Szakmai beszámoló a Csigaház műhelymunkáról, 2015. április 16.

1.)
Kibővített szakmai stábtalálkozót hirdettünk, ahol a főpályázó és az együttműködő partnerszervezet mellett meghívtuk a Mag-házban lévő egyesületek, alapítványok képviselőit is.
A találkozás célja a projekt bemutatása, melyhez a támogatási szerződés 1. sz. mellékletét használtuk. Ennek mentén beszéltük végig, hogy az előttünk álló időszakban milyen tevékenységeket kell megvalósítani, azoknak milyen határidőre és mutatószámmal kell szerepelniük.
A szakmai hálózatokból intézményi, azaz önkormányzati, állami szerepkörből nem volt érdeklődőnk. Csupán további civil szervezetek jelentek meg, akikkel átvettük a programot, további javaslatokat és gondolatokat beszéltünk át.

2.)
A résztvevőkkel végig gondoltuk, hogy melyek azok a családok, akik megszólíthatóak, akik valamilyen szinten érintettek, tehát célcsoportunknak tekinthetjük őket.
Ezen a találkozásunkon további 6 családot sikerült összeírnunk, s megtörtént a családok felkeresésének szétosztása is. Azaz az, hogy melyikünk, melyik családot keresi meg, próbálja bevonni.
Időközben a stábbal beszéltünk arról, hogy milyen tapasztalataik vannak azoknál a családoknál, ahol már megtörtént a megkeresés, illetve hogy állnak az interjúk.
Az önkénteseink, s a szakmai stáb valamennyi tagja ugyan azokat az aggályokat fogalmazta meg: a célcsoportba tartozó anyukák az előzetes telefonos megkeresésénél szívesen adták magukat, majd a megbeszélt időpontot vagy lemondták, vagy nem akartak már bővebben beszélgetni. Azaz elzárkóztak a személyes interjútól.
Itt módszertanilag megegyeztünk, hogy – bár - magunk között továbbra is ezt a kifejezést használjuk, azonban a családokkal való találkozásnál beszélgetést említünk.

3.)
Kíváncsian várjuk a következő meghirdetett szakmai hálózatokkal kibővített találkozót, melynek ideje: 2015. április 23.


 

 

©2024 Csigaház NCTA-2015-10986-G| Élettér Egyesület