Szakmai beszámoló a Csigaház műhelymunkáról, 2015. április 10.

1.)
Kibővített szakmai stábtalálkozót hirdettünk, ahol a főpályázó és az együttműködő partnerszervezet mellett meghívtuk a Mag-házban lévő egyesületek, alapítványok képviselőit is.
A találkozás célja a projekt bemutatása, melyhez a támogatási szerződés 1. sz. mellékletét használtuk. Ennek mentén beszéltük végig, hogy az előttünk álló időszakban milyen tevékenységeket kell megvalósítani, azoknak milyen határidőre és mutatószámmal kell szerepelniük.

2.)
A résztvevőkkel végig gondoltuk, hogy melyek azok a családok, akik megszólíthatóak, akik valamilyen szinten érintettek, tehát célcsoportunknak tekinthetjük őket.
Azt már láttuk az első találkozásnál, hogy azok a családok, akikkel együtt fogunk gondolkozni, nem a Biztos Kezdet Klubba járó közösséget fogják gyarapítani, hiszen a gyermekek fogyatékosságának 'hivatalos' megállapítása az iskolakezdéshez közeli életkorban történik, azaz 6-7 éves korban. Azok a családok, akik szóba kerültek mind ennél idősebb korú gyermeket nevelnek.
Az első találkozásunkon közel 30 családot sikerült összeírnunk, s megtörtént a családok felkeresésének szétosztása is. Azaz az, hogy melyikünk, melyik családot keresi meg, próbálja bevonni.

3.)
Közösségfejlesztés módszertanából megismerkedtünk a személyes interjú technikával, melynek módszerét mindenki kézhez kapta a Közösségfejlesztő leckék kezdőknek és haladóknak' című kiadványból. Ezeket a kérdéseket fordítottuk át a célcsoportunkra. Fontos, hogy azokat az eredményeket kapjuk jelen esetben is, amelyekkel tovább tudunk dolgozni. Tehát emeljük a ki a helyzet adta lehetőségeket, értékeket, erőforrásokat. Jelenítsük meg a reálisan fellépő problémákat, tudjuk meg a problémákra adott megoldási javaslatokat, illetve tudjuk meg, hogy kik azok, akik bevonhatók, s melyek azok a tevékenységek, célok, amelyek iránt elköteleződnek a szülők.

4.)
A tanév előre haladtával erre a hónapra két kibővített stábtalálkozót hirdetünk, amelyre megpróbáljuk bevonni a szakmai hálózatok képviselőit. Erre meghívót készítettünk, amit személyesen viszünk el, s amelyben két időpontot is megjelöltünk a találkozás reményében.
A szakmai szervezetekkel aló találkozás célja, hogy bevonjuk őket a közös gondolkozásba, tervezésekbe, valamint segítségük a célcsoport eléréséhez, megtalálásához.
A szakmai stábokkal kibővített találkozók időpontjai: 2015. április 16. és 2015. április 23.

 

 

©2024 Csigaház NCTA-2015-10986-G| Élettér Egyesület