélgetésen a kezdeményezők az egybegyűltek nyilvánossága előtt beszámolnak az interjúk során szerzett tapasztalataikról, a feltáruló értékekről és közösségi problémákról és felkérik a jelenlévőket arra, hogy válasszák ki ezek közül a legfontosabbakat. Amikor ez a lista összeáll, közösen megállapodnak a témák megvitatásának sorrendjében és az időpontokban. A következő nyilvános beszélgetéseken a közösség interjúkkal aktivizált tagjai mindig egy általuk kiválasztott témakört járnak körül (pl. az ifjúság helyzete, munkahelyteremtés, helyi nyilvánosság).

A nyilvános beszélgetések funkció:
- ráismerünk, hogy a problémák közösek;
- új megközelítésben látjuk a problémákat;
- biztonságérzetet ad, hogy nem vagyunk egyedül;
- közösségi felelősségvállalás, elköteleződés jöhet létre;
- a közösségi helyzet hozzásegít a probléma közösségi megoldásának körvonalazásához;
- megszületik a terv a szélesebb kör bevonására.

A nyilvános beszélgetésre a közösség tagjai heterogén elvárásokkal érkeznek. Időbe, néha több találkozásba is kerül, amíg megértik egymást, hogy ki mit akar. Nagyon gazdag csoportdinamikai folyamat ez, amelyben kiderül, hogy lehetséges-e közösségi cselekedetekbe kezdeni, vagy további egyéni munkára, interjúzásra és más módszerekre van még szükség. Néha csalódást okoz az, ha kevesebben jönnek el, mint ahány emberrel egyénileg beszélgettünk. Az emberek sok ok miatt távol maradhatnak - szokatlan nekik ez a munkamódszer; nincs önbizalmuk mások előtt beszélni; korábban kudarc érte őket a nyilvánosság előtt; tartanak attól, hogy a fejlesztők, vagy más csoport emberei is fel akarják használni őket valamire; nem jönnek el azok, akik úgy vélik, hogy nincs szükségük ilyesmire - pl. a jómódúak, az elfoglaltak vagy éppen a szegénységük miatt sérültek, de ilyenek lehetnek az átlagosnál jobban képzettek, a döntéshozók, helyi "hatalmasságok", stb. Őket is be kellene vonni a közösségi folyamatba, de külön stratégiák alapján. Aki például eljön ugyan, de nem lehet a folyamatban benntartani, mert túlságosan elfoglalt és türelmetlen a problémák kibogozásához - vagyis ő már ott tart, ahová a többiek majd beszélgetések során át érkeznek el - , azt fel lehet pl. készíteni egy eljövendő későbbi belépésre.

Ha a szélesebb kör bevonásának igénye a nyilvánosságban megfogalmazódik - s ez majdnem mindig megtörténik -, akkor már az első nyilvános beszélgetésen fel lehet vetni a közösségi felmérés alkalmazhatóságát. (A módszer ismertetését ld. később!) Ne siessünk azonban a kérdések formalizálásával, különösen akkor ne, ha azt látjuk, hogy az emberek szívesen beszélgetnek cél nélkül, élvezik egymás társaságát, és van még mondanivalójuk egymás számára. Angol kollégáink mesélték, hogy egy Yorkshire-i falu, Reeth kezdeményező csoportja maga is neveti saját magát, hogy már több mint egy éve járnak össze, de még az első kérdést sem fogalmazták meg - igaz, hogy közben már számos problémájukat megoldották. Hazai tapasztalataink szerint is gyakran beindul közösségi cselekvés a folyamat e kezdeti szakaszában, mégpedig általában a könnyebben kezelhető, hálás, sikerrel kecsegtető helyi ügyek mentén. Olyan közösségi cselekedetek ezek, amelyekbe a közösség tagjai minden különösebb felkészülés nélkül belefoghatnak, mert korábbi közösségi szocializációjuk, kulturális készenlétük ezt lehetővé teszi. Bonyolultabb, tervezést, egyeztetést, forrásteremtést, partnerség építését igénylő feladatok a folyamatnak csak későbbi időszakában, a cselekvési tervek elkészülése után realizálódhatnak.

A nyilvános beszélgetésre a kezdeményezők a legkülönfélébb módon hívhatják meg a közösség tagjait: személyesen felkereshetik a számottevő embereket és elmagyarázhatják nekik, mire készülünk; meghívókat küldhetnek ugyancsak nekik; plakátokon, hangos bemondóban, a helyi újságban, kábeltévén és mindezek tetszőleges kombinációjával kelthetik fel a lakosság érdeklődését. Ha az első beszélgetés jól sikerül és ennek híre bekerül a helyi nyilvánosságba, további beszélgetések szervezésére nyílik lehetőség, amelyek aztán heti-kétheti rendszerességgel visszatérhetnek.

A kezdeményező(k)nek tisztában kell lenniük azzal, hogy a nyilvános beszélgetések résztvevőinek száma még a leggondosabb szervezés ellenére is nagyon változó lehet, s hogy ez nem kudarc! Vannak sokak érdeklődésére számot tartó témák, míg más problémák kevesebb embert érinthetnek. A folyamatnak megvan a maga dinamikája is: eleinte sokan érdeklődnek, majd számuk fokozatosan redukálódik a "legelszántabbakra". A kezdeményező(k)nek meg kell érezni(ük), hogy meddig lehet feszegetni a problémák e módszerrel történő közösségivé tételét és mikor kell váltani. 8-10 beszélgetés után (néha még hamarabb is) már gyakran érzik úgy a résztvevők, hogy "jó lenne már tenni is valamit!", s ez a módszerváltás esedékességét jelzi.

E beszélgetések során fogalmazódtak meg azok a kérdések és cselekvési alternatívák, amelyek köré a közösségi cselekedetek szerveződnek. A nyilvános beszélgetéseket közösségi tervezésnek kell követnie, amelyhez több módszer közül is válogathatunk. Ha azonban azt szeretnénk elérni, hogy a kezdeményező csoport, a központi mag kibővüljön, s hogy a közösségi problémamegoldásnak egy szélesebb közösségi bázisa alakuljon ki, s ha minderre elegendő idő áll rendelkezésre és a folyamat iránt már elköteleződött kezdeményezők akarata elég erős, akkor mindenképp ajánlott a közösségi felmérés módszerének alkalmazása.

 

©2021 Csigaház NCTA-2015-10986-G| Élettér Egyesület